Will Smith apósa ejtőernyőzés közben kapott szívrohamot

szívroham ejtőernyős ugrás Jada Pinkett Smith Will Smith
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Enyhe szívrohamot kapott Will Smith apósa, amikor a színésszel ejtőernyős ugrást hajtott végre.

Bakancslista címmel elindította saját videosorozatát a közösségi oldalon Will Smith, aki úgy gondolta, belevág a közepébe, rögtön egy merész akcióval indított: ejtőernyős ugrásra vitte az apósát.

A család Dubajban nyaralt, amikor kipróbálták az extrém sportot. Bár először a színész a feleségét akarta rábeszélni, hogy vállalja be az ugrást, végül az apósa csatlakozott hozzá. Valószínűleg a férfi utólag már megbánta tettét, ugrás közben ugyanis volt egy enyhe szívrohama...

Rodney-nak enyhe szívrohama volt. Azt hiszem, ez elég erős kezdése volt az adásnak... De ha azt vesszük, a műsor maga a halandóságról szól. Ez egy életmód, amit követned kell” – mondta a színész a videóban, majd később hozzátette, szerencsére az apósa azóta jól van.

A színpadon verték bilincsbe a Charme együttes énekesét, Jáger Gyuláthttp://www.life.hu/sztarok/20190304-a-szinpadon-vertek-bilincsbe-a-charme-egyuttes-enekeset-jager-gyulat.htmlÉrdekes esemény történt a Charme együttes kanadai koncertjén, ugyanis az énekest, Jáger Gyulát a színpadon verték bilincsbe. TV + SztárokOrigoFeltörték Sáfrány Emese Facebook-oldalát: visszaéltek az intim fotóivalhttp://www.life.hu/sztarok/20190304-feltortek-safrany-emese-facebook-oldalat-visszaeltek-intim-fotoival.htmlNagyon kellemetlen helyzetbe került Sáfrány Emese, ugyanis feltörték a Facebbok-oldalát, és ellopták a privát üzenetben küldött fotóit. TV + SztárokOrigoRékasi Károly milliós összegre számíthat a gázolója biztosítójátólhttp://www.life.hu/sztarok/20190304-rekasi-karoly-millios-osszegre-szamithat-a-gazoloja-biztositojatol.htmlRékasi Károly nagy összegű kártérítésre számíthat motorbalesete után a gázolója biztosítójától, de őt nem vigasztalja a pénz, hiszen már soha nem élheti azt az életet, amit megálmodott. TV + SztárokOrigoSzívszorító posztban búcsúzik Hajdú Péter Koós Jánostól: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190303-szivszorito-posztban-bucsuzik-hajdu-peter-koos-janostol.htmlMegható bejegyzésben búcsúzott közösségi oldalán az elhunyt Koós Jánostól Hajdú Péter. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoBabos Tímea szakított edzőjévelhttp://www.life.hu/sztarok/20190303-babos-timea-teniszezo-szakitott-edzojevel-nikola-horvattal.htmlA teniszező Babos Tímea lezárta az együttműködést eddig edzőjével, Nikola Horvattal.TV + Sztárok--Ezért kér minden alkalomra drága ékszert férjétől, Buraktól Csősz Bogihttp://www.life.hu/sztarok/20190303-ezert-ker-minden-alkalomra-draga-ekszert-ferjetol-buraktol-csosz-bogi.htmlCsősz Bogi boldog és szerelmes, de azt vallja, jobb, ha az embernek van B terve. A Törökországban élő színésznő úgy véli, a legjobb, ha egy nő ékszerbe fekteti a vagyonát, így ha bármi baj van, rögtön pénzzé teheti azt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.