Agyvelőgyulladást kapott a nyaralás alatt Litauszki Róbert focista kislánya

betegség Litauszki Róbert Ciprus bénulás nyaralás agyvelőgyulladás gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Családi nyaralásra indult Ciprusra Litauszki Róbert, az Újpest focistája. Kislánya agyvelőgyulladást kapott, kórházba került, lebénult, félő volt, hogy maradandó károsodást szenved.

"Május végén elutaztunk Ciprusra, ahol a vakáció végén a kislányom megbetegedett. Először úgy tűnt, hasmenéses-hányásos vírust kapott el, de később felszökött a láza, szegénykémből mintha teljesen kiszállt volna az élet, ezért már ott kórházba került" – kezdte a Blikknek Litauszki Róbert, az Újpest focistája. A kislány állapota rosszabbodott, ezért hazautaztak. "A budapesti Szent László Kórház infektológiai osztályán kiderítették az orvosok, hogy Rota enkefalitisz vírussal fertőződött, majd ebből következett egy agyvelőgyulladás is" – mondta a labdarúgó.

Litauszki Róbert kislánya ma már jól van Forrás: MTI/EPA/EFE/Julio Munoz

A hároméves Lia nem tudott beszélni, később pedig járni sem. Számos vizsgálaton és megpróbáltatáson esett át. Szteroiddal kezelték a gyermeket, beszéd- és járáskészsége is visszatért. A szülők nagyon boldogok, hogy Lia felépült, mert az elején félő volt, hogy nem így lesz.

"Nagy örömünkre már kezdi visszanyerni az erejét. A jobb kezével még kicsit ügyetlenebb, a beszéde pedig még nem olyan tiszta, mint előtte, de az orvosok engedélyezték, hogy a jövő héttől újra közösségbe mehessen. Szeptemberben lesz egy MRI-vizsgálata, mégpedig azért, hogy megnézzék, teljesen eltűntek-e a betegség szövődményei" – fogalmazott az édesapa.

Vasvári Vivien kisfia megbetegedett: csúnya torokgyulladása vanhttp://www.life.hu/drlife/20190625-vasvari-vivien-kisfia-megbetegedett-csunya-torokgyulladasa-van.htmlVasvári Viviennek nehéz éjszakája volt: a kisfia nagyon megbetegedett. Dr. Life--Kulcsár Edina húga megsérülthttp://www.life.hu/drlife/20190625-kulcsar-edina-huga-megserult.htmlKulcsár Edina húga a hétvégén megsérült, és a kórházban kötött ki. Dr. Life--Sas József állapotáról nyilatkozott barátja, Baranyi László színművészhttp://www.life.hu/drlife/20190625-sas-jozsef-allapotarol-nyilatkozott-baratja-baranyi-laszlo-szinmuvesz.htmlSas Józsefet új intézménybe szállították át, itt már egyénileg foglalkoznak a gyógyulásával. Barátja, Baranyi László színművész már ott látogatta meg, és elárulta, hogy van most a színész. Dr. Life--Nicole Scherzinger bulimiás volthttp://www.life.hu/drlife/20190617-nicole-scherzinger-bulimias-volt.htmlŐszintén beszélt egészségügyi gondjáról egy interjúban Nicole Scherzinger. Az énekesnő bevallotta, hogy korábban bulimiás volt. Dr. Life--Ideges vagy? Így nyugtasd le magadhttp://www.life.hu/drlife/20190524-trukkok-ahhoz-hogy-lenyugtasd-magad-ha-ideges-vagy.htmlAz otthoni problémák, a munkahelyi stressz, a megfelelési kényszer, a párkapcsolati nehézségek mind-mind okot adhatnak arra, hogy a megszokottnál idegesebb, feszültebb, feldúltabb legyél. Nincs ezzel semmi baj, de jó, ha tudod, a hosszú időn át tartó stresszes állapot komoly károkat okozhat a szervezetedben. Éppen ezért törekedned kell arra, hogy minél előbb visszatérj a nyugalmi állapotba. Mutatjuk, hogyan. Dr. LifeOrigoGyulladás a szájban: mitől alakulhat ki és mit tehetünk ellene?http://www.life.hu/drlife/20190524-gyulladas-a-szajban-kialakulasa-kezelese-fajtai.htmlTegye fel a kezét az, akinek még soha nem volt szájüregi problémája! A szájnyálkahártya gyulladása, bármilyen furcsa is, mindenkit érint: van, akit élete során csak néhányszor, míg mások rendszeresen küzdenek ezzel. De nézzük, mik állhatnak a betegség háttérben és hogyan kerülhetjük el, hogy fájdalmassá váljon. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.