Allergiás sokk a rovarcsípéstől: óvd magad!

csípés allergiás reakció allergia rovar rovarcsípés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyáron nemcsak a kellemetlen szúnyogok, de a méhek és a darazsak is támadnak, ami nemcsak fájdalmas, de sokaknak akár életveszélyes következményekkel is jár. A legnagyobb veszélynek azok vannak kitéve, akik még nem is tudják, hogy allergiásak, és nem készültek fel megfelelően.
Tragikus halál egy darázscsípés miatt

A 21 éves Tamás jól tudta, hogy allergiás a darázs csípésére, így mindig volt nála kalcium, ami egészen a 2008-ban bekövetkezett tragédiáig mindig segített is. Aznap is nála volt, mikor édesapjával az erdőbe indult, ahol jó darabig egyetlen darázzsal sem találkoztak. Ennek ellenére észrevétlenül mégis megcsípte egy, mire édesapja azonnal mentőt hívott, Tamás pedig bevette a kalciumot. Ezúttal nem lett tőle jobban, így autóval rohantak a legközelebbi kórház felé, de addigra a fiú már elvesztette az eszméletét. Hiába adták be neki a mentősök a kórház előtt az ellenszert, és tettek meg mindent az életben maradásáért, már elkéstek. A mentőszolgálat szerint az előírt szereket öt percen belül meg kell kapni ilyen esetben a betegnek, különben már ezek sem segítenek.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Honnan tudhatod, hogy allergiás vagy?

A darázs és a méh csípése azoknak is fájdalmat és helyi duzzanatot, viszketést okoz, akik nem allergiásak a rovarok mérgére. Ám ez a pirosas duzzanat pár nap alatt lelohad, a fájdalom megszűnik - kisebb gyerekek esetében ez a gyógyulásai folyamat kicsit lassabb lehet. Azonban előfordul, hogy a duzzanat igen nagyra nő, a testet kiütések lepik el, megdagad a nyak vagy az ajkak, szédülés, a tenyér vagy a nyelv bizsergése, légzési nehézségek lépnek fel: ezek már az allergia jelei. Az arra érzékenyeknél akár már az első csípés is kiválthat ilyen reakciókat, de minél többször találkozik a szervezet a méreggel, annál hevesebb az ellenállás is - megfelelő kezelés nélkül akár pár perc alatt életveszélyes anafilaxiás sokk alakulhat ki. Ilyen esetekben, vagy csak gyanú esetén azonnal értesíteni kell a mentőket, a beteget mielőbb kórházba kell juttatni. Azt azonban, hogy akár mi, akár gyermekünk hogyan fog reagálni élete első darázs- vagy méhcsípésére, nem tudhatjuk - hacsak nem végeztetünk előzetes tesztet.

Előzd meg a bajt!

Azt, hogy allergiás vagy-e a darázs vagy a méh méreganyagára, egy vérvizsgálat segítségével megtudhatod, mely során kimutatható az ellenanyag a szervezetben. Ha igen, akkor a fulladás megelőzésére szolgáló auto-injektort, azaz önbelövős fecskendőt minden esetben magadnál kell hordanod, hiszen a benne található adrenalin akár életet is menthet. Enélkül az allergiás beteg tulajdonképpen életveszélyben van, hiszen nyáron akármikor megcsípheti egy méh vagy darázs olyan helyzetben, mikor a segítség nem tud elég hamar odaérkezni. Allergiások azonban akkor is értesítsék a mentőket egy veszélyes csípés után, ha beadták maguknak a megfelelő szert. Azoknál, akiknél csupán enyhébb reakciókat tapasztaltak csípés után, elegendő lehet a kalcium is, ezért minden családban tanácsos megfelelő kalciumkészítményt tartani. Ha nyaralni, kirándulni indulsz, akkor háziorvossal feliratható antihisztamin tablettát is magaddal vihetsz, ami csípés után segíthet a reakciók mérséklésében.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Adélnál nem véletlenül van mindig kalcium:

"Óvatos típus vagyok, a táskám kész túlélőfelszerelés, de csak így érzem magam és a családomat biztonságban. Gyakran túrázunk, járjuk az erdőt, így nemcsak az oltásokra figyeltünk oda, de mindig van nálunk kullancs- és szúnyogriasztó és kalcium is. Tavaly egy pihenőhelyen a kuka mellett korzózó darazsak közül egy pont a nyakamat csípte meg. Mire észbe kaptam, már dagadni kezdett a csípés helye, én pedig szédülni kezdtem, pedig máskor is csípett már meg darázs, és méh is, így tudtam, hogy nem vagyok allergiás. Azonnal bevettem a kalciumot, és hamarosan jobban is lettem. Bár a csípést még borogatni kellett pár napig, bele se akarok gondolni, mi lett volna, ha nincs nálam ellenszer."

Immunterápia: hosszú távú megoldás

Ahelyett, hogy állandóan a csípésektől rettegnénk - a rovarriasztó szerek ráadásul hatástalanok a darazsakkal és méhekkel szemben - , dönthetünk az immunterápia mellett is, mely hosszú távon csökkenti a túlérzékenységi reakciót. A többéves vakcinakúra során lépésről lépésre, egy-két hetes időközönként adott injekciókkal szoktatják hozzá az allergiás szervezetét a méreganyaghoz, így idővel elmarad a heves reakció.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Védekezés a rovarcsípés ellen

Az édes illatú testápolók, parfümök nemcsak a darazsakat vonzzák, hanem az egyébként békés méheket is támadásra ingerelhetik, így kiránduláshoz, strandoláshoz inkább ne használj ilyen szereket. Az élénk színű ruha is vonzza a rovarokat, így keress semleges színű darabokat, a mezítláb mászkálásról pedig szintén mondj le - sok méh üldögél szívesen például a lóherén. Ha ételt, italt fogyasztasz, azt mindig takard le, a szemetet, főleg a gyümölcsök magjait, maradványait pedig zacskózd be. Ha mégis elöl hagytad például az édes innivalót, akkor mielőtt kortyolnál belőle, ellenőrizd, nem előzött-e meg egy szemfüles darázs - ha a szád belsejét, garatodat csípi meg, akkor is fulladásos reakciót okozhat, ha nem vagy allergiás. Ha a bőrödre száll egy méh vagy darázs, ne kezdj eszeveszett csapkodásba, mert ezzel csak támadásra ingerled: inkább finoman seperd le magadról, vagy ha körülötted zümmög, nyugodtan menj távolabb. A kertben vagy a teraszon házi készítésű darázscsapdával foghatod el a darazsakat. Ehhez gazdaboltokban vásárolhatsz műanyag tartót, de egy félliteres műanyag palack segítségével magad is elkészítheted. Sör, ecet, cukor és víz keverékével érdemes megtölteni, de akad, akinek az állott sör vagy limonádé vált be.

Tartsd fitten magad a nyári édenkertből!http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130611-finom-es-egeszseges-gyumolcsok-es-zoldsegek-juniusban-eper-cseresznye-meggy.htmlEgy csípés miatt majdnem elvesztette melléthttp://www.life.hu/gyogyulj/20130704-szunyogcsipes-miatt-majdnem-elvesztette-a-mellet-natalie-thomason.htmlSzorongsz? Így segít az arzénhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130613-az-arzen-a-legrosszabb-hiru-mereg-szamos-betegsegen.htmlFiatalokat öl a Meningococcushttp://www.life.hu/gyogyulj/20130620-fertozo-agyhartyagyulladas-fiatalokat-ol-a-meningococcus.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.