Így öleli egymást két, kar nélkül született lány - megható történet

Forrás: Facebook / Jessica Cox -
betegség megható sírás fogyatékosság ölelés kar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világ talán legmegindítóbb fotója készült el nemrégiben. Jessica Cox és Ruth Evelyne, a két kar nélküli lány nagy öleléssel adott egymásnak erőt. 
Ruth Evelyne karok nélkül született. Édesanyja, mikor megtudta, gyermeke nem pont olyan lesz, mint a többi, információk híján kutakodni kezdett az interneten. Ekkor olvasott először Jessica Coxról, a világ első, karok nélküli pilótájáról. Amikor Ruth már nagyobb lett, és egészséges karokról álmodozott, anyukája elhatározta, hogy elviszi lányát a pilótához, hátha sikerül lányának erőt merítenie abból, ha látja: más is él karok nélkül, sőt, a sikerhez nem feltétlenül van szükség minden egyes végtagra. Hat órát utaztak azért, hogy végre személyesen is találkozhassanak, de megérte: a két lány találkozása nagyon megható volt, mindketten mélyen megrendültek, és igazi szeretettel fordultak egymáshoz. Ölelésüket az édesanya megörökítette. A fotó pedig bejárta a világot.
Forrás: Facebook / Jessica Cox
A találkozás nagyon jól sikerült. A kislányt teljesen feldobta, hogy megnézhette a különleges repülőgépet is. A látottak pedig elszántságot is adtak a hároméves Ruthnak, aki otthon azt is megtanulta, hogyan kell tárgyakat vinni, vagy kezelni az iPadet.
Jessica Cox és Ruth Evelyne: karok nélkül is lehet ölelni Forrás: Jessica Cox / Facebook

A nagy alkalom Jessica Right-Footed című dokumentumfilmjének premierje volt.
Új őrület: a terhességi csíkok elárasztják az Instagramothttp://www.life.hu/drlife/20150729-uj-orulet-a-terhessegi-csikok-elarasztjak-az-instagramot.htmlSzégyelled a narancsbőröd és a terhességi csíkjaid? Ne tedd! Fotózd le, és oszd meg inkább a világgal: tedd közszemlére az Instagramon. Légy rá büszke! Nők milliói teszik most ugyanezt. Dr. LifeThinkstockAz elektromos cigaretta ugyanúgy függőséget okozhathttp://www.life.hu/drlife/20150729-az-elektromos-cigaretta-ugyanugy-fuggoseget-okozhat.htmlAz „e-cigiről” sokan állítják, hogy segít a hagyományos változatról történő leszokásban. A Chemical Research in Toxicology című szaklapban megjelent eredmények szerint azonban ugyanúgy függőséget okozhat.Dr. LifeAki zenét tanul, annak a nyelvérzéke is jobb leszhttp://www.life.hu/drlife/20150728-aki-zenet-tanul-annak-a-nyelverzeke-is-jobb-lesz.htmlElég középiskolás korban elkezdeni a zenei oktatást, hogy pozitív hatásai érződjenek: ezeknek a fiataloknak a hallása és a nyelvi érzéke fejlődik ugyanis – állapítja meg a Northwestern University friss tanulmánya, amely a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklapban jelent meg.Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoNem tudod abbahagyni az evést? Lehet, hogy a hormonjaid a hibásakhttp://www.life.hu/drlife/20150728-ha-nem-tudod-abbahagyni-az-evest-lehet-hogy-nem-torkos-vagy-hanem-a-hormonjaid-a-hibasak.htmlA túlevés gyakran von bűntudatot maga után, de a kutatók most kimutatták, hogy a kelleténél több evést hormonális egyensúlyhiány okozhatja, nem pedig az, hogy a szemünk többet kíván, mint a hasunk.Dr. Life--A nagy fogyás versenyzőjének tragikus halála: "Fontosabb volt számára, hogy egy jót egyen, mint a folyamatos diéta"http://www.life.hu/drlife/20150721-a-nagy-fogyas-versenyzojenek-agocs-gabor-tragikus-halala-fontosabb-volt-szamara-hogy-egy-jot-egyen.htmlA nagy fogyás egykori versenyzője, Agócs Gábor egy hete vesztette életét tüdőembóliában. Unokahúga így emlékszik vissza azokra a napokra. Dr. LifeSarka Kata kisfia lebetegedett http://www.life.hu/drlife/20150720-ezt-kivanta-sarka-kata-a-tizmillioszoros-napon-intim-foto-a-csaladrol.htmlKata kisfia az elmúlt napokban betegeskedett. Még mindig nem gyógyult meg, sőt a helyet olyannyira kritikussá vált, hogy a Life.hu sztárszerzője kórházba vitte Dávidkát. Hazatértük után Kata közösségi oldalán üzent a rajongóknak is és elárulta, ő mit kíván a százmilliószoros napon. Dr. Life--


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.