fejfájás betegség tünet székrekedés hasmenés egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Veseköved van, nap mint nap gyomorégéssel küzdesz, netalán nőgyógyászati problémákkal vándorolsz orvostól orvosig? A gyógyszerek, rendelőintézetek és kórházi előjegyzések forgatagában talán eszedbe sem jut, hogy ezeket a testi tüneteket lelki problémák is okozhatják. Pedig a kineziológusok és holisztikus gyógyítók szerint a betegség nem más, mint üzenet a lélektől - amit meg kell fejtened!

Fülfájás, hasmenés és vizelettartási problémák - ezekkel a tünetekkel kellett éveken keresztül együtt élnie a 26 éves Eleonórának. A magyartanár végzettségű lány egy hosszú és nehéz, álláskereséssel töltött időszak után tette fel magának a kérdést, hogy vajon mit is üzen a teste azzal a sok-sok betegséggel, amelyen gyermekkora óta átesett.

"Ötéves koromban kezdődtek a bajok, akkor kellett először felszúrni a fülemet, azután azonban szinte félévente a fül-orr-gégészeten kötöttem ki, az orvosok és a nővérek már kívülről fújták a kórtörténetemet" - meséli Eleonóra, aki akkoriban - hét-nyolcéves kora ellenére - időnként be is pisilt. "Csak arra emlékszem, hogy nagyon szégyelltem magam, megpróbáltam eltüntetni a nyomokat, persze sikertelenül. Sajnos akkor senkinek nem jutott eszébe, hogy szakemberhez vigyen engem, ehelyett minden alkalommal keményen leszidott a nevelőapám" - teszi hozzá.

Eleonóra fülproblémái a mai napig megmaradtak, ezért rendszeresen jár fülészeti kontrollvizsgálatokra. "Akkor tűnt fel, hogy a testi tüneteim összefügghetnek a bennem játszódó lelki folyamatokkal, amikor másfél évre hazaköltöztem vidékre, a családomhoz. Akkor már három éve semmi bajom nem volt, a fülfájás azonban pár otthon töltött hónap elteltével újra előjött. Akkor kezdtem el állást keresni, de a tanári végzettségemmel nem volt könnyű dolgom. Úgy éreztem, én vagyok a család fekete báránya, és a nevelőapám gyakran hangot is adott ennek" - emlékszik vissza.


A betegséget nem legyőzni, hanem megérteni kell

Eleonórához hasonlóan mindannyian magunkban hordozzuk a gyerekkori élményeinket, ahogy a külvilághoz való viszonyunk, a párkapcsolati problémák, sőt a női léttel és az anyasággal, és persze a férfi léttel, szerepekkel kapcsolatos fenntartásaink is okozhatnak testi tüneteket - állítják a kineziológiával foglalkozó szakemberek. "A testi problémákat nem ellenségként kell fogadnunk, a betegség nem egy »gonosz« dolog, amit le kell győznünk" - szögezi le Escher Andrea kineziológus. Úgy véli, minden egyes betegségnek van valamilyen üzenete, amelyet meg kell fejtenünk. "A betegség egy jelzés a lélektől. Ez mutatja meg, hogy a számunkra megfelelő úton haladunk-e, vagy pedig változtatnunk kell az életünkön. A változás sokszor gyógyír a léleknek, új perspektívákat, célokat lehet megfogalmazni magunknak, ami új távlatokat nyit a lehetőségeink tárházában" - magyarázza a szakember.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a betegségekkel nem kell orvoshoz fordulni, és nem kell gyógyszert szedni - Escher Andrea szerint a testnek és a léleknek is meg kell adni, amire szüksége van. "Ha rossz lelkiállapotban vagy, sok stresszes élethelyzetben kell helytállnod, a szervezeted másképp reagál például a baktériumokra és a vírusokra, így könnyebben megbetegszel. A tüneteket gyógyszerekkel is kezelheted, a testedet helyes táplálkozással, vitaminokkal, ásványi sókkal is erősítheted, de ezek mellett a probléma üzenetét is meg kell értened. A betegség okainak felismerése nagymértékben segíti a gyógyító folyamatot" - mondja.

Hat gyakori tünet - és a lelki okok

1. Hasmenés
Ha minden különösebb ok nélkül, rendszeresen megy a hasad, érdemes eltűnődnöd az érzéseiden, a sorsodon és az életedben fontos szerepet játszó eseményekhez való hozzáállásodon! Az új ismereteket és tapasztalatokat ugyanis - akárcsak az ételt - a gyomrod "emészti meg", a vastagbél pedig a megtisztulás lehetőségét rejti magában. A tested akkor működik tökéletesen, ha a befogadás, a feldolgozás és a kiválasztás folyamata egyensúlyban van, ezt a harmóniát azonban a félelmeid könnyen felboríthatják. A hasmenés azt jelzi, hogy folyamatos félelemben élsz, előre tartasz a magánéletedben és a munkádban bekövetkező változásoktól, feldolgozatlan lelki konfliktusaid vannak, esetleg elzárkózol valamilyen helyzet elől. "Állandóan meg akarsz felelni a világnak, a körülötted élőknek. Rettegsz attól, hogy nem fogadnak el, hogy nem szeretnek igazán, hogy nem tartanak elég szépnek, tehetségesnek vagy sikeresnek" - mondja Escher Andrea.

