Meztelenül, zokniban lehet a legjobban aludni

Forrás: Shutterstock -
zokni meztelen alvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kutatók állítják, a jó alváshoz csupán egyetlen egy ruhaneműre van szükségünk: zoknira.

Régóta megy a vita arról, ruhában vagy ruha nélkül lehet-e jobban aludni. A kutatóknak most sikerült erre a kérdésre választ adniuk. Sammy Margo, a kutatás vezetője a The Sunnak elárulta, meztelenül lehet elérni a legpihentetőbb alvást, így ugyanis biztosítva van a test ideális hőmérséklete.

A jó alváshoz kissé hűvösebb hőmérséklet szükséges. Ez az, ami elősegíti az alváshormon, a melatonin termelődését. Akkor tudunk a legjobban aludni, ha a szobahőmérséklet 16 és 18 fok között van. Ez elegendő ahhoz, hogy megfelelő hőmérsékleten tartsa a testet. Elég, ha csupán a paplan melegít."

Meztelenül lehet a legjobban aludni Forrás: Shutterstock

Egy dologra azonban oda kell figyelni, zoknit mindenképp kell a lábunkra húzni. Alvás közben a vérkeringésünk megváltozik, ezért gyakran ébredhetünk hideg végtagokkal. Ez előzhetjük meg a gyapjú- vagy pamutzokni viselésével.

Mick Jagger szívét meg kellett műtenihttp://www.life.hu/drlife/20190405-mick-jagger-szivet-meg-kellett-muteni.htmlEl kellett halasztani a Rolling Stones együttes több koncertjét, mert Mick Jaggernél szívproblémákat diagnosztizáltak az orvosok. A zenészt meg is kellett műteni, az operáció sikeres volt. Dr. Life--Jane Fonda vallott a rákkal való küzdelmérőlhttp://www.life.hu/drlife/20190404-jane-fonda-vallott-a-rakkal-valo-kuzdelmerol.htmlJane Fonda nagyon hosszú ideje küzd a rákkal, eddig azonban nem beszélt erről. Most a Vogue magazinban vallott a harcáról. Dr. Life--Britney Spears összeomlott, a pszichiátrián kezelikhttp://www.life.hu/drlife/20190404-britney-spears-osszeomlott-a-pszichiatrian-kezelik.htmlKülföldi sajtóértesülések szerint Britney Spears mentális egészsége ismét meggyengült. Úgy tudni, jelenleg pszichiátrián kezelik. Dr. Life--Megúszható a hólyaghurut? Így kerüld el a bajt!http://www.life.hu/drlife/20190404-mindent-a-holyaghurutrol.htmlAlhasi görcsök, gyakori vizelési inger, fájdalmas vagy csípő, égető érzés vizelés közben? Valószínűleg neked is volt már benne részed. A felfázást vagy hólyaghurutot baktériumok okozzák, és ha tudod, hogyan kaphatod el, könnyedén védekezhetsz is ellene. Mutatjuk, hogyan! Dr. LifeOrigoTudományosan is bizonyították: a sajt fogyasztása boldoggá teszhttp://www.life.hu/drlife/20190404-tudomanyosan-is-bizonyitottak-a-sajt-fogyasztasa-boldogga-tesz.htmlEddig is imádtuk a sajtokat, most pedig egy tudományos kutatás is kiderítette, hogy a sajtevés boldoggá teszi az embert. Dr. Life--A hagyma segíthet megelőzni a vastagbélrákothttp://www.life.hu/drlife/20190402-a-hagyma-segithet-megelozni-a-vastagbelrakot.htmlEddig sem volt ismeretlen, hogy a különböző hagymafélék jó hatással vannak az egészségünkre. Ám a Kínai Orvosi Egyetem kutatói most arra is találtak bizonyítékot, hogy ezek rendszeres és nagy mennyiségű fogyasztása segíthet megelőzni a vastagbélrákot. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.