Nem a te hibád, ha nem érted a viccet - Végre kiderült a humor forrása

kutatás gének nevetés humor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legfrissebb kutatás szerint az, hogy hogyan mosolygunk vagy nevetünk, a génjeinkben lehet.

A kutatók az Emotion június 1-jei számában megjelent tanulmányukhoz 336 felnőttet vizsgáltak, és kimutatták, hogy az 5-HTTLPR rövid változatával (allél) rendelkezők többet mosolyogtak vagy nevettek humoros képregények vagy filmbevágások nézésekor, mint a gén hosszú változataival rendelkeznek.

Thinkstock

Korábbi kutatások már kimutattak összefüggést a gén és a negatív érzelmek között, de ez az első alkalom, hogy a gént pozitív érzelmekkel hozták összefüggésbe. Az 5-HTTLPR gén a szerotonin szabályozásában játszik szerepet, mely agyi vegyület felelős a depresszió és a szorongás kialakulásáért. A mostani kutatás újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a gén rövid változataival rendelkező emberek érzékenyebbek lehetnek az érzelmi helyzetekre.

„A rövid allél birtoklása nem rossz vagy kockázatos. Valójában a rövid allél jó és rossz környezetben egyaránt felerősíti az érzelmi válaszokat" – magyarázta a tanulmány szerzője, Claudia Haase, a Northwestern Egyetem munkatársa. „Kutatásunk teljesebb képet mutat a rövid alléllal rendelkező emberek érzelmi életéről. A rövid alléllal rendelkezők valósággal kivirágozhatnak a pozitív környezetben, és szenvedhetnek a negatív környezetben, miközben a hosszú alléllal rendelkező személyek kevésbé érzékenyek a környezeti feltételekre."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.