immunrendszer AIDS HIV csontvelő-átültetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vérképzőszervi őssejtek átültetését követően gyógyult meg egy HIV-fertőzött amerikai férfi, ám az orvosok szerint a módszer széles körű alkalmazása nem praktikus. 

A negyvenes éveiben lévő, Berlinben élő férfit leukémiája miatt kezelték, őssejteket tartalmazó csontvelő-átültetésen esett át. Kiderült, hogy a donornak - akitől a vérképzőszervi őssejtek származtak - olyan speciális génmutációja van, amely természetes rezisztenciát nyújt a HIV-vírus ellen. Immár három évvel a transzplantáció után a kezelt férfi nem mutatja sem a leukémia, sem a HIV-fertőzöttség jeleit - olvasható a Blood című szakfolyóiratban megjelent jelentésben.

iStockPhoto
iStockPhoto

"Ez érdekes bizonyíték arra, hogy meglehetősen nagy erőfeszítésekkel ugyan, de meggyógyítható a HIV-fertőzöttségből egy páciens; ám az eljárás túlságosan kockázatos ahhoz, hogy standard terápiává váljon, még akkor is, ha egyezést mutató donorok találhatók lennének" - véli Michael Saag, a birminghami Alabama Egyetem AIDS-specialistája.

Az immunrendszer lerombolása mint kezelés




A csontvelő-átültetést - amely tulajdonképpen vérképzőszervi őssejtek átültetését jelenti - a rák kezelésére használják, nem ismert, hogy egészséges emberek esetében mekkora a kockázata. Első lépésben sugárzással és gyógyszerekkel lerombolják az érintett személy természetes, veleszületett immunrendszerét, majd bejuttatják a donorsejteket, amelyekből az új immunrendszer kialakulhat.

Mint Saag elmondta, az eljárás és szövődményei miatti halálozási arány 5 százalék fölött van. Hangsúlyozta, hogy a HIV-fertőzés ma már a legtöbb esetben gyógyszerekkel kordában tartható, ezért hacsak nem rákos egyúttal valaki, nem veszik számításba kezelésénél a csontvelő-átültetést.

LIFE MAGAZIN AZ AIDS-RŐL: ELKÉPZELHETŐ, HOGY EGY SZERELMES ÉJSZAKA A HALÁLOS ÍTÉLETÜNK LESZ?

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KsqtPw9kH3pjTsTj

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.