Friss! Tájékoztatást adtak ki Kulka János állapotáról

Fotó: Origo -
közlemény Kulka János idegtudomány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hivatalos közleményt adott ki az Idegtudományi Intézet Kulka János állapotáról. Az 57 éves színészt stroke miatt a múlt kedden vitték kórházba.

Kulka János múlt keddi életmentő műtéte óta az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet intenzív osztályán fekszik. Az intézet most hivatalos közleményt adott ki a színész állapotáról.

„Kulka János színművész tünetei napról napra enyhülnek, állapota javul. Az időablakon belül sikeres stroke-ellátásban részesült, az elzáródott agyi érből sikerült a véralvadékot eltávolítani.”

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Mint arról beszámoltunk, a színész már magához tért, ám kollégái arról számoltak be, hogy a stroke tünetei még láthatóak, így például csak a szemével tud kommunikálni, és egyelőre csak a bal kezét képes mozgatni. A jobb oldali végtagjait - amivel a kórházba szállításakor gondok voltak - kicsit mozgatni kezdte, és teljesen tudatánál van, ha kérdezik, pislantással válaszol.

Durva fenyítést kapott az a diák, aki rajtakapta a tanárát pornónézés közbenhttp://www.life.hu/news/20160418-durva-fenyitest-kapott-az-a-diak-aki-rajtakapta-a-tanarat-pornonezes-kozben.htmlBerontott az osztályterembe, és ordibálni kezdett egy tanár az egyik diákjával. Azzal a diákjával, aki előtte kopogás nélkül ment be oktatójához és rajtakapta, amint pornót néz. News--A hétvégén ingyen belekóstolhatsz egy gombócnyi Olaszországbahttp://www.life.hu/news/20160405-hetvegen-ingyen-fagyizhatsz-az-andrassy-uton.htmlEgy újonnan nyíló fagyizó nagyszerű ötlettel rukkolt elő. A hétvégén minden érdeklődőt megvendégelnek egy gombóc fagyira az Andrássy úton. NewsThinkstockEgy francia pék 1 euróért adta el az üzletét egy hajléktalannakhttp://www.life.hu/news/20160414-egy-francia-1-euroert-adta-el-a-pekseget-egy-hajlektalannak.htmlA megdöbbentő esetnek persze előzménye is van: a hajléktalan férfi egykor megmentette a pék életét. News--Vissza akarta rabolni volt élettársát, de eltévesztette a házszámothttp://www.life.hu/news/20160413-ki-akarta-rabolni-elettarsat-de-rossz-cimre-ment-a-heves-megyei-ferfi.htmlA szerelem sötét verem - csak azt nem tudni, hogy ebből a gödörből, hogyan fog kimászni az a Heves megyei férfi, aki betört volt élettársához, szétverte a berendezést, majd szó szerint haza akarta rángatni a nőt, akivel csak egy baj volt: hogy a sértett az élettárs szomszédja volt. NewsThinkstockSzepesi Niki is megszólalt a Kiss László-ügybenhttp://www.life.hu/news/20160411-szepesi-niki-is-megszolalt-a-kiss-laszlo-ugyben.htmlAz egykori úszónő, Szepesi Niki sem hagyta szó nélkül a Kiss László körül kipattant botrányt, és keményen nekiment az úszószövetségnek a legújabb bejegyzésével. News--A hétvégén ingyen belekóstolhatsz egy gombócnyi Olaszországbahttp://www.life.hu/news/20160405-hetvegen-ingyen-fagyizhatsz-az-andrassy-uton.htmlEgy újonnan nyíló fagyizó nagyszerű ötlettel rukkolt elő. A hétvégén minden érdeklődőt megvendégelnek egy gombóc fagyira az Andrássy úton. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.