Különös eljárással szabadult meg a kilóktól Molnár Anikó

Forrás: Facebook/Molnár Anikó -
zsír kísérlet Nagy Ő fogyás súlyfelesleg robbantás Plazma Molnár Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szó szerint lerobbantották Molnár Anikó hasáról a zsírpárnákat. Az egykori Nagy Ő örömmel vállalta a különleges beavatkozást.

Molnár Anikó kemény diétába kezdett, erőfeszítése sikerrel járt és 17 kilót fogyott. Most pedig kísérleti nyúl szerepre vállalkozott, hogy teszteljen egy új eljárást, amelynek során a hasán lévő zsírt plazmagömbökkel robbantották le.

Forrás: Facebook/Molnár Anikó

„Egy 1-3 milliméteres plazmagömb segítségével egy vékony optikai kábelen keresztül szétrobbantottuk Anikó hasában a zsírsejteket. 3-6 hónap alatt az így elégetett sejtek kiürülnek a szervezetből, és így a bőre is feszesebb lesz"mondta el a plasztikai sebész a Borsnak.

Anikó az alig több mint egyórás beavatkozás során ráadásul végig ébren volt, hiszen a műtétet csak helyi érzéstelenítés mellett végezték. Így a Nagy Ő arra is lehetőséget kapott, hogy telefonjával fényképeket készítsen, miközben a hasában turkálnak.

„Legalább öt kilótól szeretnék még megszabadulni, de a cél az nyolc lenne. Ajánlott a közeljövőben egy kompressziós szorító bugyit viselnem, de akár már holnaptól sportolhatnék, és fogok is. Két gerincsérvem van, a felüléseket eddig is mellőznöm kellett, így a jövőben sem fogom majd erőltetni. De ha minden jól megy, erre már nem is lesz gondom" – magyarázta Anikó.

Életmentő műtéteken esett át Schuster Lórihttp://www.life.hu/drlife/20150304-schuster-lori-a-p-mobil-legendas-zenesze-eletmento-muteten-esett-at-vastagbelrakja-miatt.htmlA P. Mobil legendás zenésze egy éve szembesült azzal, hogy vastagbélrákja van, ezért kellett a műtéti beavatkozás.Dr. LifeOrigoKozso Amerikába utazott – ott folytatják rehabilitációjáthttp://www.life.hu/drlife/20150302-kozso-az-amokfutok-frontembere-zenesz-amerikaba-utazott-parjaval-ott-gyogyul-tovabb.htmlAz énekes és barátnője több hónapra a tengerentúlra utazott annak reményében, hogy onnan már egészségesen tér haza Kozso.Dr. Life--Koós János: "El akartam titkolni, hogy kórházban vagyok"http://www.life.hu/drlife/20150224-koos-janos-enekes-nem-rakos-a-tv2-mokka-adasaban-beszelt-allapotarol-es-az-enekes-felesege-dekany.htmlAz énekest pár napig kórházban kezelték és szinte azonnal felröppentek a hírek, hogy rákbetegséggel küzd. Koós János és felesége is megszólalt és tisztázták a pletykákat.Dr. Life--A farmer felmentést kap, a nyakkendő mosásszűz marad - atyaég, tényleg koszosak vagyunk?http://www.life.hu/drlife/20150305-a-mosas-gyakorisaga-farmer-melltarto-agynemu-eseten.htmlA melltartókat kétnaponta, a lepedőt havonta kéne víz alá nyomni, de még a farmernadrágot sem elég két-három hetente mosni. Minket is ellepnek a baktériumok?Dr. LifeThinkstockGonosz tréfát űztek a beteg kislányból a netezők – Édesanyja védte meghttp://www.life.hu/drlife/20150305-koboldnak-es-szornyetegnek-csufoltak-a-gonosz-internetezok-a-2-eves-beteg-kislanyt.htmlBüszkén osztotta meg a világhálón egy édesanya beteg kislánya fotóját, így kezdődött a szívtelen internetezők gúnyolódása és csúfolódása.Dr. LifeOrigoKi dönti el, melyik baba szíve dobogjon tovább? - Történet négy testvérrőlhttp://www.life.hu/drlife/20150303-negyesikrek-fogantak-ki-dontheti-el-az-eletben-maradast.htmlVan, amikor sokat kell várni arra, hogy család szülessen, de van, hogy a szerény vágyakat átugorja és sokszoros erővel kopogtat be az élet. Akár négy babával egyszerre.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.