Bajor Imre egyre aktívabb

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv -
agydaganat Bajor Imre Rádiókabaré Heti Hetes Ihos József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rövid sétákat tesz és a kerti medencében is megmártózik már Bajor Imre. A színésznek egyre jobb a kedve és szívesen vállalna már munkát is.

A Borsnak számoltak be Bajor Imre barátai arról, hogy a színész egyre erősebbnek érzi magát. Hozzátették, most leginkább arra kell figyelni, hogy eleget pihenjen, a felépülés érdekében ugyanis be kell osztania az erejét.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv

Ahogy már megírtuk, először rádiókabaréban tér vissza a színész, a Heti hetes csapata pedig már alig várja, hogy Bajor újra közöttük legyen: "Reális esélyt látok arra, hogy a következő évadban, vagyis idén szeptembertől megint köztünk üljön Imre. Másfél hónapja találkoztunk utoljára személyesen, és nagy örömömre igencsak jó állapotban találtam. Kezd visszatérni belé az erő. Amikor csak úgy gondolja, hogy megint jönne, mi tárt karokkal várjuk. A széke megvan, oda váltott lovakon ültek a vendégek, az a szék rá vár" mondta el a napilapnak Ónodi György, a műsor főszerkesztője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.