Kollégái sem látogathatják Rékasi Károlyt

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
baleset kórház Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csupán közeli hozzátartozói látogathatják a kórházban Rékasi Károlyt. Szerelme, Pikali Gerda, volt felesége Détár Enikő és a gyerekeik természetesen amennyi időt csak tudnak, a színész mellett töltenek. 

"Csak a rokonai, szerettei léphetnek be a kórházba és Karcsi kórtermébe. A szigorú szabályok miatt sem a kollégái, sem a barátai nem látogathatják őt" - tudta meg a Bors.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A lap úgy tudja, Rékasi Károly jelezte a a szappanopera stábjának is, hogy egyelőre csak tá­volról szorítsanak neki.

"Senkinek sem esik nehezére tiszteletben tartani Karcsi és a hozzátartozók kérését, hogy egyelőre ne látogassuk őt. Ez a minimum, ami mindenkitől elvárható a jelen helyzetben. Most az a legfontosabb, hogy Karcsi nyugodt körülmények között tudjon a gyógyulására koncentrálni. A jókívánságainkat pedig a hozzátartozókon keresztül el tudjuk neki juttatni" - mondta el a lapnak Böjte Piros, a produkció sajtófőnöke.

Mentőt hívott feleségének Damu Roland - "Most megint az lesz, hogy Damu agresszív vadállat"http://www.life.hu/drlife/20150702-mentot-hivott-felesegenek-damu-roland.htmlA pánikba esett színésznek többször is tárcsáznia kellett a számot. Dr. Life--Könnyek között adott interjút egészségi állapotáról Kozsohttp://www.life.hu/drlife/20150630-konnyek-kozott-adott-interjut-egeszsegi-allapotarol-kozso.htmlAz agyműtéten és az azt követő hosszas rehabilitáción átesett Kozso lassan újra a régi. Az énekes sokszor elcsukló hangon, a TV2 Aktívjában az operáció óta most először beszélt arról, hogy párja adott erőt neki élete legnehezebb időszakában.Dr. Life--Friss! Megszólalt a Rékasi-baleset szemtanúja - Így stabilizálták a színész állapotáthttp://www.life.hu/drlife/20150630-megszolalt-a-rekasi-baleset-szemtanuja.htmlAhogy a Life.hu is megírta, kedden délután súlyos baleset érte Rékasi Károlyt. A színészt azonnal a Honvéd Kórház sürgősségi osztályára szállították. A család kérésére sem az RTL Klub sajtóosztálya, sem az egészségügyi intézmény nem ad ki bővebb információt Rékasi állapotáról. Dr. Life--Színpadon lett rosszul a népszerű magyar színészhttp://www.life.hu/drlife/20150630-a-budapesti-operettszinhaz-szinpadan-proba-kozben-lett-rosszul-a-szinesz-kocsis-denes.htmlA Budapesti Operettszínház színpadán, a Fame próbája közben lett rosszul a színész. Kocsis Dénes segítségére a kollégái siettek. Dr. LifeOrigoLevették a gépekről Bobbi Kristina Brownthttp://www.life.hu/drlife/20150625-levettek-a-gepekrol-bobbi-kristina-brownt.htmlHosszas huzavona után döntött a család: nem tartják tovább mesterségesen életben Bobbi Kristina Brownt.Dr. Life--BB Évi édesanyja kifakadt: "Hagyják békén! Nyugalomra van szüksége. Mondják meg mindenkinek, hogy hagyják békén!" http://www.life.hu/drlife/20150625-bb-evi-edesanyja-kifakadt-szocialis-intezmenyben-helyeznek-el-a-big-brother-nyertest.htmlA minap álhírek terjetek BB Éviről, azt írták: meghalt. Édesanyja felháborodottan cáfolt és kijelentette, lánya jobban van, ma pedig arról olvashatunk, hogy családja azt szeretné, ha mielőbb szociális intézménybe kerülne a lány. Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.