Terápia otthon: így használd a színeket szexuális zavar, depresszió és stressz ellen

színek depresszió terápia stressz lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyes nézetek szerint nem csak a lakásodban uralkodó hangulat miatt fontos, hogy milyen főbb színeket választasz a lakberendezés során.

A lakás berendezésekor elsősorban mindenki a harmóniára törekszik, ahol a színek, a formák és a stílusok összhangban állnak egymással. A bútorok kiválasztása elsősorban pénz kérdése, de azt már régóta tudjuk, hogy némi kreativitással alacsony költségvetésből is könnyen lehet hangulatos otthont varázsolni, melynek egyik talán legszembetűnőbb és egyben legmeghatározóbb eleme az uralkodó színek világa. Tudtad, hogy mindegyik másként hat nemcsak a hangulatra, de a szervezeted működésére is? Ebből kifolyólag pedig egyáltalán nem mindegy, hogy melyik helyiségnél milyen szín mellett döntesz. Gondold végig a szoba funkcióját, azt, hogy mit is szeretnél ott megvalósítani, és ennek megfelelően az alábbi útmutatónk segítségével kiválaszthatod a megfelelő színeket.

Thinkstock
Thinkstock

Narancssárga: életöröm

A sárga szín vidámságot, lendületet sugároz, épp ezért képes felvidítani, jobb hangulatba hozni a lakókat. Kínában és Japánban viszont a boldogság és a szeretet színe. Mivel átmenetet képez a sárga és a vörös között, a szexualitáshoz és a termékenységhez is kapcsolódik. A hatását tekintve ösztönző erővel bír, éppen ezért hatásos ellenszerként működik depresszió, pesszimizmus, ernyedtség ellen, ugyanakkor jól hat bizonyos emésztési zavarok esetén is. Ha étvágytalansággal küzdesz, érdemes az ebédlőbe ilyen színű asztalterítőt leteríteni, narancssárga étkészletet használni.De bármilyen sárga kiegészítő, figura is ösztönzőleg hathat.

Így használd a színeket

Nem kell az egész lakást egy színnel beborítanod. Akkor is élvezheted az egyes árnyalatok hatását, ha olyan meghatározó tárgyak esetében ügyelsz a megfelelő kiválasztására, mint amilyen a kanapé, a díszpárnák és dekortextilek, de egyetlen falfelület átszínezése is sokat számít.

Kék: béke, nyugalom

Ugyan a kék színt elsősorban mindenki a tengerrel és a vízzel hozza összefüggésbe, nem is véletlenül, ám annak ellenére azonban, hogy érzelmileg általában a szomorúsággal, depresszióval is összekapcsolják, nagyon jó hátteret biztosíthat olyan helyiségekben, ahol a cél a megnyugvás, a relaxáció. Minden idegállapotban nyugtatóan képes hatni, ráadásul a tereket tágítja, főleg, ha világosabb árnyalatokat fehérrel párosítasz. Gyógyhatását tekintve jó hatással van az asztmára, torokfájásra, idegfeszültségekre, fejfájásra. Éppen emiatt bátran válaszd a hálószobába is uralkodó színként, hiszen nyugtató hatásából kifolyólag kedvezően hat az álmatlanság ellen.

Thinkstock
Thinkstock

Piros: izgat, stimulál

A vörös szín a legforróbb szín, lüktet, pulzál, felhevít, így nem is meglepő, hogy a vérre gyakorol közvetlen hatást. Éppen ezért vérkeringési zavarok ellen jó szolgálatot tehet, ha van a környezetedben piros. Ezzel a színnel azonban a többinél talán még óvatosabban kell bánni, hiszen nagy mennyiségben előnyös hatása helyett kedvezőtlensége mutatkozik meg: feszültté, ingerültté tehet. A vérkeringés mellett a test működését is stimulálhatod vele: vérszegénység, izomgörcs, energiahiány, fájdalmas menstruáció esetén kiváló gyógyír. Mivel a szexualitáshoz is köthető a szín, a hálószobában is lehet helye - persze mértékkel. Szexissé, erotikával telivé teheti az ott párosban eltöltött perceket.

Zöld: az élet színe

A zöld szín a természet, az élet színe, éppen ezért képes teltségérzetet adni, megnyugtatni és élénkíteni is, ráadásul különösen jó hatással van a szemre is: nyugtatja azt. A gyógyhatása a színterápiával foglalkozók szerint elsősorban a harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. A szín képes csökkenteni a kimerültséget, a fáradtságot, ezzel párhuzamosan az elégedettség érzését is jó irányba terelheti. Csökkenti a szamárköhögést, a hörghurutot, a visszérproblémák pedig fájdalommentessé válhatnak. A hozzáértők szerint ez a szín mindenhol jó szolgálatot tehet, ahol a szervezet, a harmónia egyensúlyát kell helyreállítani, éppen ezért a lakáson belül akár a fürdőszobádban, akár a nappaliban egyaránt jól működő uralkodó szín lehet.

Előléptetés, fizetésemelés: így segít a karrierépítésben a feng shuihttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120517-eloleptetes-fizetesemeles-igy-segit-a-karrierepitesben-a-feng-shui.htmlPörgesd fel a szerelmi életed! - Bevált feng shui tippekhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120417-porgesd-fel-a-szerelmi-eleted-bevalt-feng-shui-tippek.htmlGyönyörű dekorkönyvek látványos ötletekkelhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120201-gyonyoru-dekorkonyvek-latvanyos-otletekkel.htmlPöttyös tippek, ha unod az egyszínűt - A nagy felületektől az aprócska részletekighttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20120209-pottyos-tippek-ha-unod-az-egyszinut-a-nagy-feluletektol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.