Ilyen meglepetések érhetnek minket a háziorvosnál

ellátás orvos egészség változás háziorvos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet szakemberei azt szeretnék, ha az alapellátásban részesülő emberek is hozzájutnának olyan szolgáltatásokhoz, amelyek segítségével egészségesebbek maradhatnak. Dr. Vajer Péter, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Alapellátási Igazgatóságának vezetője mesélt az új programról, ami főleg a háziorvosokat érinti.

Hazánkban akár már pár éven belül olyan alapellátási modell működhet majd, amely az egészségmegőrzést, a betegségek megelőzését helyezi középpontba, s mindezt úgy, hogy a háziorvos terhei is csökkennek.

Forrás: Thinkstock

„A szakértők team-munkában gondolkodnak, olyan integrált ellátások megszervezését tervezik, ahol a betegek a háziorvosi rendelőben életmódtanácsokat, kezeléseket is kapnának helyben, a lakóhelyükhöz közel. Az emberek életminősége szempontjából nagyon fontos, hogy az alapellátás a megfelelő minőségben nyújtson szolgáltatásokat, és még azokat a lakosokat is sikerüljön motiválni, akik nem járnak háziorvoshoz, és csak egy egészségügyi állapotfelmérésen szembesülnek azzal, hogy egészségügyi problémájuk van, vagy azoknak életmódjuk miatt magas a kockázata. Amennyiben ők megfelelő tájékoztatást és segítséget kapnak, elkerülhetik a betegségeket, vagy azok előrehaladását jelentősen lassíthatják” - tudtuk meg a doktor úrtól.

A legmagasabb kockázatot olyank káros szenvedélyek jelentik, mint a dohányzás, a rendszeres alkoholfogyasztás, de

a rizikófaktorok közé tartozik a túlsúly, és a mozgásszegény életmód is.

Ezekkel az állapotokkal fontos, hogy a dietetikus, vagy épp a gyógytornász mellett a háziorvos is foglalkozzon. Az elképzelések szerint a háziorvos fő szerepe a betegségek kezelése lenne, míg a szakemberek támogatnák őt ebben a munkában. Amennyiben az orvos úgy véli, betegének állapotán javítana az életmódváltás, helyben az ezzel foglalkozó szakemberhez irányíthatná.

Forrás: Thinkstock

„Az intézményrendszer átalakítása eredményeként nemcsak hatásos egészségkommunikációval leszünk képesek motiválni, és tanácsadással támogatni az embereket, de az orvosok és szakdolgozók egészségére is pozitív hatással lehetünk, hiszen ennek eredményeképpen általánossá válik a prevenciós szakemberek alkalmazása az egészségügyi ellátórendszerben, így egyértelműen hatékonyabban lehet ellátni a betegeket. Ezzel együtt vélhetőleg az egészségtudatosság nőne, és az egyénre nem csak felelősség hárulna, hanem a lehetőség is adott lenne a tudatos egészségvédelemre” - mondta a szakember.

A cikk megjelenését a Széchenyi 2020 program támogatta

„Ordítottam, sikítottam, mégsem találták a tényleges bajt” – Mit gondol az egészségügyről a magyar?http://www.life.hu/drlife/20151102-egeszsegugy-magyar-bizalmatlanok-vagyunk-inkabb-maganorvoshoz-jarunk.htmlSzenteste történt. Kint hideg volt, mialatt már egy egész napja szenvedtem a meleg szobában a felfázás miatt – legalábbis azt gondoltam, az a baj. Aznap éjjel először a helyi ügyeleten, majd egy budapesti kórházban kötöttem ki, ugyanis a vesémmel volt a probléma. Hálás voltam az orvosoknak, akik azonnal és szakszerűen elláttak. Az orvosokról és az intézményekről megoszlik a magyarok véleménye, a páciensek összességében a magánrendelésekkel vannak megelégedve. Kíváncsiak voltunk a tapasztalatokra, így mi is gyűjtöttünk véleményeket a témában. Dr. LifeThinkstockMégsem árt annyira az egészségünknek, ha sokat ülünk?http://www.life.hu/drlife/20151017-kutatasok-szerint-nem-a-legjobb-az-egeszsegnek-nem-fugg-ossze-a-korai-halalozassal-a-sok-ules.htmlA munkahelyen vagy a tévé előtt üldögélés nem áll összefüggésben a korai halálozással – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint probléma legfeljebb a mozgáshiányból lehet, magából az ülő testhelyzetből nem. Dr. Life--Behorpadt homlok, szőrös hónalj és társai - beteges trendek, amik még az egészségnek is árthatnakhttp://www.life.hu/drlife/20151012-beteges-trendek-hoditanak-homlok-implantatum-szoros-honalj-szemgolyo-piercing.htmlNem szokatlan jelenség, hogy Ázsiában máshogy vélekednek a trendekről, hajmeresztő, az európai gusztustól eltérő ételeket készítenek, és furábbnál furább ötletekkel, beavatkozásokkal rukkolnak elő. A Life.hu szakértője elárulja, milyen pszichológiai hátterük lehet ezeknek az extrém beavatkozásoknak. Dr. LifeAFPNeked milyen az egészségstílusod?http://www.life.hu/drlife/20151005-felmeres-keszult-az-egeszsegunket-illetoen-lenne-min-valtoztatnunk.htmlIskolások és felnőttek között végeztek felmérést egészségszokásaikról. Kiderült, hogy fontosnak tartjuk az egészségünk megőrzését, mégis fotel magyarok vagyunk. Vajon mennyire változhat meg ez a tendencia és hol lehet hatékonyan elérni az egészséggel kapcsolatos üzenetekkel a fiatalokat? Dr. LifeThinkstockÍgy adjunk több egészséges évet gyermekeinknekhttp://www.life.hu/drlife/20150922-igy-adjunk-tobb-egeszseges-evet-gyermekeinknek.htmlTöbb, mint hatmillió ember túlsúlyos Magyarországon, és küzd meg miatta olyan betegségekkel, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, vagy az ízületi problémák. Az elhízott gyermekekre ugyanez a sors vár, ha nem teszünk valamit még időben. Dr. Life--Egy lépéssel közelebb kerülhetsz az egészséges életmódhozhttp://www.life.hu/drlife/20150911-egeszseges-eletmod-rendezvenyt-rendeznek-erdekes-temakkal.htmlA Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet csatlakozott a 2015. szeptember 12-én megrendezendő Energia Naphoz. Az izgalmas témákat feszegető rendezvényen személyes tanácsadással és szűréssel is várnak minden érdeklődőt.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.