Vérmérgezés miatt kellett amputálni egy férfi makkját

Forrás: Thinkstock -
betegség orvos makk vérmérgezés amputáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 54 esztendős férfi vérmérgezéssel került kórházba, ahol az orvosok hatalmas fekete foltokat találtak a combján, az ülepén és a péniszén. Négyórás műtétet hajtottak végre rajta, melynek során eltávolították a hímvesszőjének felső részét.

A fekete foltokat összeaszalódott, elhalt bőr borította, s akkora fájdalmat okoztak, hogy erős gyógyszerekre volt szükség a csillapításhoz – adták hírül a férfi orvosai a BMJ Case Reports hasábjain.

Forrás: Thinkstock

Dr. Edmond Sarkis, a New Jersey-i Cooper Orvosi Központ szakértője hozzátette, hogy a páciens nekrózisban szenvedett, amelynél a bőr idő előtt elhal és leszárad. „Amikor ránéztünk a foltokra, láttuk, hogy rendkívül csúnyák: lila és fekete színben pompáztak. Tele volt velük a combja, a dereka, ráadásul még a pénisze is haldoklott, ami meglehetősen ritka dolog. Még sosem láttam ilyen kiterjedt problémát” – magyarázta Dr. Sarkis.

A férfi antibiotikumos kezelésben részesült, az orvosok pedig elkezdték kivizsgálni a tünet hátterét. Kartonjai alapján korábban vesebetegségben szenvedett, és dialízisen is átesett – mégpedig az otthoni peritonális fajtán, aminél katétert helyeznek az alhasba, így a betegnek nem kell minden alkalommal bemennie a kórházba. A páciensnek pitvari fibrillációja is volt. Ez a betegség rendszertelen szívritmussal és magas pulzusszámmal jár. A később műtéten átesett férfi ugyanakkor vérhígítót is szedett.

Forrás: Thinkstock

Dr. Sarkis végül egy bizonyos fajta vérmérgezést diagnosztizált nála, noha annak forrásával nem volt tisztában. A kalcifilaxis olyan ritka és súlyos betegség, amelynek során kalcium halmozódik fel a zsír- és hámsejtek hajszálereiben. A vesebetegség és a férfi által szedett vérhígító készítmény az ismert kockázati tényezők közé tartozik.

A diagnózis felállítása után került sor az operációra, melynél „a sebészek eltávolították az összes elhalt szövetet, amíg egészségeshez nem értek” – összegezte a fejleményeket Dr. Sarkis. A beteg katéter segítségével tudott vizeletet üríteni a műtétet követően, később pedig teljes mértékben funkcionális pénisszel élhet.

Sosem volt rákbeteg, mégis megműtötték – orvosi mulasztás a köbönhttp://www.life.hu/drlife/20150428-sosem-volt-rakbeteg-megis-megmutottek-orvosi-mulasztas-a-kobon-angliaban.htmlElisabeth Dawes mellének egy részét eltávolították, majd néhány napra rá kiderült, elcserélték a mappáját – soha nem is volt rákos.Dr. Life--Nemi betegséget is lehet kapni a szoláriumtólhttp://www.life.hu/drlife/20150417-nemi-betegseget-is-lehet-kapni-a-szolariumtol.htmlNem a bőrrák jelenti az egyetlen veszélyt azoknak, akik rajonganak a mesterséges barnulásért – figyelmeztetnek a bőrgyógyászok. Szoláriumozás közben például herpeszt is lehet kapni.Dr. LifeOrigoNapi tíz kalórián élt egy anorexiás tinihttp://www.life.hu/drlife/20150417-napi-tiz-kalorian-elt-egy-anorexias-tinilany-emiatt-hamar-meghalhat.htmlA 24 éves Beth Hall tizenéves kora óta küzd anorexiával, miközben egy csokoládéboltban dolgozik eladóként.Dr. LifeOrigoCzeizel Endre kivetette a prosztatáját - egy genetikai vizsgálat eredménye miatt tettehttp://www.life.hu/drlife/20150411-czeizel-endre-egy-genetikai-vizsgalat-szerint-idos-korara-prosztata-rakja-lenne-ezert-kivetette-azt.htmlA nemrég 80. születésnapját ünneplő Czeizel Endre arra számított, hogy prosztatarákja lesz, egy genetikai vizsgálat szerint ugyanis erre 96 százalék esélye van. Ezért kivetette a prosztatáját.Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.hu"22 éve hallgatok" - Michael Jacksont ismét molesztálással vádoljákhttp://www.life.hu/drlife/20150405-michael-jacksont-molesztalassal-vadolja-ket-felnott-ferfi-azt-allitjak-mikor-gyerekek-voltak-a.htmlMichael Jackson többször keveredett már gyanúba gyermekmolesztálás kapcsán. Most, halála után ismét ezzel vádolják - előkerült két áldozatDr. Life--Kórházba szállították a sportlegendát, Muhammad Alithttp://www.life.hu/drlife/20141221-tudogyulladassal-szallitottak-korhazba-muhammad-ali-boxlegendat.htmlTüdőgyulladással szállították kórházba a legendás boxolót, Muhammad Alit.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.