Caitlin Little emlékezete minden este törlődik: az orvosok is tanácstalanok

Forrás: Youtube/Fox8 -
Caitlin Little baleset emlékezet memória
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy baleset miatt a fiatal lány, Caitlin Little nem tud új emlékeket gyűjteni: minden este törlődik a memóriája. 

Az észak-karolinai Caitlin Little 2017 októberében verte be a fejét, azóta pedig nincsenek emlékei. Rengeteg orvos vizsgálta már meg a lányt, de egyelőre nem tudják, hogyan állítsák helyre Caitlin emlékezetét. A betegsége az amnézia egy ritka formája, amely során alvás közben az agy törli az aznapi emlékeket, és miután felébred, semmi nem marad – éppen úgy, ahogy Az 50 első randiban.

Caitlin Little emlékezete minden este törlődik Forrás: Youtube/Fox8

Amikor Caitlin felébred, mindig azt hiszi, hogy 2017 októbere van, a sérülésének napja. Mindenhol jegyzetek veszik körül, hogy tudja, miket szokott csinálni, miket szeret, és miket nem. A szülei minden reggel elmondják neki a balesetének történetét, ő pedig elolvassa a saját naplóját, amit minden nap végén ír – írja a People.

Agyérgörcs miatt kórházba került Demjén Ferenchttp://www.life.hu/drlife/20190508-agyergorcs-miatt-korhazba-kerult-demjen-ferenc.htmlA Blikk úgy tudja, hogy agyérgörcs miatt kórházba szállították Demjén Ferencet. Dr. LifeFotó: Hirling Bálint - OrigoEgy baleset miatt reggelre minden emlékét elveszíti egy tinédzserhttp://www.life.hu/drlife/20190507-egy-baleset-miatt-reggelre-minden-emleket-elvesziti-egy-tinedzser.htmlEgy amerikai tinédzser reggelre minden emlékét elveszíti egy másfél évvel ezelőtt történt baleset óta. Dr. LifeOrigoOlivia Newton-John küzd a rákkal, visszavonul a nyilvánosságtólhttp://www.life.hu/drlife/20190506-olivia-newtonjohn-kuzd-a-rakkal-visszavonul-a-nyilvanossagtol.htmlSaját bevallása szerint felkészült a halálra Olivia Newton-John. A 70 éves színésznő küzd a rákkal, visszavonul a nyilvánosságtól, hogy a gyógyulására és a jótékonysági munkájára koncentrálhasson. Dr. Life--Egy cserép is elég, hogy a te lakásodban is megteremjen ez a csodaszerhttp://www.life.hu/drlife/20190506-egy-cserep-is-eleg-hogy-a-te-lakasodban-is-megteremjen-ez-a-csodaszer.htmlSokan nevelgetnek cserépben Aloe verát azért, mert dekoratív, ám csak kevesen használják fel, pedig igazi csodaszer lehet a bőrünkre. Dr. LifeThinkstockFáj a fejed, feszül a hasad, rossz a közérzeted? A PMS állhat a háttérben!http://www.life.hu/drlife/20190502-faj-a-fejed-feszul-a-hasad-rossz-a-kozerzeted-a-pms-allhat-a-hatterben.htmlFáj a fejed, görcsöl a hasad, rossz a közérzeted, és mindemellett a melled is feszül? Ha mindezt 7–10 nappal a menstruációd előtt érzed, szinte biztos, hogy téged is a PMS gyötör. De mi is ez pontosan, és hogyan lehet véget vetni a szenvedésednek? Dr. LifeOrigoGoldie Hawn elárulta, fiatalkorában szorongással küzdötthttp://www.life.hu/drlife/20190506-goldie-hawn-elarulta-fiatalkoraban-szorongassal-kuzdott.htmlGoldie Hawn elárulta, sokáig küzdött szorongással. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.