Tudományos áttörés: egészséges baba született egy 20 éve lefagyasztott embrióból

fagyasztás embrió mesterséges megtermékenyítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Egyesült Államokban egy termékenységi klinikán (the Jones Institute for Reproductive Medicine at the Eastern Virginia medical school) 20 évvel ezelőtt tárolták el azt az embriót, melyből most egészséges csecsemő született. Ez az eddigi leghosszabb tárolási idő, mely követhetőnek bizonyult, így nők ezreinek adja meg a választás lehetőségét, hogy középkorú anyaként orvosi kockázatok nélkül szülhessenek.

Egy 42 éves amerikai édesanya 2000 óta többször átesett mesterséges megtermékenyítésen, de nem sikerült teherbe esnie. Míg végül tavaly májusban sikerrel ültettek be a méhébe egy embriót, melyből kilenc hónap múlva egészséges kisfiú született.

Forrás: iStockphoto
Forrás: iStockphoto


A beültetésre kerülő megtermékenyített petesejtet egy házaspár adományozta adoptálásra 20 évvel ezelőtt, mikor a feleség egy sikeres beavatkozást követően teherbe esett.


Ikertestvérek 20 éves korkülönbséggel


Két évtizeddel később ezt a négy embriót ajánlotta fel beültetésre az amerikai klinika a programban részt vevő házaspárnak. A négyből csupán két embrió élte túl a felolvasztást, a beültetést pedig csak egy. Ez az egy fejlődött kilenc hónapon át tökéletes újszülötté. A dolog pikantériája, hogy ez a baba biológiai értelemben az ikertestvére 20 évvel ezelőtt beültetett társának, amely akkor a biológiai anya méhébe került, és meg is született.

A fagyasztás nem káros az egészségre


A klinika orvosa, Dr Oehninger régóta vezeti azt a kutatást, amelynek célja, hogy bebizonyítsa, az embriók fagyasztási ideje nincs hatással a születendő csecsemő egészségére. Más szakemberek kifejezetten állítják, hogy a petesejtek akár negyven évig is tárolhatóak. Korábban egészséges gyermekek születtek olyan embriókból, melyek 13 évig voltak eltárolva. 2005-ben a san fransisco-i Debbie Beasley, 45, adott életet Laina-nak, akinek embriója 1992 óta volt fagyasztva.


Korábban Nagy-Brittanniában nem meddő nők petesejtjeit öt évig tárolták, ezt követően megsemmisítették. Tavaly egy törvénymódosításnak köszönhetően ez az időtartam a kétszeresére nőtt. Szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az embrió-lefagyasztás engedélyezése, illetve a tárolhatósági idő kiterjesztése ahhoz vezet, hogy a középkorú anyák száma ugrásszerűen nőni fog, ami nyilvánvaló társadalmi-szociális kérdéseket is felvet majd.


Magyarországi helyzet


2005 augusztusában a Szent János Kórház Budai Meddőségi Centrumában jött világra először olyan csecsemő, aki lefagyasztási eljárásnak alávetett petesejtből született. Az érvényes hazai szabályozás szerint csak olyan nő kérheti petesejtjei lefagyasztását, aki daganatos megbetegedés miatt szükségessé váló kezelés előtt áll, vagy termékenységet veszélyeztető munkakörben dolgozik. A lefagyasztásra kizárólag a Budai Meddőségi Centrum rendelkezik jogosítvánnyal. Ugyanakkor a lefagyasztott petesejtjek beültetésére jelenleg nem létezik jogszabályi felhatalmazás. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottsága januárban kezdeményezte a szakminisztériumnál, hogy nyilvánítsák rutineljárássá a női ivarsejtek lefagyasztását és tárolását.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.