Még azt is a génjeink döntik el, hogy kibe szeretünk bele?

Forrás: Thinkstock -
boldogság ikrek gén párkapcsolat kutatás szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki a számunkra legvonzóbb az ellenkező nemből? Erre a kérdésre mindannyian mást válaszolunk, hiszen nem ugyanazok a prioritások. Egy kutatás eredményei alapján azonban nem teljesen az elménk irányítja azt, hogy kiért leszünk oda meg vissza.

A bostoni Massachusetts General Hospital kutatócsoportja ikerkutatás segítségével térképezte fel vonzalmaink mozgatórúgóját – írja az Independent. “Az egyik fő felfedezés az volt, hogya legtöbb ember a szimmetriához vonzódik. Most azonban úgy tűnik, hogy a kérdés a mi fejünkben dől el, tőlünk függ, mi az, ami izgalmas lesz a számunkra” – mondja a kutatást vezető Laura Germine.

Forrás: Thinkstock

A kutatás során 547 egypetéjű ikerpárt és 214 kétpetéjű ikert figyeltek meg közelebbről. A résztvevők 98 férfi és 102 női arcot láttak, és pontozták az arcokat attól függően, hogy mennyire tartották vonzónak őket. A szakemberek az egyéni preferenciák skáláját is felállították, hogy lássák, hogy az egyes résztvevők pontozása mennyiben tér el a teljes csapat átlagos pontrendszerétől.

A kutatás első részében kiderült, hogy ha véletlenszerűen kiválasztottak két résztevőt, azok 48 százalékban egyetértettek abban, hogy a képen mutatott arc vonzó-e, míg az esetek 52 százalékában más véleményen voltak. Ezután arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy a gének vagy a környezeti tényezők játszanak-e fontosabb szerepet abban, kihez fogunk vonzódni, vagyis mi az oka az 52 százalékos véleménykülönbségnek.

Forrás: Thinkstock

Minden egyes ikerpár preferenciáit összevetették egymással, hogy kiderüljön, mennyire vannak egy hullámhosszon e téren. Ezután megvizsgálták, hogy az egyezések mennyiben térnek el a kétpetéjű ikrek preferenciáitól. Kiderült, hogy az egypetéjű ikrek gyakrabban voltak hasonló véleményen, mint a kétpetéjűek, ami a szakemberek szerint arra utal, hogy a genetika fontosabb szerepet játszik preferenciáinkban, mint a környezeti tényezők.

Ha gazdag, nem baj, hogy testes

A Kolumbiai Egyetem tudósai szerint a nők mindaddig nem bánják, hogy kövér a partnerük, amíg azoknak vastag a pénztárcájuk. A szakértők a kutatásban közel 700 amerikai pár szokásait vizsgálták meg, és megállapították, hogy minden 10%-os testtömegindex-növekedést a férfiaknak mintegy 2%-os fizetésemeléssel kell kompenzálniuk ahhoz, hogy a másik érdeklődését azonos szinten tartsák

Görög Zita: Az új szerelem bátorságot adott, levágattam a hajamathttp://www.life.hu/sztarok/20151005-gorog-zita-levagatta-a-hajat-szerelmenek-testzik.htmlGörög Zita megújította külsejét, levágatta évek óta hosszan hordott haját. Bár posztolt képet új frizurájáról, mi élőben is megcsodálhattuk. TV + Sztárok--Szex, szerelem, gyengédség - Tabudöntögetés nyugdíjaskorbanhttp://www.life.hu/csalad/20150929-oktober-1-az-idosek-vilagnapja-csalad-parkapcsolat-idoskorban.htmlA nyugdíjaskor beköszöntével sok egyedülálló nő és férfi gondolja azt, hogy vége az aktív éveiknek, rájuk csak a magány vár, többé szeretni sem fognak. A közvélemény általában csak erősíti ezt az érzést, hiszen még ma is úgy tartják, hogy a szerelem a fiatalok privilégiuma. Ezen a téves berögződésen azonban legfőbb ideje lenne túllépni! Az emberekben ugyanis soha, még az évek múlásával sem szűnik meg a vágy a simogatásra, ölelésre. Az idősek világnapja alkalmából Deáki Tímea párterapeuta segítségével az időskori szerelem és családalapítás kérdését jártuk körbe. Család--Rékasi Károlyt a szerelem gyógyította meg - Intim vallomáshttp://www.life.hu/intim/20151001-rekasi-karolyt-szineszt-a-szerelem-gyogyitotta-meg-es-nagyon-halas-parjanak-pikali-gerda.htmlA színész már mankó nélkül jár és bevallotta, sosem tudja meghálálni párjának, Pikali Gerdának, amit érte tett. IntimOrigoBor, szerelem, boldogság - Így romantikázik Debreczeni Zita és Gianni http://www.life.hu/intim/20151001-debreczeni-zita-es-gianni-romantikus-estejerol-kozos-kep-is-keszult.htmlSugárzik a boldogságtól az egykori modell, aki olasz szerelmével töltött el egy meghitt estét. A pár még egy közös képet is készített a pillanatról. IntimOrigoFellobbanhat a szerelem egy csók után? - Videó!http://www.life.hu/intim/20150930-egy-csok-utan-fellobbanhat-a-szikra-ket-vadidegen-kozott.htmlÉrdekes kísérletet hajtott végre egy torontói operatőr, aki arra volt kíváncsi, hogy vajon egy csók alapján létrejöhet-e szerelem két vadidegen között. IntimOrigoA 8 legjobb idézet a szerelemrőlhttp://www.life.hu/kult/20150926-a-nyolt-legjobb-idezet-a-szerelemrol.htmlTegye fel a kezét az, aki soha nem volt még szerelmes. A szerelem jön és lecsap, akár akarjuk, akár nem. Lehet felemelő, izgalmas, de ugyanúgy lehet fájdalmas, esetleg beteljesületlen. Íme, 10 szuper idézet erről a különös érzésről. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.