hajhullás betegség házasság lelki háttér válás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Friss kutatások szerint a válás egyes nőknél hajhullással jár együtt, sőt az is kiderült, hogy a genetika mellett a házastárs elvesztése a második leggyakoribb ok, ami a kopaszodás mögött állhat.

A tanulmány szerzője, dr. Bahman Guyuron, a Case Western Reserve Orvosi Iskola plasztikai sebészeti osztályának elnöke megjegyezte, hogy valószínűleg a válással vagy gyásszal járó stressz váltja ki a hajhullást a nőknél, bár a rendszeres alkoholfogyasztás és a dohányzás is szerepet játszhat. Az utóbbi két dolog férfiaknál is okozhat kopaszodást, minden egyéb tényező azonban eltérő módon hat a két nemre.

Thinkstock
Thinkstock


Guyuron és munkatársai olyan tényezőket tártak fel, melyek nemtől és genetikától függetlenül összefüggésbe hozhatók a fejszőrzet ritkulásával. Vizsgálatuk során 84 egypetéjű iker nőt figyeltek meg, akiknek hormonszintjüket, életmódjukat és hajszerkezetüket is alaposan kivizsgálták. A halánték körüli területtel kapcsolatban arra a felismerésre jutottak, hogy minél többet dohányzott az illető hölgy élete során, annál nagyobb volt a hajhullás mértéke. Ugyanerre a területre a bőr állapota is kihatással volt, ugyanakkor heti néhány pohár alkohol inkább csökkentette, mint növelte a kopaszodás esélyét ezen a részen.

A fejtetőhöz közelebb eső területen történő hajveszteség cukorbetegségre, bőrfertőzésre vagy jelenleg is fennálló nikotinfüggőségre utalt, miközben a túlsúly vagy elhízás jótékony hatással volt a fej ezen területén található hajra. Összességében az is kiderült, hogy azok a nők, akik kávéznak, kalappal védik magukat a naptól és boldog házasságban élnek, ritkábban kezdenek bárhol is kopaszodni.

Hasonló módon férfi ikerpárokat is megvizsgáltak a szakemberek, akiknél a dohányzás, a túl sok napozás vagy a korpásodás főleg a középtájon történő hajhullásra volt rossz hatással, míg a korábban előforduló rák mindkét fajta kopaszodást erősítette. A testmozgás hiánya és a magas vérnyomás szintén fejtetői hajhullást okozott az erősebbik nemnél.

Új frizuratrend: Nem fésülködnek a sztárokhttp://www.life.hu/szepulj/20110916-uj-frizuratrend-nem-fesulkodnek-a-sztarok.htmlA legdurvább frizuraváltások a sztárvilágbanhttp://www.life.hu/szepulj/haj/20110802-a-legdurvabb-frizuravaltasok-a-sztarvilagban.htmlTopfrizura nyárra: legyen kétszínű a hajad!http://www.life.hu/szepulj/haj/20110613-topfrizura-nyarra-legyen-ketszinu-a-hajad.htmlHogyan legyek jó nő? - 2 szexi nyári frizura, amit magad is elkészíthetszhttp://www.life.hu/szepulj/haj/20110525-hogyan-legyek-jo-no-2-szexi-nyari-frizura-amit.html5 sztárfrizura, amit soha ne utánozz!http://www.life.hu/szepulj/haj/20110509-5-sztarfrizura-amit-soha-ne-utanozz.htmlFodrászhoz készülsz? Íme a tökéletes frizura titka!http://www.life.hu/szepulj/haj/20110411-igy-valaszd-ki-a-megfelelo-hajszint-es-fazont.html7 frizura, amit imádnak a pasikhttp://www.life.hu/szepulj/haj/20110210-sztarfrizurak-amik-tetszenek-a-pasiknak.html8 frizura, amit ki kell próbálnod, mielőtt meghalsz!http://www.life.hu/szepulj/haj/20110117-nyolc-frizura-amit-ki-kell-probalnod-mielott-meghalsz.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.