Drága a gyors diagnózis, ha nem gondolkodunk előre

Forrás: shuttterstock -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kevesen tudják, hogy mi a különbség a legmodernebb képalkotó diagnosztikai eljárások, a CT és az MR között, pedig működésmódjuk, alkalmazási lehetőségeik és a költségeik között is vannak különbségek. Az azonban közös bennük, hogy drága eljárásokról van szó, a rendelkezésre álló eszközök száma pedig nagyon limitált. Ezért, ha gyorsan lenne szükségünk ilyen vizsgálatokra, akkor általában mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Azonban találtunk megoldást , amivel a hatalmas költségeket és a hosszú várólistákat is elkerülhetjük.
Forrás: shuttterstock

A CT/MR vizsgálatra bármilyen életszakaszban, nagyon sokféle betegség kapcsán szükségünk lehet. A CT vagy komputertomográf tulajdonképpen egy olyan modern röntgenberendezés, amely a röntgensugarak és a számítógépes technika kombinálásával testünk belsejéről készít metszeti képeket. Az összes szerv és szervrendszer diagnosztikájában használják változatos célokra, hiszen egyaránt kimutathatók vele a daganatos és a gyulladásos betegségek, illetve a különböző sérülések, vérzések.

Míg tehát a CT röntgensugarat használ, az MR egy mágneses magrezonancián alapuló képalkotó eljárás. A vizsgálat lényege, hogy a pácienst egy nagyon erős mágneses térbe helyezik a gép segítségével, ahol tetszőleges irányokból készítenek róla felvételeket. Nagy előnye, hogy képes a szervekről működés közben is képet adni, és a lágyrészek vizsgálatára is alkalmasabb. Gyakran használják az agy, a gerinc és a csigolyák állapotának felmérésére, ízületi problémák esetén, hasi- és kismedencei szervek, illetve az emlő és a nyirokcsomók vizsgálatára.

Habár az elmúlt években a CT-vizsgálatok technológiája sokat fejlődött, és ezzel együtt a szervezetre ható sugárterhelés is jelentősen csökkent a legmodernebb gépekben, kisgyerekeknél, illetve várandós nőknél még mindig nem szívesen alkalmazzák az eljárást. Az MR-vizsgálatoknál viszont egyáltalán nincs sugárterhelés, de olyan pácienseknél nem használható az eszköz, akiknek peacemakerük van. Illetve mágnesezhető anyagok, például fém implantátumok esetén is fel kell mérni a kockázatokat.

Fontos különbség az is, hogy a CT-vizsgálatok gyorsabbak. Akár 10-15 perc alatt is elvégezhetők, és az eredmény is szinte azonnal megvan, míg az MR esetében inkább 15-45 percig tart egy vizsgálat. Ez az erre hajlamos betegeknél klausztrofóbiát is okozhat, ráadásul az eredményre is várni kell. Igaz, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően már léteznek azonnali eredményt adó MR-eszközök is, de ezekből nagyon kevés van az országban.

Forrás: shuttterstock

Úgy általában is igaz, hogy jóval kevesebb az MR-készülék, mint a CT, hiszen 2017-ben 104 CT- és 65 MR-berendezés volt Magyarországon. Az MR ugyanis minden szempontból jóval drágább technológia, ami a magánrendelők árain is tetten érhető.

Ha nem szeretnénk a tb-támogatott vizsgálatra várni, hanem inkább fizetnénk a diagnosztikai eljárásért, akkor várhatóan több tízezer forintot is kell kifizetnünk egyetlen leletért. Az ár természetesen attól függ, hogy milyen szervet vagy szervrendszert érint a vizsgálat, illetve, hogy szükség van-e kontrasztanyag beadására (egyes esetekben szükséges a megfelelő képalkotáshoz). Például egy teljes hasi és medence CT-vizsgálat jelenleg bruttó 40 ezer forint körül mozog, míg ugyanennek MR változatért majdnem 60 ezer forintot kell fizetni. Egy teljes testre kiterjedő MR pedig már több mint 100 ezer forint.

Éppen ezért jelent hatalmas előnyt az ilyen vizsgálatoknál az E.ON ÉletEnergia szolgáltatása, amely a magánegészségügy kényelmét kínálja az egész családnak, de jóval kedvezőbb áron. Az E.ON ügyfeleknek elérhető szolgáltatás keretében évi 1 millió forintig megtérítik a szakorvosok által elrendelt CT- és MR-vizsgálatok díjait, illetve gyorsan meg is szervezik a vizsgálatokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.