Nyolcévesen kezdett borotválkozni az amerikai nő, Dana: barátja bátorítására hagyta abba

Forrás: Instagram/hirsuteskinsuit -
rendellenesség szőr borotválkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Extrém szőrössége miatt nagyon korán kezdett borotválkozni a most 32 éves nő, párja bátorítására azonban felhagyott a hosszadalmas procedúrával. Természetességét a közösségi oldalakon is megmutatja. 

Nyolcéves korában kezdett borotválkozni az amerikai nő, ugyanis rendellenesen erős szőrzettel rendelkezik. Azért kezdett el szőrteleníteni, mert az iskolában kicsúfolták a szőrszálai miatt, innentől kezdve pedig nem volt megállás. A lábával kezdődött, majd szemöldökszedéssel és „bajsza” kiszőkítésével folytatódott 12 évesen.

Nyolcévesen kezdett borotválkozni az amerikai nő, Dana Forrás: Instagram/hirsuteskinsuit

Dana az életét borotválkozással és gyantázással töltötte, szinte az egész testén: bikinivonalán, lábán, hónalján. A tartós szőrtelenítéssel is próbálkozott, de sikertelenül.

Két évvel ezelőtt derült ki, hogy szőrössége mögött egy rendellenesség áll, a hirsutizmus.

A betegség kialakulása mögött sok tényező állhat, de főként a megnövekedett tesztoszteronszint okozhatja a túlzott szőrnövekedést. Dana immár tudta állapota okát, de ez nem változtatott az életén, csak a jelenlegi barátja.

Miután ugyanis Steve tanúja volt annak a fájdalmas és hosszadalmas eljárásnak, amelynek Dana rendszeresen aláveti magát, hogy eltüntesse magáról a szőrt, azt javasolta, hagyja abba a borotválkozást. A nő így is tett, azóta pedig sokkal jobban érzi magát a bőrében és elmondása szerint

felszabadító érzés volt felhagyni a procedúrákkal, amelyek egészen addig meghatározták az életét.

„Sokkal szebbnek, magabiztosabbnak és bátrabbnak érzem magam most, mint valaha" – mondta a The Sunnak Dana, aki az Instagramon is megmutatta, hogyan néz ki szőrtelenítés nélkül. Bár tudja, hogy sokan ítélkeznek felette, barátja mindenben támogatja, így neki is könnyebb.

Komoly betegséggel küzd Kate Beckinsalehttp://www.life.hu/drlife/20190128-komoly-betegseggel-kuzd-kate-beckinsale.htmlKate Beckinsale a kórházból posztolt: kiderült, komoly nőgyógyászati problémája van. Dr. Life--Teljes kivizsgálásra ment Sváby András: kórházból posztolthttp://www.life.hu/drlife/20190126-teljes-kivizsgalasra-ment-svaby-andras-korhazbol-posztolt.htmlKórházi kivizsgálásra ment Sváby András. A műsorvezető időről időre megnézeti, nincs-e gond az egészségével. Dr. Life--Ilyen súlyos egészségi problémákat okozhatnak a szénsavas üdítők hosszú távonhttp://www.life.hu/drlife/20190125-ilyen-sulyos-egeszsegi-problemakat-okozhatnak-a-szensavas-uditok-hosszu-tavon.htmlNemcsak a 2-es típusú cukorbetegség, de a szívproblémák és a köszvény kialakulásának esélyét is jelentősen növelheti a szénsavas üdítők rendszeres fogyasztása – derült ki egy kutatás során. Dr. LifeOrigoÍme néhány különbség, amelyben eltér a férfi és a női szervezethttp://www.life.hu/drlife/20190125-ime-nehany-kulonbseg-amelyben-elter-a-ferfi-es-a-noi-szervezet.htmlNem titok, hogy számos különbség létezik a férfi és a női test között. Vannak azonban olyan eltérések, amelyeket kevesen vesznek észre, pedig akár konfliktust is okozhatnak a párkapcsolatban. Dr. Life--Kiderült, milyen gyakran érdemes zuhanyozni egy hétenhttp://www.life.hu/drlife/20190125-kiderult-milyen-gyakran-erdemes-zuhanyozni-egy-heten.htmlBőrgyógyászok szerint nem feltétlenül kell mindennap zuhanyozni. Dr. LifeOrigoAz egészséged kulcsa ott hever a torkodban – Az éneklés mint csodaszerhttp://www.life.hu/drlife/20190122-az-enekles-szervezetre-gyakorolt-jotekony-hatasai.htmlEgy skandináv kutatás szerint három titka van a hosszú életnek: a kempingezés, a táncolás és az éneklés. Most ez utóbbi jótékony hatásait mutatjuk be. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.