Ötezer ember halálát lehetne megelőzni évente a vastagbélrákszűréssel

megelőzés vastagbélrák szűrés végbélrák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazánkban évente mintegy 9000 új vastag- és végbélrákos esetet ismernek fel, amiből közel 5000 esetben végződik halállal a betegség, pedig szűréssel többnyire a rák kialakulása is megelőzhető lenne.

A második helyen áll Magyarországon a daganatok okozta halálozások között a vastag- és végbélrák nemtől függetlenül, nemdohányzó társaink esetében pedig a leggyakoribb daganatos eredetű halálok. A rákmegelőző állapot (polipok) felismerésével és ezek eltávolításával a vastagbélrák kialakulásának kockázata szinte 100 százalékban csökkenthető. Azonban hagyományos szűrőtechnikákkal hazánkban a vastagbélrákok harmadát csak akkor fedezik fel, amikor a daganat már teljes bélelzáródást okoz, ezért itthon a túlélés ennek megfelelően európai viszonylatban is megrendítően alacsony.

iStockPhoto
iStockPhoto

Szűréssel korai stádiumban felismerhető

A vastagbélráknak nincs korai megbízható jele. Tünetei sajnos már csak kifejlett, késői stádiumban jelentkeznek. Ezért fontos tudni, hogy a szűrővizsgálattal a vastagbélrák okozta halálozás akár 90 százalékkal csökkenhetne, mivel a rákmegelőző polip eltávolításával maga a rák kialakulása is megelőzhető.

Új technika

A Magyarországon államilag finanszírozott, jelenleg bevezetés alatt álló vastag- és végbélrákszűrés a székletvérminta-teszteken alapul, melyek a már kialakult vérző daganat diagnosztizálására alkalmasak csupán. Azonban egy új, Európában már használt eljárással, a CT-kolonográfiával korán, időben felismerhető a betegség. Ráadásul a vastagbél legtávolabbi pontját is mindig eléri, és ha daganatot talál, annak kiterjedését is képes meghatározni.

Az eljárás lényege, hogy a vastagbelet nem kontrasztanyaggal, hanem levegővel vagy szén-dioxiddal töltik fel, amely minimális kellemetlenséggel jár, ezért szűrőmódszerként ideális. A vastagbelet tisztítása után, a végbélbe vezetett beöntőcsövön keresztül levegővel vagy szén-dioxiddal feltágítják, majd a hasi kismedencei területről CT-felvételeket készítenek. Az ezekből származó adatokból a vastagbélről olyan háromdimenziós képeket, videókat nyernek, mint a valódi kolonoszkópia során. A CT-adatokon azonban nemcsak az eltérés endoszkópos képe, hanem az elváltozások helye, környezethez való viszonya is jól látszik, és a bélen kívüli szervekről is kapnak információt.

iStockPhoto
iStockPhoto

50 ezer ember menthető meg tíz év alatt

A CT-kolonográfia legfőbb előnye maga az eljárás mikéntje, mivel esetében nem kell behatolni a bél üregébe ahhoz, hogy felvétel készüljön róla. A vizsgálat akár 1-2 perc alatt elvégezhető, és minimális kockázattal jár. Szűrő- és diagnosztikus módszerként is használható, a betegek számára vonzóbb, mint a tükrözés vagy a báriumos beöntéses röntgenvizsgálat.

"Magyarországon 10 év alatt 50 ezer olyan ember hal meg, aki megmenthető lett volna. A CT-kolonográfia lehetővé teszi alacsony sugárdózis mellett is, hogy nagy érzékenységgel kimutassuk a rákot megelőző állapotot. Ezek eltávolítása életmentő: egy kisvárosnyi embert tudunk megtartani egészségben családjuk, barátaik és az egész ország számára, hiszen a vastagbélrák megelőzhető" - mondta el dr. Kollár Mihály, a Graphicol 3D Vastagbéldiagnosztikai Központ szóvivője.


További információ:
www.vastagbelrak.hu

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.