3 spermarabló, HIV-pozitív nő erőszakolt meg egy férfit

Forrás: Origo -
erőszak HIV sperma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 33 éves férfi a dél-afrikai KwaZakhele városában tartott hazafelé, amikor az utcán egy fekete autóból három nő útbaigazítást kért tőle. Amikor közel ment az autójukhoz, fegyvert rántottak, és kényszerítették, hogy szálljon be kocsiba.

A rablók egy félreeső utcába hajtottak, majd egy speciális folyadékot itattak a túszukkal, amitől a pénisze erektált állapotba került - tájékoztat a Daily Sun.

Vérvizsgálat Dél-Afrikában Forrás: Origo

Ezután mind a hárman megerőszakolták, elvették a spermáját, majd pedig arra buzdították, keressen fel egy orovost, és vesse alá magát egy HIV-tesztnek, mivel ők mindhárman fertőzöttek.

Meg lehet erőszakolni egy férfit?

Márciusban bombaként robbant a hír, hogy egy 39 éves német nő alvás közben megerőszakolta 47 esztendős partnerét. Az ügy bíróságra került, mivel a férfi fájdalmat érzett a tudattalan közösülést követően. Az asszonyt egyelőre felmentették, az indulatok azonban nem csillapodnak a témát illetően. Vajon lehetséges, hogy nőként ilyen formában szexuálisan bántalmazzunk egy pasit? A Life.hu ennek járt utána korábban.
Ő az orvos, akit kiebrudálnának a a Columbia Egyetemrőlhttp://www.life.hu/drlife/20150508-felszolitottak-a-columbia-egyetemet-szuntesse-meg-dr-mehmet-oz-munkaviszonyat-viselkedese-miatt.htmlTíz amerikai orvos arra szólította fel a Columbia Egyetemet, hogy szüntesse meg Dr. Mehmet Öz, azaz a tengerentúlon több tévéműsorból is ismert Dr. Oz egyetemi munkaviszonyát, mivel az orvos viselkedése nem fér össze az egyetemi tanári pozícióval.Dr. Life--Így dolgoznak benned a BRCA1 és BRCA2 gének - lesd meg, mit művelnek!http://www.life.hu/drlife/20150506-petefeszekrak-majus-8-ai-vilagnapja-mindent-a-brca1-es-brca2-genekrol.htmlMár a kilencvenes évek közepén beazonosítottak olyan géneket, amelyek mutációi növelik bizonyos örökletes rákfajták kialakulásának kockázatát. Ilyenek az emlőrákkal és a petefészekrákkal kapcsolatba hozható BRCA1 és BRCA2 gének. A petefészekrák május 8-ai világnapján velük ismerkedünk.Dr. LifeThinkstockMa van a petefészekrák világnapja: Angelina Jolie, Pierce Brosnan és Partick Dempsey üzennek nekedhttp://www.life.hu/drlife/20150506-majus-8-a-petefeszekrak-vilagnapja-angelina-jolie-pierce-brosnan-patrick-dempsey-meselnek.htmlAhogy arról korábbi, Minden nő mályvavirág, csak van, akinek megsérül a szirma című írásunkban beszámoltunk, május 8. a Petefészekrák Világnapja. Ezért most sztárok történeteinek ölelésében gyűjtöttünk össze mindent, amit tudnod kell erről a kórról.Dr. Life--Férfiak veszélyben - A monogám párkapcsolat a hosszú élet titka?http://www.life.hu/drlife/20150506-ferfiak-veszelyben-a-monogam-parkapcsolat-a-hosszu-elet-titka.htmlAz elmúlt napokban több helyen – többek között a Szívderítőn is – olvashattunk arról, hogy minél több felesége van egy férfinak, annál nagyobb nála a szívbetegség kialakulásának lehetősége. Ezt pedig az első olyan kutatás eredményei alapján tudják, amely kifejezetten a poligámia egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta.Dr. LifeThinkstockEzek az éttermek és a mosdók legdurvább bacihelyszínei? Íme a hőtérképek!http://www.life.hu/drlife/20150506-az-etelek-ize-utan-a-mosdok-es-az-ettermi-resz-tisztasaga-a-legfontosabb-az-etteremlatogatoknak.htmlEgy több mint 3000 éttermi vendég bevonásával készített felmérés kimutatta, hogy 10-ből 9 válaszadó szerint fontos, hogy a vendéglátó egységek mosdói legalább olyan színvonalat képviseljenek, mint az étkezési terület. Ez mondjuk tényleg nagyon fontos. Lássuk hát a többi eredményt!Dr. LifeThinkstockNyelvpiercing babáknak: ezért kell átlőni az újszülöttek nyelvét?http://www.life.hu/drlife/20150505-nyelvpiercing-belovese-szules-utan-kulturalis-okokbol-es-a-hasonlosag-miatt.htmlGyermekünk füleit lazán kilövetjük még csecsemőkorban, mondván, jobb akkor túlesnie rajta, mintha tíz év múlva kellene majd elszenvednie, hogy átszúrják a fülét. Miért lenne mindez másképp, ha a baba nyelvéről van szó? De persze miért is kell piercing egy újszülöttnek? Egy álkismama elmesélte nekünk.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.