Mi a közös Marilyn Monroe-ban, Winston Churchillben, VI. György brit királyban és a Csillag születikben nemrég fellépett Farkas Gyuriban? Mindannyian, nem azonos mértékben ugyan, de dadogtak.


A nyelv kiszáradása? Szájüregi probléma?

Mivel ez a probléma egyidős az emberiséggel, a megoldását is elég régóta keresik. Az orvostudomány atyjaként számon tartott Hippokratész is foglalkozott vele, az ő véleménye szerint a nyelv kiszáradása felelős a dadogásért, ezért nedvesítő szereket ajánlott kezelésként. Az 1800-as években pedig műtétekkel próbálták helyrehozni a dadogós betegeket, mivel szájüregi problémára gyanakodtak. A huszadik században és jelen korunkban is többféle elmélet létezik, mindegyik mást tesz felelőssé a beszédhibáért, de akár több tényező is okozhatja a dadogást. Az okok megállapítása azért is nehéz, mert ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma dadogás sem.



Forrás: AFP

Kiskori epilepsziás rohamok következménye?

Farkas Gyuri beszédzavara például orvosi okokkal magyarázható, kiskori epilepsziás rohamok után gyakran jelenik meg ugyanis később dadogás. Általában idegi eredetű működési zavarokkal magyarázza az orvostudomány ezt a hibát, mivel a homloklebenyben található agyi beszédközpont működési rendellenessége miatt a beszéddel járó összetett folyamatba valahol hiba csúszik.

rtlklub.sajtoklub.tv

Elfojtott szorongás?

A pszichológusok a dadogás lelki okait keresik és kezelik pszichoterápiás módszerekkel. Véleményük szerint akár egy erős gyermekkori érzelmi trauma is kiválthatja. De a lelki problémák egyfajta fizikai kivetüléseként például elfojtott szorongásra is utalhat.


A dadogás okai között feltétlenül szerepel a genetika is, egy családon belül több generáción keresztül előfordulhat ez a probléma, de a hajlam is örökölhető. A fiúk és a balkezesek között is gyakoribb a beszédzavar.

Egy új kutatás a passzív dohányzást is felelőssé teszi többek között a dadogás megjelenéséért is. A kisgyermek környezetében történő erős dohányzás kétszeresére növeli a beszédhiba megjelenésének kockázatát.

Thinkstock

Nem az a problémája, hogy dadog, hanem azért dadog, mert valamilyen problémája van

A dadogás kezelésekor az egyik fő szabály, hogy nem a dadogást, hanem a dadogó felnőttet vagy gyermeket kezelik, általában komplex terápiában: a pszichológus, a logopédus és az orvos ideális esetben együtt dolgozik a javulásért.

A pedagógiai módszerek a hibás beszédet javítják: alapvető beszédtechnikai gyakorlatok segítségével átszoktatják a dadogó pácienst a folyamatos beszédre. Ezek precíz légzési, lazító, illetve hangsúly- és ritmusgyakorlatok. A szervi okok miatt dadogók között a leghatásosabb ez a módszer, a pszichés okokat nem oldja.


Azokat a pszichológus próbálja feloldani célzott terápiával, melynek alapelve az, hogy a betegnek nem az a problémája, hogy dadog, hanem azért dadog, mert valamilyen problémája van. Az ilyen okok miatt dadogó emberek, ha erős érzelmi felindulásban vannak, vagy énekelnek, esetleg felolvasnak zenehallgatás közben - mint az a Király beszéde című filmben is szerepelt - elhagyják a beszédhibájukat.

www.kingsspeech.com

Fontos tehát a beszéddel járó stressz feloldása. A belső ellentmondások, konfliktusok megoldása is sokat segíthet a beszédzavaron.

A dadogás megfelelő kezelése már amiatt is fontos, mert főleg gyerekeknél a társak gúnyos megjegyzéseinek is káros lelki hatásai lehetnek, amik akár tovább súlyosbíthatják a problémát.

Kizárólagos gyógymód természetesen nincs, de a javulásnak szinte minden esetben van lehetősége. Fontos a beszédhiba felfedezése lehetőleg már gyermekkorban és a mielőbbi orvoshoz fordulás. Kellő odafigyeléssel nagy előrelépéseket lehet tenni, ahogy az más híres dadogósoknak - pl. VI. Györgynek is - sikerült.

Vastag Tamás: A tiltott gyümölcs mindig a legfinomabbhttp://www.life.hu/gyogyulj/20110530-rizikofaktor-hogyan-vezeti-le-a-stresszt-vastag-tamas.html Annyira egészséges, hogy már beteg - Egészségmániásokhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110609-egeszsegmaniasok-amikor-az-egeszseg-mar-betegseg.html Hasmenésjárvány - Mérgezett uborka vagy inkább biológiai fegyver?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110607-hasmenesjarvany-mergezett-uborka-vagy-inkabb-biologiai-fegyver.html "A sorsszerűségről szól" - Így forgott a Csalfa Karmahttp://www.life.hu/websorozat/csalfakarma/kulisszakmogott/20110607-csalfa-karma-forgatasarol-beszel-kalamar-tamas-es-toth-barnabas.html Bizarr kinövések, melyek elrútítják az emberi testethttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110606-furcsa-kinovesek-melyek-elrutitjak-az-emberi-testet.html