2. Székrekedés
Túlságosan ragaszkodsz a régi, jól bevált dolgokhoz, úgy érzed, hogy az ismert és jól megszokott társ, munka és lakóhely biztosítja számodra a biztonságot, vagy legalábbis a biztonság illúzióját? A székrekedés pontosan azt mutatja meg számodra, hogy nem mersz elengedni olyan személyeket, emlékeket vagy tárgyakat, amelyekre már nincs szükséged. Arra vágysz, hogy az életed minden egyes eseményét kontrollálni tudd, pedig ez nem mindig jó stratégia: előfordulhat, hogy így elnyomod az érzelmeidet, megakadályozod önmagad előrelépését, és megszűnhet a spontaneitásod is! "Rakj rendet a környezetedben, ajándékozd el azokat a régi holmikat, amiket már nem használsz. Gondold végig, hogy kikre számíthatsz nehéz helyzetben, kik azok, akik akkor is melletted maradnak, ha egyszerűen magadat adod. Bár ez egy fájdalmas folyamat, lemorzsolódnak azok, akik valójában nem is fontosak számodra" - tanácsolja a szakember.

3. Gyomorégés, gyomorfekély
Hiába vásárolod tucatszámra a tévében reklámozott savlekötő tablettákat, a gyomorégést sem tudod teljes mértékben megszüntetni, amíg nem tisztázod annak okait! A gyomor természetes savasságát ugyanis felerősíti a folyamatos harag, a bosszúság és a szomorúság: hiába igyekszel megemészteni a szeretteid, a munkatársaid, a kedvesed vagy éppen saját magad viselkedését, valójában nem tudsz túllépni a történteken, nem tudod feldolgozni a problémáidat. Tele vagy aggodalommal, sértettséggel és dühvel, ami egyre gyűlik benned, míg ki nem tör belőled!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]


4. Fülfájás, fülgyulladás
Az is sokat elárul rólad és a gyermekkori élményeidről, ha már régóta vissza-visszatérő problémáid vannak a füleddel, a hallójáratoddal. "Lehetséges, hogy nem akarod meghallani azokat a szavakat, amelyek félelmet keltenek benned. Azoknak a gyerekeknek például gyakran van problémájuk a fülükkel, akiknek a szülei gyakran veszekednek, a gyerekek így próbálják kizárni ezeket a fájdalmat és félelmet okozó hangokat, szavakat. Ugyanakkor a fülfájást, fülzúgást okozhatja az is, hogy hallhatnád a szellemvilág üzenetét, szellemi vezetőidet, akik az életutadon vezetnek, és ez elől akarsz elzárkózni" - mondja a kineziológus.

5. A női szervek betegségei
"A nőiességet nagyon nehéz megélni, ha a szüleid, nagyszüleid elsőszülöttként nem lányt, hanem fiút szerettek volna, és még olyan nevet is választottak neked, mint például a Gabriella vagy a Petra, amelyeknek van férfiváltozata" - magyarázza Escher Andrea. Ennek az elvárásnak nem könnyű megfelelni, ezért ha ennek következtében nem tudod magadat teljesen átadni a nőiességnek, ha elutasítod a szexualitást, és az anyaságtól is tartasz, sokkal gyakrabban lehet problémád a nemi szerveiddel, például a méheddel, a petefészkeddel, a melleiddel.

6. Húgyúti problémák és vesekő
Rendszeresen hólyaghuruttal és hólyaggyulladással küzdesz, veseköved vagy vesehomokod van, vagy éppen a gyakori vizelési inger okoz mindennapi problémát? Lehetséges, hogy a tünetek hátterében az érzelmeid elfojtása vagy a túl nagy pszichés nyomás áll. Nem véletlenül hívják "altesti sírásnak" az inkontinenciát, hiszen így próbálsz megszabadulni az óriási feszültségtől. Escher Andrea például a veseköveket "ki nem sírt, megkövesedett könnyeknek" nevezi. A gyerekeknél az ágybavizelés is árulkodó lehet, ebből - többek között - arra következtethetsz, hogy a kicsik egy szigorú személy miatt nem tudnak megszabadulni a stressztől. Félhetnek a veszteségtől, ha a szüleik kapcsolatát veszélyben érzik - mert például az egyik félnek külső kapcsolata van -, vagy éppen gyakran szeretnének sírással könnyebbíteni önmagukon, de úgy érzik, hogy ezt valamiért nem engedhetik meg maguknak.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.