Koós János a kórházból a sípályára készül

Forrás: Facebook/Mokka -
Koós János rákbetegség síelés kórház fellépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koós Jánost nemrégiben engedték ki a kórházból, máris fellépései vannak, sőt, az énekes Ausztriába készül síelni.

Ahogy a Life.hu is megírta, Koós János a Kék Golyó utcai onkológiai intézetben töltött pár napot. Az énekes szerette volna eltitkolni, hogy kórházban van, persze, kiderült. A rajongók aggódtak érte, a lapok pedig azt találgatták, milyen betegség támadta meg az énekest. Végül a felesége tisztázta a helyzetet és leszögezte, férje nem küzd rákbetegséggel. A Blikkben az énekes elmondta, a rajongók szeretete segítette a gyógyulásban.

Forrás: Facebook/Mokka

„Nagyon sokan érdeklődtek, ebből is érzem, hogy mennyien szeretnek" – magyarázta Koós János, aki nagyon reméli, hogy most jó ideig nem kell kórházba mennie. „Annyira örülnék, ha most 2-3 évig semmilyen probléma nem adódna! Imádom a színpadot, és szeretünk énekelni, holnap is lesz fellépésünk a feleségemmel. Hamarosan egyébként elutazunk majd egy kicsit pihenni, síelni megyünk Ausztriába" – mondta a színész.

Sebestyén Balázs: „Soha nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek Berkivel"http://www.life.hu/bulvar/20150225-sebestyen-balazs-rakoczi-feri-vadon-jani-a-calss-fm-morning-show-musorvezetoi-kicikiztek-berki.htmlA Morning Show kedd reggeli adásában a műsorvezetők kifakadtak Berki Krisztiánra és felváltva cikizték az Éden Hotel műsorvezetőjét.TV + BulvárOrigoÍgy magyarázkodott Vajna Timi a Valentin-napi gyémántja miatthttp://www.life.hu/bulvar/20150224-vajna-timi-andy-vajna-producer-felesege-a-valentin-napi-gyemantja-miatt-magyarazkodott-a-tv2-aktiv.htmlVajna Tímea már belátta, nem fogalmazta meg túl szerencsésen a Valentin-napi gyémántos jókívánságát, ami balul sült el és hatalmas felháborodást keltett.TV + BulvárFotó: Hámori Zsófia/Life.huTóth Andit egy ismert zenész karolta felhttp://www.life.hu/bulvar/20150224-toth-andit-az-rtl-klub-x-faktor-gyozteset-a-sugarloaf-egyuttes-tagja-toth-tibi-karolta-fel-es-a.htmlA Sugarloaf oszlopos tagja, Tóth Szabi karolta fel az X-Faktor győztesét. Andi bevallotta: egyelőre Szabi az egyetlen férfi az életében.TV + Bulvár--ValóVilág: Dennis párbajozni megy szombaton - Magát választotta kihttp://www.life.hu/bulvar/20150224-vv-dennis-lett-a-valo-vilag-7-utolso-kivalasztottja.htmlMegérkeztek a villába a korábbi szériák játékosai, Attila, Iza, Szandika és Anett, akik a fináléhéten bent is maradnak volt lakóhelyükön.TV + Bulvár--Molnár Anikó előtt megjelent halott barátnőjehttp://www.life.hu/bulvar/20150224-molnar-aniko-egykori-nagy-o-elott-megjelent-halott-baratnoje.htmlMolnár Anikót megdöbbentő élmény érte: az alig két hete elhunyt gyermekkori barátnője szelleme jelent meg előtte.TV + BulvárOrigoA B.my.Lake fesztivál elköltözikhttp://www.life.hu/bulvar/20150224-b-my-lake-fesztival-elkoltozik-zamardiba-a-strand-fesztival-fogadja-be.htmlMeglepő felfedezést tett a Life.hu: a balatonvilágosi B.my.Lake fesztivál elköltözik Zamárdiba. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.