Amikor a görcs és a gyomrod már köszönőviszonyban vannak – Ne parázz a vizsgától!

Forrás: giphy.com -
pszichológus vizsgadrukk vizsga önértékelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már nemcsak egy távoli dátum, hanem ésszel is felfogható, hogy mennyire vészesen közeleg a vizsgád napja. A nap, amikor minden addigi befektetett munkád megtérül. Ez persze csak olaj a tűzre, és még stresszesebb vagy – hogyan tudsz ellene tenni? Eláruljuk! 

Már csak 23 óra, nem… 22 óra, és itt az idő. Elérkezik a vizsga, amire már napok (dehogy napok, hetek!) óta csak magolsz, alig alszol, ezért a szemed karikás, a gyomrod görcsben áll, és a rengeteg koffein miatt már annyira fáj, hogy alig eszel. Ördögi körforgás, nemde?

Forrás: Tumblr

Bárcsak már holnap lenne, és túlesnél rajta – gondolod percenként, amikor a földhöz vágod, majd újra és újra felveszed a jegyzeteidet.

Különbözünk egymástól azt illetően, hogy mennyire kezeljük jól a vizsgával járó feszültségeket, az eltérés alapja a szituáció értelmezésében keresendő. Amikor úgy véljük, hogy az életünk (esetleg a tandíjunk) függ tőle, sokkal inkább hajlamosak vagyunk a szorongásra.

Somogyi Katalin, a Life.hu pszichológusa: „Természetesen vannak kevésbé aggodalmas vizsgázók is, akad olyan is, aki kifejezetten szárnyakat kap az ilyen megmérettetéseknél. A teljesítmény és a szorongás kapcsolatban állnak egymással, előbbi, ha megfelelő mértékű, akár mozgósíthatja az energiát és az erőforrásokat, ami növelheti a teljesítményt – ezt facilitáló szorongásnak hívjuk. A szorongás egy bizonyos mértéken túl már több kellemetlenséget okoz, ráadásul ronthatja a teljesítményt – ez a debilizáló szorongás. Ha valaki eléri ezt a klinikai szintet, akkor a szorongás fizikai tünetei is megmutatkoznak: izzadó tenyér, hasi panaszok, remegés, szédülés és bizonytalanságérzet.”

Forrás: giphy.com

Agyserkentő élénkítők nehéz helyzetekre

Vannak, akik épp most csöppentek bele az érettségi időszak zúzdájába. Azok a fiatal versenyzők, akik már túl vannak a középiskolai megmérettetésen, lassacskán a vizsgaidőszakra készülnek. Mind nekik, mind pedig a munka frontján helytállóknak szükségük van megfelelő munícióra, hogy legyűrhessék a mindennapokat, a nehézségeket, a húzós feladatokat és az akadályokat. Íme, a Life.hu csodaszerei mindehhez!

Végül elérkezik a nap, amikor már nem csak kávé fog folyni az ereidben

Szóbeli vizsga esetén a jeles naphoz érve a diákok már nemcsak tudásuk, hanem előadásmódjuk miatt is elkezdenek aggódni. Ilyenkor jöhetnek azok a gondolatok és kijelentések, amelyek teljesen lehúzhatják még az önbizalommal rendelkező diákokat is. „A szorongáshoz számos negatív gondolat társulhat, leginkább a saját képességek leértékelése és a jövőt illető bizalom hiánya tud kialakulni (Nem vagyok képes rá. Úgysem fog menni.). Ez a belső negatív dialógus egészen egy általános negatív énkép kialakulásáig fajulhat (Buta vagyok. Béna vagyok.)” – mondja a pszichológus.

Forrás: giphy.com

A szorongást keltő helyzetekben a negatív gondolatok könnyebben érvényesülhetnek, így a vizsgázó inkább ezekre koncentrál, mint az önálló gondolatmenetére és a tudására – valamint a helyzetből való menekülésre. Ezzel azonban csak növeli a kudarc esélyeit.

A pszichológus tippjei a vizsgadrukk leküzdéséhez

A szorongás a vizsgázók természetes emberi reakciója, teljesen megszüntetni nem kell, csak optimális, kontrollálható szintre csökkenteni. Kerüljük a negatív, önleértékelő belső dialógusokat, helyettük csukjuk be a szemünket, és a legegyszerűbb módon próbáljuk elképzelni a lehetséges legjobb verziót, kezdjünk el bízni saját magunkban. A tanulásban ne legyünk szélsőségesek, csökkentsük a belső teljesítményelvárásainkat, és próbáljunk meg a tanulás mellett időt fordítani a hatékony kikapcsolódásra. A krónikusabb vizsgadrukknál alvási nehézségek is előfordulnak, ez további kifáradást, erőforrás-csökkenést okoz. Ebből az ördögi körből teljesen ki lehet lépni, de előfordulhat, hogy az illetőnek szüksége lesz szakember segítségére, aki tudja, hogyan és hol lehet megszakítani a krónikus folyamatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.