Fél fülére megsüketült a hazai műsorvezető

Forrás: Facebook/ Tilinger Attila -
süketség Tilinger Attila fül Muzsika tévé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tilinger Attila, műsorvezető és énekes egy betegség szövődményeként fél fülére megsüketült. 

Énekesként és a Muzsika TV műsorvezetőjeként is tevékenykedik Tilinger Attila, aki néhány hete belázasodott, de nem foglalkozott komolyabban a betegséggel, házi szerekkel gyógyult. A láza hamarosan el is múlt, de fél fülére megsüketült, ugyanis arcüreggyulladása volt, és ennek szövődményeként alakult ki a süketség - tudta meg a Bors.

Zenekarával június 21-én nagyszabású koncertre készül a 33 éves énekes-műsorvezető, aki nem adta fel a reményt a gyógyulásra.

Forrás: Facebook/ Tilinger Attila

"A baj ebben a helyzetben nem kicsi, azonban hiszek az öngyógyításban, így az antibio­tikumok és egyéb gyógyszerek mellett remélem, hogy két héten belül helyrejövök. A koncertet semmiképpen sem mondom le, történhet bármi, a közönségemet nem hagyom cserben" - nyilatkozta a napilapnak.

Visszaragasztotta kiesett fogát a nőhttp://www.life.hu/drlife/20150601-visszaragasztotta-kiesett-fogat-a-no.htmlEgy 48 éves nő tíz évig a fogorvos közelébe sem ment, mert édesanyjánál így állapították meg a torokrákot. Dr. Life--Lady Gaga pucér melleivel népszerűsíti az infraszaunázásthttp://www.life.hu/drlife/20150601-lady-gaga-a-maga-modjan-nepszerusiti-az-infraszaunazast.htmlLady Gaga csípője évek óta fáj egy csontgyulladás miatt – kínjait infraszaunázással enyhíti. Nem is akárhogyan!Dr. LifeNorthfotoAz internet népe ezt könnyezi most: Ölelkező rákbeteg kislányokhttp://www.life.hu/drlife/20150601-olelkezo-rakos-kislanyok-kepe.htmlBejárta a világot a kép, amelyen két rákos kislány ölelkezik. Az egyikük édesanyja készítette a fotót. Dr. Life--Voksán Virág engedné, hogy lánya plasztikáztassonhttp://www.life.hu/drlife/20150528-voksan-virag-megengedne-lanyanak-a-plasztikazast.htmlVoksán Virág mindig nagyon odafigyel a testére, mindent megtesz azért, hogy a legjobb formában legyen. Átesett már plasztikai műtéteken, ennek ellenére vallja, nem szabad túlzásba esni. Erről beszélgetett Berki Krisztiánnal és Czippán Anettel. Dr. LifeOrigoKínok kínját állja ki Nyári Dia http://www.life.hu/drlife/20150527-nyari-dia-bebietellel-dietazik.htmlNyári Dia bús arccal osztotta meg legújabb szelfijét. Azt is elárulta, miért. Dr. Life--Ezeket a tárgyakat kellene gyakrabban fertőtlenítenedhttp://www.life.hu/drlife/20150430-ezeket-a-targyakat-kellene-gyakrabban-fertotlenitened.htmlUgye, milyen bosszantó, mikor a munkatársaid köhögve, tüsszögve érkeznek az irodába, vagy amikor a buszon fújja az orrát valaki percenként? Ha helyesen fertőtleníted a dolgaidat, akkor elkerülhet a fertőzés. Eláruljuk, miket kellene gyakrabban tisztítanod. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.