Papadimitriu Athi­na színésznő nyílt lábszártörést szenvedett a Nemzeti Vágtán

Forrás: rtlklub.sjatoklub.tv -
lábszár baleset Papadimitriu Athi­na Nemzeti Vágta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lapinformációk szerint Papadimitriu Athi­na már jobban érzi magát, és egyedül is képes elmenni kórházi szobája mosdójáig. A színésznő a múlt hét végi Nemzeti Vágtán szenvedett lovasbalesetet, nyílt lábszártöréssel műtötték.

"Hihetetlen, de semmiféle fájdalmat nem éreztem. Tudtam, hogy baj lehet, mert az esés minden pillanatára emlékszem, de nem gondoltam, hogy eltört volna valamim. Csak amikor már az orvosok azt mondták, kórházba visznek, akkor jöttem rá, hogy itt bizony tényleg baj van" - mondta a Blikknek a színésznő, akit nyílt törése miatt azonnal meg is műtöttek.

Forrás: rtlklub.sjatoklub.tv

Úgy tudni, Athina balról szeretett volna előzni, de nagyon szűk helye volt a palánk és a másik lovas között. Nekivágódott a palánknak, majd a másik lovasnak, és lebukfencezett a saját lováról.

Az operáció szerencsére nagyon jól sikerült, olyannyira, hogy ma már a gyógytornász is kezelésbe vette Athinát. "Nagyon ügyes a gyógytornász, de ez igazi fájdalommal jár. Viszont minél előbb szeretnék felépülni, pénteken már hazamehetek a kórházból, utána pedig teljes erőmmel arra koncentrálok, hogy november 28-án ott lehessek a Sportarénában a Gladiátor bemutatóján" - tette hozzá a színésznő.

Női vetélytársat kaptak a Nemzeti Vágta sztárjai

Szeptember 19-én a vágta sztárfutamán, lóháton bizonyított Pintér Tibor, Kaszás Géza és Papadimitriu Athina, akik a nagy kihívásról meséltek a Life.hu-nak.
A diagnózistól a műtétig – ezeket a lépcsőket kell végigjárniuk a rákosoknakhttp://www.life.hu/drlife/20150921-a-diagnozistol-a-mutetig-ezeket-a-lepcsoket-kell-vegigjarniuk-a-rakosoknak.htmlTisztában vagyunk a veszélyekkel, de valahol mindenki azt gondolja, hogy ő maga sebezhetetlen és sosem lesz érintett egy-egy betegségben. Anna élete ugyanúgy normál kerékvágásban zajlott egy kora téli napig. Rutinvizsgálat miatt ment az orvoshoz, végül rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Neki a mellrák kártyát osztotta az élet. Dr. LifeThinkstockLázár Bence: "Még a legnagyobb ellenfelek is mellettem állnak"http://www.life.hu/drlife/20150922-lazar-bence-betegsegerol-meselt-meg-a-legnagyobb-ellenfelek-is-mellette-allnak.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, az életéért küzd az Újpest egykori csatára, Lázár Bence. A 24 éves focista anno hát- és derékfájdalmai miatt volt kénytelen feladni a labdarúgást, most pedig egy súlyos betegséggel, a leukémiával kell megküzdenie.Dr. Life--Jaksity Kata kislánya házhoz szállított ételtől lett rosszul http://www.life.hu/drlife/20150921-jaksity-kata-kislanya-nyolc-napig-volt-korhazba-egy-etelszallito-ceg-eteletol.htmlA műsorvezető tavaly júliusban, 42 évesen hozta világra a harmadik gyermekét Jázmint, aki most egy rossz élelmiszer miatt került kórházba. Dr. LifeOrigo12 évesen pénisze nő a lányoknak ebben a falubanhttp://www.life.hu/drlife/20150921-12-evesen-penisze-no-a-lanyoknak-a-dominikai-koztarsasag-salinas-nevu-falujaban.htmlA Dominikai Köztársaság egy elszigetelt falujában, Salinasban a legtöbb baba lányként születik, majd tinédzserként egy részüknek pénisze nő. Dr. Life--Ő az első baba, akinek az anyukája méhátültetésen esett áthttp://www.life.hu/drlife/20150921-mehatultetes-utan-elsokent-szult-malin-stenberg.htmlA 37 éves Malin Stenberg az első nő, akinek méhtranszplantáció után gyereke született. Dr. Life--Hazaengedték a kórházból a legendás focistát, Kardos Józsefethttp://www.life.hu/drlife/20150921-kardos-jozsef-focistat-infarktusa-utan-hazaengedtek-a-korhazbol.htmlAhogy a Life.hu is beszámolt róla, az Újpest egykori futballistája augusztus elején a volán mögött kapott infarkust, majd autóbalesetet szenvedett.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.