Balesete előtt Bobbi Kristina lemezt szeretett volna kiadni, hogy édesanyja az égből büszke legyen rá. 

Whitney Houston 22 éves lányát egy fotóról nézi: Bobbi Kristina ágya mellett édesanyja fotója áll a hospice házban. A tragikus sorsú lány arca meg sem mozdul, az élet semmi jelét nem adja. 

A család még mindig várja, hogy valami történjen, folyamatosan váltják egymást Bobbi Kristina ágyánál. Az orvosok már nem tudnak mit tenni. 

Forrás: AFP/Frazer Harrison

Jerod Brown, Bobbi apjának unokaöccse azt nyilatkozta, a lány 72 órával azelőtt, hogy rátaláltak eszméletlenül a fürdőkádban, még élettel teli és izgatott volt. Éppen készült megjelentetni első dalát, szerette volna, ha édesanyja büszke rá. 

"Los Angelesbe akart költözni, hogy ott kezdjen énekesi karrierbe. Még a cigit is letette, hogy kímélje a hangját" - nyilatkozta Jerod, és hozzátette azt is, hogy gyakran felhívta őt, hogy édesanyjáról beszéljenek. 

"Beszélgettünk az öngyilkosságról is, és lebeszéltem róla. Elmondtam neki, hogy korábban én is gondolkoztam rajta, de túl kell lenni a nehéz időszakon. Mondtam neki, hogy sok mindenért kell még élnie, és az édesanyja nem akarná, hogy ilyet tegyen. Whitney volt a legjobb barátja, minden nap együtt voltak. Bobbi elmondta, hogy minden éjszaka róla álmodott, mióta meghalt."

A fiatal lány nem kap már gyógyszereket, szervezete szépen lassan feladja a harcot. Édesapja, Bobby el sem hagyja a kórházat, nagyon kitartó. 

A családból többeknek megfordult a fejében, hogy Bobbi Kristina párjának, Nick Gordonnak köze van a szörnyű balesethez. Jerod is elárulta, rossz rezgéseket érzett, mikor a fiúval beszélt korábban. A lány augusztusra tervezte esküvőjét Nick Gordonnal.