hányás vírusfertőzés hasmenés calici Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most a magyar tenger déli partján lettek rosszul. Múlt héten calici vírus okozott fertőzést az egyik balatonfüredi strandon. Egyik informátorunk szerint már korábban felütötte a fejét a vírus.

Csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. Közülük négyen kórházba kerültek, állapotuk kielégítő - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Balatonlelle

A vizsgálat mostani szakaszában az esetek között egyértelmű összefüggés nem tapasztalható - írta közleményében a kormányhivatal, hozzátéve: tizennégy eset ugyanahhoz a kereskedelmi szálláshelyhez köthető. A betegek pontos száma és azonosítása még tart, amit megnehezít az, hogy több vendég már távozott a szállodából. A kórokozó még nem ismert, az eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredménye negatív, a betegminták elemzése pedig még nem ért véget. A szakemberek azt feltételezik, vírusos eredetű, érintkezéssel terjedő megbetegedésekről van szó.

A Life.hu-nak sikerült elérnie egy zamárdi lakost, aki azt mondta: a calici már két hete megjelent a településen, csak eddig hallgattak róla. Elmondása szerint minden családban van beteg. Gyerekeket és felnőtteket is ledönt a lábáról a vírus, ami hányással, hasmenéssel jár. A lakos hozzátette: a körzeti orvos már rutinszerűen jár ki és adja be az oltást a calici ellen.

Korábban ilyen vírus okozott fertőzést az egyik balatonfüredi strandon is. Negyven beteg gyermek jelentkezett Balatonfüred központi orvosi ügyeletén múlt hétvégén. A beteg gyerekek többsége a Kisfaludy strandon fürdött. A házi gyermekorvos bejelentése után a helyszínen vizsgálatot folytattak. Megállapították, hogy a város által fenntartott strandok közegészségügyi-higiénés körülményei kifogástalanok, működésük a szakmai követelményeknek megfelelő.

Ne hagyd magára! A csecsemőknek szárnya vanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130722-dr-paszti-ildiko-foorvos-a-leggyakoribb-nyari-gyermekbalesetekrol.htmlBaleset érte Courteney Cox színésznőthttp://www.life.hu/gyogyulj/20130812-eltorte-csuklojat-mexicoi-nyaralasa-alatt-courteney-cox-szineszno.htmlJulia Roberts bántotta a húgáthttp://www.life.hu/gyogyulj/20130811-julia-roberts-testvere-elmondta-gyomorgyurut-kellett-csinaltatnia-miutan-a-testvere.htmlSztárok lesznek az albínó gyerekekhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130808-mindket-albino-gyerekebol-sztart-akar-faragni-az-anya.htmlNyáron kötelező a jégkocka - Vigyázz vele!http://www.life.hu/gyogyulj/20130806-igy-keszits-kreativ-jegkockat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.