Túl szűk nadrágja miatt lebénult egy nő

Forrás: Thinkstock -
nadrág bénulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összecsuklottak a lábai séta közben az ausztrál nőnek, aki ezt követően nem is volt képes felállni. Kúszva fogott taxit, kórházba vitette magát, ahol kiderült, nagy hibát követett el. 

A 35 éves, adelaide-i nő túl szűk nadrágja miatt bénult le, állapította meg Thomas Kimber, idegsebész, aki az esetről még egy szaklapnak is írt. Az ABC televíziónak elárulta, hogy a nő, mielőtt rosszul lett, egész nap egy rokonának segített takarítani, és sokszor le kellett guggolnia.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Többször is érezte napközben, hogy valami nincs rendben, de mégsem fordult orvoshoz. Este még sétálni is elment egy parkba, és ott vette észre, hogy akadozik a járása. Végül annyira elgyengültek a lábai, hogy összeesett, és nem tudott felállni.

Kimászott a parkból, taxit fogott, és bevitette magát a helyi kórházba.

Az orvosok levágták róla a nadrágját, mert annyira be voltak dagadva a lábai, hogy nem tudták máshogyan levenni. A nő ideiglenesen lebénult, comparment szindrómát kapott ugyanis a szűk nadrágban a guggolástól. Nem jutott elég vér a lábába, ez okozta a dagadást és az idegrendszeri problémát.

Pár napot töltött a kórházban, ma már újra tud járni, teljesen meggyógyult.

Nem sminkelhet VV Seherezádé - Így fest "meztelen" arccalhttp://www.life.hu/drlife/20150623-nem-sminkelhet-vv-seherezade.htmlA mindig csinosan öltöző és hangsúlyosan sminkelő, szexi DJ-nek festékmentesen kell töltenie napjait.Dr. Life--Czeizel Endre megmondta, kihalnak-e a férfiakhttp://www.life.hu/drlife/20130507-szakertok-szreint-a-ferfiak-5-millio-ev-mulva-kihalnak-az.htmlVége a férfiaknak? A szakértők még 5 millió évet jósolnak nekik, de a folyamat már beindult. Ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg írások 2013-ban amerikai honlapokon. Jenny Graves, az egyik legnevesebb ausztrál női tudós szerint a férfiak a kihalás szélén állnak, mégpedig Y-kromoszómájuk sérülékenysége miatt.Dr. LifeThinkstockTragédia: kórházba szállították Vilmos hercegethttp://www.life.hu/drlife/20150624-tragedia-korhazba-szallitottak-vilmos-herceget.htmlKatalin hercegnő férje, a kis György és a nemrég született Sarolta édesapja nem bírt megbirkózni az elmúlt időszak súlyos lelki terheivel. Dr. Life--Döbbenetes! Ez a lány 18 évesen 144 éves testben élhttp://www.life.hu/drlife/20150624-18-eves-de-a-teste-tizszer-idosebb-nala.htmlAna Rochelle Pondare egy nagyon ritka betegséggel született, melytől a teste majd tízszer öregebb a korához képest. A korai öregedést egy nagyon ritka génmutáció okozza, amitől átlagosan 14-15 évig élnek az úgynevezett progériával született emberek.Dr. LifeNorthfotoHoppá! Jennifer Aniston mégis plasztikáztat?http://www.life.hu/drlife/20150622-jennifer-aniston-lehet-hogy-plasztikaztatott.htmlJennifer Anistonról alig hisszük el, hogy már 46 gyertyát fújt el a szülinapi tortáján, és még mindig ugyanolyan ragyogóan néz ki, mint 15 évvel ezelőtt. Állítólag nem csak a génjeinek köszönheti ezt...Dr. Life--Hajnalodik, kiugrasz az ágyból, a munkahely már vár reádhttp://www.life.hu/drlife/20150617-faradtsag-munkahely-elenkseg.htmlNapközben gyakran nehezedik el a szemhéjad a fáradtságtól? Ha már unod, hogy ez a hétköznapjaidra és a munkádra is rányomja a bélyegét, fogadj meg pár tippet és változtass az állapoton! Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.