Vinnie Jones hollywoodi színész rákbetegségben szenved, a bajt tetézi hogy a sztár felesége is rákos.

Ahogy a Life.hu is megírta, nemrég Hugh Jackmanről derült ki, hogy arcáról egy rákos daganatot távolítottak el. Most pedig Vinnie Jones, a Kardhal, a Blöff és az X-Men szereplője jelentette be, hogy a bőrrák legsúlyosabb fajtájában szenved - írja az MTI.

Forrás: AFP

Vinnie februárban vett észre egy kis foltot az egyik szeme alatt. Egy ellenőrzés során kiderült, hogy a foltocska malenoma, ami a bőrrák legsúlyosabb fajtája. A diagnózis óta a színész több műtéten is átesett, de a The Sun című lapnak elmondta: minden erejével küzd majd a betegség ellen. Jones az életmódját okolta a betegség kialakulásáért. A sztár arról is beszámolt, hogy feleségének, Tanyának szintén bőrrákja van. Az ő esetében ez azoknak a gyógyszereknek a következménye, amelyeket 26 évvel ezelőtti szívátültetése miatt kapott. Jones betegségéről őszintén szólva megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet: a szabadban sportolók mindig védekezzenek a nap ellen, és ha valaki szokatlan elváltozást észlel a bőrén, azonnal forduljon szakemberhez.