felkészülés stresszinterjú stressz szituáció álláskeresés stresszoldás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A munkaadók nem csak arra kíváncsiak, hány nyelven beszélünk, vagy mennyi munkatapasztalatunk van: előfordulhat, hogy szándékosan stresszhelyzetbe hoznak, hogy lássák, mennyire vagyunk terhelhetők.

Miért gondolja, hogy ennyi pénzt megér nekünk?

Viktor nem készült ilyen fajta megpróbáltatásokra: "Először azt hittem, csak nagyon nem vagyok szimpatikus a hölgynek, és csak később jöttem rá, hogy valószínűleg stresszinterjún lehettem. Az egész azzal kezdődött, hogy fél órát várakoztattak a tárgyaló előtt mindenféle indok nélkül. Amúgy is izgultam az interjú miatt, sok minden múlt azon, megkapom-e a munkát. Nem mondom, hogy jót tett az önbizalmamnak a várakozás, elég idegesen mentem be, mire végül beengedtek. Ott a szokásos kérdések után ismét jött az alázás, a volt munkahelyeimmel kapcsolatosan tettek fel majdhogynem sértő kérdéseket, miért rúgtak ki, miért nem jöttem ki a munkatársakkal. Aztán jöttek a személyemmel kapcsolatos célozgatós kérdések, hogy komolyan gondolom-e, hogy ez az öltöny, amit felvettem, megfelelő egy interjúra, illetve, hogy miért gondolom, hogy ennyi pénzt megérek ennek a cégnek, és még sorolhatnám. Eleinte csak kamilláztam, de szerencsére nem keltem ki magamból, aminek utólag nagyon örülök. Magamban persze mindennek elmondtam azt a nőt, próbáltam elmagyarázni neki a válaszaimat, így kezeltem a helyzetet, interjú után meg elmentem edzeni egyet, hogy kiadjam a dühömet. Mire lehiggadtam, már nevetni is tudtam az egészen, pláne, mikor a haverok mondták, hogy stresszinterjú is van a világon."

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Mire jó a stresszinterjú?

Viktorhoz hasonlóan többeket is meglepetésként ért már, hogy a szokványos állásinterjú egyszer csak személyeskedő, durva hangnemű erőpróbává alakult. Szerencsére nem is minden vállalat alkalmazza ezt a módszert: főként azoknál számíthatunk stresszinterjúra, ahol eleve a munkakör betöltése is feszültséggel jár, problémás ügyfelekkel kell foglalkozni, vagy nagy felelősséget vállalni. Az ilyen előzetes megmérettetésen a munkaadók ki szeretnék szűrni azokat, akiknek bár a képzettségük megvan a munkához, nem tudnák hosszú távon elviselni a mindennapokkal járó stresszt. Miután "megdolgozták" a jelentkezőt, kapnak egy képet arról, hogyan viselkedik fokozott érzelmi állapotban, hogyan reagál arra, ha megszorongatják, ha a szavába vágnak, ha lekicsinylik. Gyakran előfordul, hogy hosszú ideig váratják a jelölteket, levegőtlen, szűk szobában vezetik le az interjút, félelmet, bizonytalanságot igyekeznek kelteni, és megkérdőjeleznek szinte minden választ. Előfordulhatnak olyan kérdések is, mint pl.: "Honnan veszi, hogy pont maga lenne a legjobb választás a cégnek?" vagy "Ön szerint ez az öltöny megfelelő egy interjúra?", "Valóban azt gondolja, megér nekünk ennyi pénzt?", "Miért nem talált eddig munkát?". Azon se csodálkozzunk, ha az interjúztató a szavunkba vág, vagy semmivel sem ért egyet, amit állítunk.

Hogyan készülhetünk fel rá?

A stresszinterjúban pont az a pláne, hogy a jelölteket elfelejtik előre értesíteni róla. A gyanútlan, izgatottan várakozó, szokásos kérdésekre számító jelentkezőt így valóban ki lehet hozni a sodrából, hiszen teljesen felkészületlenül éri a támadás. Annyit azonban mindenképpen tehetünk, hogy minden egyes cégnél számítunk arra, hogy a stresszinterjú is megtörténhet. H a csupán gyorsan bemagolt válaszokkal készültünk volna a beszélgetésre, vagy eleve nem voltunk biztosak magunkban, akkor még otthon a négy fal között javíthatunk ezen - bár így is elő fogják csalogatni valódi személyiségünket, esetleg látványosan fel is dühítenek.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Hogyan kerüljük el a kínos szituációkat?

Ha eleve számítunk is a stresszinterjúra, a legnagyobb hiba egy hamis, rettenthetetlennek tűnő személyiség begyakorlása lenne. A munkaadók nem kínozni akarnak a kényes kérdésekkel, csupán megtalálni a lehető legmegfelelőbb munkaerőt - s ebbe az is beleférhet, hogy emberien reagálunk a feszültségre. Felvenni egy maszkot, mely mögül nem jövünk elő az interjú során, vagy eljátszani a kemény macsót nem biztos, hogy a várt pozícióba segít minket, sőt: bizalmatlanságot kelt. Ugyanígy rossz fényt vethet ránk a túlzottan támadó, magabiztos fellépés: ha a kínos kérdésekre mi is hasonló stílusban faggatni kezdjük a HR-est, azzal ugyanúgy melléfoghatunk, mint ha elsírnánk magunkat. Az önbizalom viszont fontos: ha a szavunkba is vágnak, intelligensen megkerülve a támadásokat, még befejezhetjük a megkezdett mondatot, és megmutathatjuk önmagunkat. Sokaknak emellett az segít, ha játéknak fogják fel az interjú ezen részét, és nem veszik véresen komolyan a beszólásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.