"Gusztustalannak látta a testemet" - Pikkelysömör miatt veszítette el a párját Ágnes

betegség pikkelysömör házasság stressz májbetegség szégyen
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pikkelysömör a világ minden táján előforduló megbetegedés és a Föld teljes összlakosságának mintegy 1,5-3 százalékát érinti. Ez azt jelenti, hogy száz emberből minimum egy érintett a problémában, és ha nem is tartozik a halálos kimenetelű betegségek közé, megjelenése emberi sorsokat tehet tönkre.

Thinkstock
Thinkstock


Ágnes, 43 éves, két kislány édesanyja 15 éve küzd a pikkelysömörrel


"A könyökömön és a térdemen jelentek meg először a hámló foltok. Először azt hittem, kiszáradt a bőröm, de hiába kenegettem testápolóval, nem múlt el a száraz folt. És ez csak a kezdet volt. Néhány év alatt annyira elhatalmasodott a testemen a pikkelysömör, hogy már magamtól is undorodtam.

Próbáltam meglelni az okokat, hogy miért 'támadott meg' a betegség, de csak tapogatózom: talán az, hogy az első terhesség alatt felszedett kilók rajtam maradtak, emiatt gyakran voltam dühös magamra, és aztán dühös a páromra is, mert érzékelhetően megcsappant a lelkesedése irántam. Sokat veszekedtünk, én nagyon sokat sírtam. Lehet, a folyamatos idegeskedés és a szomorúság volt az oka, hogy egy reggel megjelent valami a könyökömön. Eszembe se jutott a pikkelysömör, valamiért, mert én is sok előítélettel küzdöttem, azt hittem, ilyen betegség csak az elhanyagolt külsejű embereken jelenik meg. Hogy az valami fertőzés. De a foltok nem múltak el, a térdemen is jelentkeztek, sőt, két éven belül a hajas fejbőrt is elérte a betegség.

Akkor estem kétségbe igazán: olyan volt a halántékom és a homlokvonal, mintha vastagon állna rajta a korpa, vagy mintha varasan gyógyuló sebek lepték volna el a hajvonalat. Persze a nem látható helyeken is szigeteket lopott magának a pikkelysömör, elkezdett hullani a hajam.

És nekem nem használt se a krém, se a gyógyszer. Hallottam persze én is csodakezelésekről, meg hogy a Holt-tengeri só csodákra képes... de nekem erre nem volt pénzem.

Megszületett a második lányunk is, aki elég nehezen jött össze, de nem azért, mert a fogamzással gond lett volna, hanem mert alig tudtam rávenni a férjemet a testi kontaktusra. Egyszerűen nem szeretett már érintkezni velem. Amikor a baba megszületett, külön hálószobába is költözött. Akkor még a kicsire fogta, meg hogy tudjon pihenni, de én akkor már tudtam, hogy nagy a baj, hogy gusztustalannak tartja a megjelenésem.

A párom elutasítása kifejezetten depresszióssá tett, és ez tovább rontotta a helyzetet. A pikkelysömör szerintem 'élvezi' a stresszt, abból (is) nyeri az energiát. Minél szomorúbbnak, nyomorúságosabbnak éreztem magam, annál jobban elhatalmasodott a bőrömön a hámlás.

Elkezdtem hízni, az egekig szökött a vérnyomásom, de csak óvatosan bánhattunk a vérnyomás-csökkentőkkel, mert azok egy része lendületbe hozhatja a psoriasist.

Így telt el tizenöt hosszú év. És ez nem egy sikertörténet. A párom ugyanis három éve kisétált az életemből. Magam nevelem a kislányaimat, és talán ők az egyedüliek, akik nem tartják elviselhetetlennek a megjelenésemet akkor, amikor tombol a bőrömön a pikkelysömör. Mert van ilyen periódus is, amikor hőségben is hosszú ujjú ruhában, nadrágban, horgolt sapkát vagy kalapot a szemembe húzva merek csak kilépni az ajtón. És néha kesztyűben, mert a hámlás a körmeimet is elérte. Olyan, mintha valami nagyon durva kezeletlen gombás fertőzésem lenne.

Ma még van munkám, egy kis cégnél végzek adminisztrációs feladatokat. De félek, ha elveszítem a munkámat, nem lesz olyan ember, aki rám néz és azt mondja: aha, az a hámló bőrű nő, az a pikkelysömörös kell nekünk ide..."

Provokáló faktorok kellenek hozzá!

A psoriais kialakulásának oka és keletkezésének pontos folyamata tulajdonképpen még felderítésre vár, az úgynevezett multifaktorális betegségek közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy kialakulásához több tényező együttes jelenléte szükséges.

Bármely életkorban megjelenhet: kisgyerekkorban, kamaszkorban, de akár ötven év felett is összeállhatnak azok a faktorok, amelyek miatt a bőr pikkelyes bőrhámlása megindul.

