10 dolog, amit eddig rosszul tudtál a mellrákról

mellrák daganatos betegségek tévhit mammográfia kockázat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Olyan sok pletyka és ellentmondás lát napvilágot az emlőrák okaival és megelőzésével kapcsolatban, hogy nehéz eldönteni, kinek lehet hinni. Ha valaki úgy gondolja, hogy csak azért nem lesz melldaganata, mert nem fordult még elő a családjában, az nagyot téved.

Thinkstock
Thinkstock

Az igazság az, hogy a szakértők még mindig nem tudják, mi okozza az emlőrákot; csupán azt, hogy bizonyos tényezők, például az elhízás vagy a túlzott alkoholfogyasztás növelheti a kockázatát.

Most arra vállalkozunk, hogy különválasszuk a tényeket és a tévhiteket:

1. tévhit: Az emlőrák nagyrészt genetikai eredetű

Tény: Az esetek mindössze 5-10 százalékát okozzák a BRCA1 és BRCA2 nevű hibás emlőrákgének. Még az olyan nők körében is, akiknek családjában előfordult emlőrák, sok esetet nem a jellegzetes génmutáció, hanem a közös életmódbeli jegyek és a genetikai hajlam kombinációja okozza.

2. tévhit: A kismellű nők esetében alacsonyabb a kockázat

Tény: A melltartóméret semmiféle szerepet nem játszik abban, hogy kialakulhat-e valakiben emlőrák. Az emlőrák a lobulusok sejtjeiben fejlődik ki, amiből az emlő méretétől függetlenül ugyanannyi található minden nőben. A lényeg az, hogy minden 40 éven felüli nőnek rendszeres mammográfiai vizsgálatot kell végeztetnie.

3. tévhit: Az emlőrák mindig csomó formájában jelentkezik

Tény: Az emlőrákkal diagnosztizált betegek körülbelül 10 százaléka nem tapasztal csomókat, fájdalmat vagy más jeleket az emlőjében. A megjelenő csomók közül pedig 80-85 százalék jóindulatú. Ettől függetlenül bármilyen tartósan megmaradó csomó vagy tünet megjelenése esetén orvoshoz kell fordulni. Tünetei közé tartozik a kitapintható csomó vagy megkeményedés az emlőben illetve a hónalj környékén, az emlő vagy az emlőbimbó érzékenysége, az emlő vagy az emlőbimbó alakjának megváltozása, váladékozás az emlőbimbóból, valamint vörös, duzzadt vagy hámló bőr az emlőn vagy az emlőbimbón.

Thinkstock
Thinkstock

4. tévhit: A mammográfia emlőrákot okoz

Tény: A sugárzás káros hatásainak kockázata eltörpül a korai diagnózis óriási előnyei mellett. A 40 éven felüli nőknek általában azt javasolják, hogy évente végeztessenek mammográfiai vizsgálatot. A sugárzás szintjét hatóságilag szabályozzák, és meglehetősen alacsonyan szabják meg - körülbelül annyi, mint természetes forrásból származó sugárzás 3 hónap alatt.

5. tévhit: A fogamzásgátló tabletták emlőrákot okoznak

Tény: Az orvosok szerint nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy azt javasolják a nőknek, az emlőrák elkerülése érdekében hagyják abba a fogamzásgátló gyógyszerek szedését. Bár a 90-es években még azt mutatták ki a tanulmányok, hogy a fogamzásgátlót szedők esetében valamivel nagyobb a kockázat, a szakértők hangsúlyozzák, hogy a mai fogamzásgátló készítmények összetétele sokat változott azóta, a többségük sokkal kevesebb hormont tartalmaz. A fogamzásgátlóval összefüggő emlőrákkockázat ráadásul az etnikumtól és az életkortól is függhet, és minden nő esetében más és más.

