Quantum XXL sérülés táncolás Csillag születik térd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Táncoskarrierjét kockáztatja a Quantum XXL egyik tagja, Horváth Zoltán. A Harmincéves táncos két napja egy rossz mozdulatnak köszönhetően olyan súlyosan lesérült, hogy nemcsak a fellépése került veszélybe a Csillag Születik színpadán, de egész táncospályafutása is.

Zoltánnak néhány évvel ezelőtt porcleválás miatt már műtötték a térdét, amelyből a mai napig nem tudott teljesen felgyógyulni. Az újabb sérülés miatt pihennie kellene, a fiú azonban nem hajlandó cserbenhagyni társait, így erős fájdalmai ellenére is színpadra áll a szombati élő show-ban.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

,,Három évvel ezelőtt porcleválással operáltak. A műtét közben észrevettek egy pluszszalagot a térdem mellett, amit feleslegesnek tartottak, a problémákat is annak tulajdonították, ezért elvágták, és kivették. Ezek után azonban még rosszabb lett, gyakran fájt is. Egy hete éreztem, megint kiújult a fájdalom, próbáltam nem terhelni, de két napja az egyik próbán hatalmasat reccsent a lábam. Próbálom tartalékolni az erőmet a show-ra, ezért most csak a törzsemmel és a karjaimmal gyakorlom a koreográfiát a fiúkkal. Hirtelen mozdulatokra még képtelen vagyok, mivel ilyenkor a csípőmig szalad a fájdalom, és összecsuklik a lábam. Tudom, hogy pihentetnem kellene, az orvosaim is azt mondták, ilyen problémákkal, ilyen intenzitású mozgást csak napi 3 órában lenne szabad végeznem, de én a fiúkkal is 5 órát táncolok, és a tánciskolámban a tanítványaimmal is ugyanennyit. Porcerősítőkkel, gyógyszerekkel próbálom helyrehozni magam, remélem, bírni fogom a két produkciót" - mondta bizakodva Zoli a Blikknek.

,,Ha a korábban megoperált részre valaki rásérül, akkor semmiképp sem szabad nagyobb terhelést végezni. Ha erőltetik, további, sőt akár maradandó károsodáshoz is vezethet. A sportolók, sportemberek ilyenkor hősködni szoktak, injekciókkal, gyógyszerekkel kapcsolják ki a fájdalmat, ami miatt aztán sokkal súlyosabb sérülést szenvedhetnek. Ezzel nem szabad játszani! Nagy felelőtlenség, ha nem pihentetik a sérült részt, és nem vizsgálják ki azonnal. Nem éri meg kockáztatni!" - nyilatkozta a Sportkórház korábbi főigazgatója a napilapnak.

Dr. Csernus: Társkeresés - Aki keres, az nem találhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120517-dr-csernus-tarskereses-aki-keres-az-nem-talal.htmlY diagnózis: Így szerzi be a piát az Y generáció (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120517-y-diagnozis-2-adas-igy-szerzi-be-a-piat-az.htmlTitokban veseátültetést végeztek el a csinos színésznőnhttp://www.life.hu/gyogyulj/20120516-titokban-veseatultetest-vegeztek-el-a-csinos-szinesznon.htmlAmikor sír a rajz - Szexuálisan bántalmazott gyermekek rajzaihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120514-amikor-sir-a-rajz-szexualisan-bantalmazott-gyermekek-rajzai.htmlÁtszabatják magukat az RTL Klub sztárjaihttp://www.life.hu/gyogyulj/20120513-atszabatjak-magukat-az-rtl-klub-sztarjai-kocsis-tibi-vv-attila.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.