23 éves, csinos és egészséges - Mégis leoperáltatta a mellét

operáció mellrák daganatos betegségek gének örökletes betegség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 23 éves, csinos Fiona Luscombe önként döntött mindkét melle eltávolítása mellett, mivel tisztában volt vele, hogy szüleitől és nagyszüleitől örökölt egy mellrákot okozó gént.

A fiatal lány ugyan teljesen egészséges volt, de tisztában volt vele, hogy ő is hordozza az úgynevezett BRCA2 nevű abnormális gént, amely édesanyja, Brenda és nagypapája, Frank esetében is súlyos mellrákot okozott.

Northfoto
Northfoto

Fiona akkor döntött a mindkét mellét eltávolító operáció mellett, mikor megtudta, hogy az orvosok 30 éves kora előtt nem végzik el rajta a rákszűrést. "Az orvosok egyértelművé tették számomra, hogy én is magamban hordozom a hibás gént, amely mellrákot okozhat, de mégsem végezhetnek rákszűrést rajtam, mielőtt 30 éves leszek. Márpedig én nem vagyok hajlandó olyan sokáig várni, hogy kiderüljön, ezért elhatároztam, hogy elébe megyek a dolgoknak, és önként vállalkoztam a melleltávolító műtétre" - nyilatkozta a Sun újságírójának Fiona.

A Plymouthban élő 23 éves lány 2011 októberében tudta meg, hogy magában hordozza a szüleitől és nagyszüleitől örökölt BRCA2 gént, miközben 26 éves nővérében nem tudták kimutatni az örökletes génhibát.

Fiona hároméves volt, mikor 32 éves édesanyját, Brendát mellrákkal diagnosztizálták. Felépült a betegségből, de 13 évvel később kiújult a rákja, és 2007 augusztusában meghalt. Fiona nagypapájánál, Frank Rossnál még a hetvenes években fedezték fel a mellrákot, de csak 86 éves korában halt meg.

Zöldségekkel és étrendváltoztatással gyógyult ki a mellrákból egy 55 éves nőhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120808-zoldsegekkel-gyogyult-a-mellrakbol-egy-55-eves-no-visszautasitotta-a.htmlHivatása: Mellbimbókat tetovál a mellrákos páciensek mellérehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111107-hivatasa-mellbimbokat-tetoval-a-mellrakos-paciensek-mellere.htmlKiszagolta a mellrákot - megmentette gazdája életéthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110929-kiszagolta-a-mellrakot-megmentette-gazdaja-eletet.html7 híresség, aki legyőzte a mellrákot!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110930-7-hiresseg-aki-legyozte-a-mellrakot.html10 dolog, amit eddig rosszul tudtál a mellrákrólhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110506-10-dolog-amit-rosszul-tudtal-az-mellrakrol.htmlA 30 felett szülő nőknek nagyobb az esélyük a mellrákrahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110601-8-kockazati-tenyezo-ami-mellrakot-okozhat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.