Az ma már biztos, hogy nagy szerepe van az öröklésnek, a családon belüli halmozódásnak, de mellette kell, hogy legyen valamilyen provokátorként működő külső és/vagy belső faktor.

Külső provokáció lehet az általában vett környezeti ártalom: például a vegyi anyagok - és itt gondolhatunk a hajfestékekre is, de előhozhatja a bajt a bőr megégése, rovarok csípése, esetleg fertőzések is.

Belső provokációs hatást idézhet elő a cukorbetegség, a máj megbetegedése és az idült - panaszokat nem okozó -, de a mélyben aknamunkát végző gócok. Nagyon sokszor éppen a pikkelysömör az, amely vészriadót fúj, és ennek nyomán kezdi el az egészségügy keresni a szervezetben a kiváltó okot. A stresszről sem szabad elfeledkezni, hiszen ha van valami, akkor a stressz valódi rizikó és provokáló faktor a pikkelysömör "ébredésében".

Thinkstock
Thinkstock

Mi történik pikkelysömör esetén?

Tulajdonképpen a bőr hámsejtjeinek megújulása gyorsul fel. Normál esetben a többrétegű hám legalsó részében születnek meg a hámsejtek, amelyek később felfelé, a felszín irányába igyekeznek. Vándorlásuk közben keratint halmoznak fel, majd észrevétlenül lehámlanak. Pikkelysömör esetén ez a folyamat többszörösére gyorsul, ráadásul a hámsejtek nem képesek a rövid idő alatt élettani folyamataikat megélni: a sejtmag nem szívódik fel és a szétválni képtelen hámsejtekből alakulnak ki a szemmel látható pikkelyek.

Megjelenési formája igen változatos, de alapelem a papula, vagyis a bőrfelszínből kissé kiemelkedő száraz göb, amely plakká alakulhat. Ez már nagyobb, több négyzetcentimétert is érintő lemezes hámló felület. A plakkok mérete igen változó, akad olyan beteg, akinek szinte a teljes testfelületét beborítja, mások csak a térdükön, a könyökükön megjelenő foltok miatt "szégyenkeznek".

A betegség nem jár együtt fájdalommal (vagy ha igen, akkor az már ízületi gyulladással függhet össze), és általában nem viszket, de ez egyénenként változó lehet.

Ugyanakkor a megjelenése nagyon kellemetlen és a teljes életminőséget befolyásolhatja. Főleg akkor, amikor éppen tetőzik a betegség. A pikkelysömörrel küzdő emberek életében ugyanis nem egyforma erővel jelentkeznek a bőrtünetek. Vannak enyhébb periódusok és vannak rendkívül drasztikus, nagyon sok drámát is okozó szakaszok a beteg életében.

Fogd meg a kezét!

Megelőzni szinte lehetetlen, de kezelésére ma már egyre több módszer mutatkozik: a hámlasztó krémektől kezdve a gyógyszeres terápián, a fénykezeléseken át a biológiai terápiáig nagyon sok minden.

Pikkelysömör esetén vetették be először például azokat az apró halacskákat, amelyek "lecsipkedték" a pikkelyeket, gyengéden gyógyítva, tisztítva a hámló felületet. Ám a betegség gyógyításában kiemelten nagy szerepet játszik a környezet támogató magatartása. A betegek ugyanis nemcsak szenvednek a tünetek miatt, de a hámló foltok miatt mély szégyent is éreznek, és ha érzik a többi ember kirekesztő viselkedését, ha szembe kell nézniük a zavart elfordulásokkal, az "elfelejtett", elsunnyogott kézfogásokkal (csak ne kelljen hozzá érnem!), a megjegyzésekkel vagy a tájékozatlanságról árulkodó kérdésekkel, akkor még nehezebben tudnak szembeszállni a betegséggel.

Tipp! Az énekesnő mindent megmutatott! Kattints a képekért!



"A párom azt hiszi, szeretőt tartok" - Életeket tehet tönkre a vásárlási szenvedélyhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120213-eleteket-tehet-tonkre-a-vasarlasi-szenvedely.htmlSokan elhanyagolják, pedig komoly problémákat okozhat a visszérhttp://www.life.hu/gyogyulj/20120413-erbevago-kerdesek-esztetikai-es-mas-komolyabb-problemakat-jelent-a-visszer.htmlAdrenalinvadász nők: Eszter az ejtőernyőzés szerelmesehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120717-adrenalinvadasz-nok-noll-eszter-az-ejtoernyozes-szerelmese.htmlÍme az öt felesleges testrészünkhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120716-ot-felesleges-elcsokevenyesedett-testresz-feregnyulvany-farokcsont-mellbimbo-bolcsessegfog.htmlVálts barnára! Miért jobb a barna kenyér, cukor és rizs a fehérnél?http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120716-az-egeszseges-eletmod-kapuja-miert-jobb-a-barna-kenyer-barna.htmlBogi: "Ez nem egy halálos betegség, csak ijesztő"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120712-ewing-szarkomabol-gyogyult-fel-egy-kislany-laptopot-kapott-13.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.