Két éven belül megtörténhet az első fejátültetés?

Forrás: Thinkstock -
önkéntes műtét Kína orvos fej bénulás beavatkozás beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még 2017 decembere előtt megtörténhet az első fejátültetés Kínában, amennyiben az előkészületi kutatások és kísérletek sikeresek lesznek - közölte újságírókkal Zsen Hsziao-ping, aki olasz kollégájával készül az eddig példa nélküli műtétre.

Az olasz sebésszel, Sergio Canaveróval közösen előkészítés alatt álló beavatkozás helyszíne csak abban az esetben lesz Kína, ha minden a tervek szerint halad és itt valamennyi szükséges feltétel adottá válik hozzá - jelentette ki a kínai szakember. A jelenleg kijelölt helyszín az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány székvárosának, Harpinnak az orvosi egyetemi kórháza.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Canavero, a Torinói Fejlett Neuromodulációs Csoport vezetője 2013-ban közölte először, hogy szerinte egy effajta műtét legkorábbi lehetséges időpontja 2016-ban lehet. A legutóbbi nyilatkozatok szerint azonban több időre, több tudásra van szükség ahhoz, hogy a siker esélyével fogjanak bele.

A bonyolult operációra önként jelentkező 30 éves orosz férfi, Valerij Szpirodonov programozó ritka, gyógyíthatatlan genetikai betegségben, spinális izomatrófiában, vagyis akut gerincvelői izomsorvadásban (Werdnig-Hoffmann-kór) szenved, és állapota egyre romlik. A már teljesen lebénult, elsorvadt testű Szpiridonov abban reménykedik, hogy fejét sikerül átültetni egy egészséges ember testére, és összekötni agyvelejét a donor gerincvelőjével.

Szpiridonov legutóbb idézett nyilatkozatában azt mondta, nem "versenyről" van szó. Mint fogalmazott, számára egyértelmű, hogy a műtétre csak akkor kerül sor, amikor a szakértők 99 százalékban biztosak lesznek a sikerben.

Zsen Hsziao-ping egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy a donortest honnan érkezne, illetve nem erősítette meg, hogy kínai lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.