Megalázták az édesanyát, mert Down-szindrómás ikerlányai születtek

Forrás: Twitter/Jodi Parry -
betegség édesanya orvos levél Down-szindróma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nő most azért írta le a gondolatait, mert az elmúlt négy évben nagyon bántotta a dolog. Jodi Parryt a saját orvosa bántotta meg. 

Az édesanya a most négy éves Abigail és Isobel születése előtt gyakorlatilag semmit sem tudott a Down-szindrómáról. Több kérdést is fel szeretett volna tenni a témában az orvosának, azonban ő nem volt túl segítőkész - írja az Independent.

Jodi Parry, fotó, Down szindróma, ikrek Forrás: Twitter/Jodi Parry

"Az orvos az ikrek megszületése előtt félrehívott minket, és azt mondta: „Részvétem.” Akkor éreztem, hogy itt senki nem áll mellettem.

Nem tudtam neki válaszolni, pedig ma már tudom, hogy azt mondtam volna neki, hogy nincs miért így éreznie. A Down-szindrómában semmi gyászos nincs, csupán egy másfajta utazásról van szó" - írta az édesanya. Jodi a levelében arra kéri a hozzájuk hasonló helyzetben lévő szülőket, hogy sose féljenek kérdezni, és ne szégyelljék, ami velük történik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.