Ingerlékenység, alvászavarok, fejfájás - Meglepő ok a hátterében

Forrás: Shutterstock -
alvászavar feszültség elektromágneses sugárzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha esténként nehezen alszol el, éjszaka forgolódsz, napközben pedig ingerlékenységgel küzdesz, nem biztos, hogy a munkahelyi stressz az oka. Könnyen lehet, hogy a lakásod a felelős a problémákért.

Napjainkban már szinte alig találni olyan embert, akinek nyugalomban, idegeskedés nélkül telnek a mindennapjai. Ha az élet egyik területén gördülékenyen haladnak a dolgok, akkor a másikon akadhatnak problémák. Az azonban, hogy ki hogyan kezeli a stresszes helyzeteket, nagyban függ az általános egészségi állapottól, valamint attól, hogy milyen minőségűek az alvással töltött órák. Éppen ezért kell arra törekedni a lakás berendezésekor, hogy a hálószoba tényleg a nyugalom és a kikapcsolódás kis szegletévé váljon, ahol kellemesen fel lehet töltődni - többek között azzal, hogy kizárod az elektroszmogot a hálószobából. Ez a rejtett egészségkárosító ugyanis sok baj forrása lehet.

Thinkstock
Thinkstock


Hosszú és rövid távú negatív hatások

Az elektroszmogról magasfeszültségű villanyvezetékek, transzformátorok, különféle adó-vevő antennákkal kapcsolatban lehetett hallani korábban. Ez a megfoghatatlan, láthatatlan, alattomos szféra a hálószobádban is könnyen jelen lehet, így okozva hosszú távon problémákat.
A pihentető alvás ugyanis rendkívül fontos, hiszen ilyenkor regenerálódnak a sejtek, ekkor kerülnek feldolgozásra a napi élmények. Ha bármilyen okból kifolyólag ez nem történik meg úgy, ahogy kellene, hosszú távon kiütközhet a dolog, és egyszer csak a szervezeted bedobja a kulcsot - betegség vagy kimerültség, idegi problémák formájában.

Az elektroszmog közvetlen hatásaiként egyaránt felléphetnek neurológiai problémák, szívbetegségek, szívritmuszavarok, de emésztőrendszeri vagy akár nőgyógyászati gondok is jelentkezhetnek, mint amilyenek a fogantatási nehézségek.

Kerüld az elektromos berendezéseket a hálóban!

A hálószobában a televízió, a konnektor, a rádiós ébresztő, a mobil, de még az éjjeli lámpa kisugárzása is mind megteremtheti az elektroszmogot. Na meg persze a kevésbé látványos dolgok is, mint például a falban meghúzódó elektromos vezetékek. A feszültség alatt lévő vezetékek és eszközök ugyanis elektromos erőteret alakítanak ki, felgerjesztve ezzel a falakat, sőt, akár az ágyadat is. Leggyakrabban könnyűszerkezetes házak, tetőtéri lakások esetében, valamint fafödémek és habosított építőanyagok használata mellett alakul ki fokozottabban a jelenség.

Thinkstock
Thinkstock

Nézd meg, hogy ki segíthet neked a leghatékonyabban!

Az, hogy az ágyad környékén mekkora az elektromos térerősség, szakember segítségével deríthető ki a legpontosabban. Bár ha tényleg problémáid vannak az alvással és az éjszakai nyugalommal, számíthatsz arra, hogy az elektroszmog okozza a problémákat. Speciális műszerrel felkutatható a szmog forrása és mértéke, és csak ezután lehet tényleg hatékony megoldásokat találni - ugyan az is ér már valamit, ha éjszakára kihúzod az elektromos kütyüket, és a mobilt is kint hagyod a nappaliban.


Az olyan csodaeszközöknek pedig, amelyek könnyedén megszüntetik vagy semlegesítik ezt az elektromos erőteret, jobb, ha nem dőlsz be. A szakemberek véleménye szerint ugyanis ilyen nem létezik, hiszen egyedi felmérés után lehet csak meghatározni azt, amivel és ahogyan a leghatásosabban tehetsz a nyugodt, pihentető éjszakáidért.

„Nem teszek mást, mint tolmácsolok önmaga meg önmaga között" – Exkluzív interjú Jeffrey Allennelhttp://www.life.hu/nagydontes/20170123-jeffrey-allen-energiagyogyasszal-exkluziv-interju.htmlTöbb sikertörténet áll a szoftvermérnökből lett energiagyógyász, Jeffrey Allen mögött, aki immár 10 éve tanítja másoknak, hogyan fordíthatják a javukra a saját energiájukat. Exkluzív interjú az elismert oktatóval, életvezetési tanácsadóval és szerzővel. Nagy DöntésOrigoTestünk jelzi, hogy baj van a lelkünkbenhttp://www.life.hu/nagydontes/20130318-a-stressz-fizikai-tunetei-hasfajas-fej-es-vallfajdalom-magas-vernyomas.htmlAz egyik legnagyobb tévhit az, hogy büntetlenül túlterhelhetjük magunkat. A mindennapos mókuskerék, a családi, munkahelyi stressz mindenkit megvisel, s csak idő kérdése, hogy a feloldatlan lelki feszültség mikor tör ki valamilyen betegség vagy fájdalom formájában. Nagy Döntés--A stresszes életmód jobban hizlal, mint gondolnád!http://www.life.hu/nagydontes/20150804-a-stresszes-eletmodunk-hizlalhat-mit-mond-a-szakerto-mik-az-okok.htmlKéptelen vagy kiűzni az életedből a stresszt, ennek a nyomait azonban nemcsak a bőrödön, de a súlyodon is nap mint nap érzékeled? A stresszes életmód jobban hizlal, mint gondolnád, de tehetsz ellene! Nagy DöntésThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.