Egyik legismertebb népbetegségünkről még mindig számos tévhit kering a köztudatban. A szokatlan kiütéseket, az ekcémát, az orrfolyást és a tüsszögést is gyakran egy kalap vesszük. Pedig az "allergia" kifejezés csupán egy gyűjtőfogalom, igencsak pontosan körülhatárolható, önálló altípusokkal.

Thinkstock

A hazánkban csaknem 2 millió személyt érintő allergiával a szakértők már jó ideje, mint népegészségügyi problémával foglalkoznak. A betegek száma ugyanis radikálisan nő, tüneteik pedig nem csak zavaróak, de veszélyesek is lehetnek: a náthától a bőrkiütéseken át egészen a fulladásos rohamig, a lehető legkülönbözőbb kellemetlenségek szerepelnek a tüneti listán. Ezek a reakciók szinte minden esetben visszavetik a betegek életvezetésének hatékonyságát is. Sokuknak óvakodniuk kell egy jó csomó élelmiszertől, mások nem tarthatnak otthon háziállatot, és vannak, akiknek a pollenterhelt helyeket, strandokat, parkokat, kirándulóhelyeket kell kerülniük, ha nem akarnak kínzó tüneteikkel ismét szembesülni. Az évek óta folyó lázas kutatómunka ellenére azonban még mindig nem tudunk jól körülhatárolható okokat adni az allergiás betegek kezébe.

Mivel multi faktoriális betegségről beszélünk, a környezetei ártalmakon túl genetikai, immunológiai, sőt, pszichés faktorok is közrejátszhatnak kialakulásában. Hallomásból, vagy éppen saját élményeinken keresztül már mindenki ismer néhány alapvető allergia típust. A krónikus betegség leggyakoribb fajtáiról azonban csak ritkán kapunk teljes képet.

Thinkstock

Hogy pótoljuk ezt a hiányosságot, most bemutatjuk a Magyarországon leggyakoribb allergiafajtákat!

1. Szénanátha

Nem csoda, hogy az allergia szóról kapásból a megállíthatatlanul folyó, vörös, kisebesedett orr jut eszünkbe. Egyik leggyakoribb allergiánk ugyanis a szénanátha, melynek vezér tünetéhez gyakran társul orrdugulás, orrviszketés, tüsszögés, szemszárazság, sőt, akár fáradtság és fejfájás is. Felelősnek egyértelműen a levegőben utazó virágporokat, polleneket tartjuk értje.

2. Asztma

A légutak nyálkahártya gyulladása szintén a gyakori allergiás megbetegedések táborát gyarapítja. Azt asztmás betegeknek elsősorban kilégzési nehézségeik vannak, roham esetén tüdejük felfúvódik, levegő után kapkodnak, tüdejük sípol, és fájdalmas szorítást éreznek a mellkasukban. Az akár életveszélyes tüneteket is produkáló problémát virágpor, kutya-macska szőr, erősebb fizikai megterhelés és fokozott stresszhelyzet is okozhatja.

3. Csalánkiütés

A test legkülönbözőbb pontjain, váratlanul megjelenő, piros, viszkető foltok mindig allergia gyanúsak. A kellemetlen tünet általában néhány óra alatt nyomtalanul elmúlik, ám a betegek tudják, a pöttyök a későbbiek során is bárhol-bármikor felbukkanhatnak. A főként társas kontextusban zavaró allergiát gyakran baktériumok, gyógyszerek, vagy éppen bizonyos ételek okozzák.

Thinkstock

4. Ételallergia

Az egyik legsúlyosabb következményekkel járó allergia típusunk olyan tüneteket vált ki, mint a csalánkiütés, a nyelv, az ajkak és az orrnyálkahártya duzzadása, a száj zsibbadása, a hasfájás és szédülés. A problémát általában olajos magvak (mogyoró allergia) okozzák, de kiválthatja tojás vagy hal fogyasztása is.

5. Gyógyszerallergia

Bizonyos gyógyszerek, mint például a penicillin vagy az insulin mellékhatásaként csalánkiütés, szemviszketés, légzési nehézség, hányinger, hasmenés, akár ájulás is bekövetkezhet. Mivel az adott gyógyszer bevétele életveszélyes tünetekhez vezethet, létfontosságú, hogy allergiánkról minden esetben tájékoztassuk kezelő-és háziorvosunkat.

Amikor a gyógyszerek már nem használnak - Az allergia lelki okaihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110516-amikor-a-gyogyszerek-mar-nem-hasznalnak-az-allergia-lelki.html 3 tévhit az allergia kezelésérőlhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110512-tenyek-es-tevhitek-az-allergia-kezeleserol.html