segítségnyújtás kórház beteg gyermek egészégügy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A K&H karácsonykor is gondolt a beteg gyermekekre, így hozzájárult három kórház műszerellátottságának javításához összesen 8 millió forinttal.

Minden évben a K&H Gyógyvarázs program keretében osztják szét a karácsonyi ajándékozásra fordítandó pénzt, így 2010-ben három kórház, a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház, Rendelőintézet és Baleseti Központ (OBSI), a Hatvani Városi Kórház és a Marcali Városi Kórház részesült a támogatásban.

"Kikértük ügyfeleink, partnereink és munkatársaink véleményét is, akik egy nyilvános honlapon szavazhattak a három intézmény egyikére, segítségükkel döntöttük el, melyik kórház milyen mértékben részesüljön az összegből. Így a marcali kórháznak 3,5 millió, a hatvani kórháznak 2,5 millió, a Péterfy Sándor utcai kórháznak 2 millió forint értékben vásárolunk életmentő eszközöket" - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.

A K&H Gyógyvarázs program keretén belül évente 25 millió forintnyi műszertámogatást osztanak szét a pályázó gyermek-egészségügyi intézmények között, de ezen kívül a pénzintézet több alkalommal egyéb forrásokból is támogatja az intézményeket, így hét év alatt több mint 66 millió forint értékben nyújtott támogatást karácsonyi adomány formájában 21 kórháznak és 5 mentőszolgálatnak az ország 12 megyéjében.


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.