A testvérviszony nem csak a veszekedésről szól: hatással lehetnek egymás egészségére is

Forrás: Dreamstime -
szívderítő testvér tanulmány egészség veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyerekek 11 éves korukig az idejük egyharmadát a testvérükkel töltik - állapították meg egy tanulmányban. Ez alapján kiderült, hogy a testvérek formálják egymás személyiségét, és alakítják a másik egészségét.

Bár közismert, hogy az elhízásnak családi okai lehetnek, a kutatók azt találták, hogy a testvérek rendkívül fontos szerepet játszanak derékbőség alakulásában. A Duke Egyetem Sanford Iskolájában 2014-ben végrehajtott kutatásból kiderült, hogy azokban a családokban, amelyekben az idősebb gyermek el van hízva, a fiatalabbiknak ötszörös esélye van arra, hogy szintén el fog hízni (függetlenül attól, hogy a szülők el vannak-e hízva). A kutatók szerint mindez azzal magyarázható, hogy a fiatalabb testvér mintaként tekint az idősebb testvér étrendjére és életmódjára.

Forrás: Dreamstime

A korkülönbség szintén fontos. A Pediatrics című folyóiratban publikált friss tanulmányból kiderül, hogy azok a gyerekek, akiknek testvérük születik, mielőtt első osztályosok lesznek, kevésbé hajlamosak az elhízásra a későbbi életük során. A tanulmány szerzője, dr. Julie Lumeng, a Michigan Egyetem docense szerint ez azzal magyarázható, hogy a kistestvérrel rendelkező gyerekek fizikailag aktívabbak.

A kutatás részletei, valamint hogy miként formálják egymás személyiségét a testvérek, kiderülnek a Szívderítő.hu cikkéből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.