6. tévhit: A fiatal nőkben nem alakul ki emlőrák

Tény: Igaz, hogy a betegség a változó koron átesett nőkben gyakoribb, mégis bármilyen életkorban jelentkezhet. Az összes emlőrákos eset 25 százaléka 50 éven aluli nőkben alakul ki, és esetükben magasabb a halálozás aránya. Mivel a fiatal nőknek feszesebb a melle, a mammográfiai vizsgálat nehezebben mutatja ki a csomókat, ezért 20 éves kortól érdemes minden nőnek rendszeres önvizsgálatot végeznie, 3 évente orvosi szűrést kérni, 40 éves kortól pedig rendszeres mammográfiai vizsgálatokat végeztetni.

7. tévhit: A dezodorok és izzadásgátlók emlőrákot okoznak

Tény: Ha valaki kerüli ezeket a pipereholmikat, attól még nem szünteti meg az emlőrák kockázatát. 2002-ben a Hutchinson Rákkutató Központ kutatása kimutatta, hogy nincs összefüggés a dezodor illetve izzadásgátló használata és az emlőrák között. A pletykák szerint az izzadásgátlók megakadályozzák a méreganyagok távozását a szervezetből, felgyűlnek a nyirokmirigyekben, ami rákot okozhat. Egy másik vélemény szerint az izzadásgátlóban lévő vegyi anyagok, például az alumínium és a parabének rákkeltők. Eddig azonban egyetlen kutatás sem támasztotta alá ezeket.

Thinkstock
Thinkstock

8. tévhit: A melltartó viselése növeli az emlőrák kockázatát

Tény: Nincs olyan meggyőző tudományos vagy klinikai bizonyíték, amely alátámasztaná ezt az állítást. Ha a melltartót nem viselő nőkben ritkábban alakul ki emlőrák, ez csak azzal magyarázható, hogy általában soványabbak: az elhízás e ráktípus közismert kockázati tényezője.

9. tévhit: Normális lett a mammográfiai vizsgálatom eredménye, ezért nem kell félnem az emlőráktól

Tény: Bár a mammográfia számít a legjobb korai diagnosztikai módszernek, ez sem tökéletes. A tünetmentes nők esetében akár 20 százalékban nem mutatja ki a betegséget. A vizsgálat csak 16 százalékkal csökkenti a nők emlőrák okozta halálozási arányát. Ráadásul azért, mert egy mammográfia negatív lett, attól még később kifejlődhet emlőrák - a jelenlegi irányelvek ezért javasolnak éves vizsgálatot.

10. tévhit: Az emlőrák megelőzhető

Tény: Igaz, hogy bizonyos kockázati tényezőket, például az elhízást és a mozgáshiányt megváltoztathatjuk, még nincs elég információ az emlőrák okáról ahhoz, hogy megelőzhessük a betegséget. A megelőzés lehetőségének kidolgozásához további kutatásokra lesz szükség.

Rossz leheletet, foltos fogakat és szájrákot okoz a szájvíz!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110414-rossz-leheletet-foltos-fogakat-es-szajrakot-okozhat-a-szajviz.htmlÍgy gyógyulj ki a rákból! Alternatív gyógymódokhttp://www.life.hu/gyogyulj/alternatoivgyogymodok/20110407-igy-gyogyulj-ki-a-rakbol-alternativ-gyogymodok.html98 százalékos pontossággal szagolják ki a kutyák a rákothttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110203-szekletminta-es-lelegzetminta-alapjan-98-szazalekos-pontossaggal-szagoljak-ki-a.htmlDiagnózis: Tüdőrákból gyógyulthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110202-diagnozis-tudorakbol-gyogyult.htmlVándorol egyik testről a másikra - Herpesz: egy betegség, ami a szex útját álljahttp://www.life.hu/gyogyulj/nyugatiorvoslas/20110505-herpesz-egy-betegseg-ami-a-szex-utjat-allja.htmlA 8 leggyakoribb szexuális úton terjedő betegséghttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110504-szexualis-uton-terjedo-betegsegek.htmlEpilepszia - Egy ijesztő és titokzatos betegség nyomábanhttp://www.life.hu/gyogyulj/nyugatiorvoslas/20110503-van-megoldas-az-epilepsziara.htmlPörgesd fel az agyad narancssárgával! A színek gyógyító hatásahttp://www.life.hu/gyogyulj/alternatoivgyogymodok/20110502-a-szinek-gyogyito-hatasa.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.