Zika-vírus: Megszületett az első kóros kisfejűségben szenvedő csecsemő Európában

Forrás: Brazil Photo Press -
csecsemő Zika-vírus újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Spanyolországban megszületett Európa első kóros kisfejűségben, azaz mikrokefáliában szenvedő csecsemője. A gyermek édesanyja a terhessége idején Dél-Amerikában járt, ott kapta el a tigrisszúnyog által terjesztett zikavírust - közölték a barcelonai Vall d'Hebron kórház orvosai a hétfői sajtótájékoztatón.

A fejlődési rendellenességet már korábban, május elején diagnosztizálták a magzatnál, és azt nyilvánosságra is hozták. A szülők ennek ismeretében döntöttek úgy, nem kérik a terhesség megszakítását. Félix Castillo, a kórház neonatológiai osztályának vezetője elmondta: az egészséges újszülöttek koponyájának kerülete 33,5-34 centiméter, a most világra jött csecsemő fejének körmérete ennél kisebb. Azt, hogy a mikrokefália pontosan milyen neurológiai problémákat okoz a csecsemőnél, még vizsgálják - tette hozzá a szakember, aki szűkszavúan annyit is elárult, hogy a gyereknek egyéb fejlődési eltérései is vannak.

Illusztráció Forrás: Brazil Photo Press


Elena Carreras, az egészségügyi intézmény szülészeti osztályvezetője beszámolt arról, hogy a szülés a kilencedik hónap végén, tervezetten, programozott császármetszéssel zajlott. A szülők meghatottak és örülnek az újszülött érkezésének - jegyezte meg. A család védelme érdekében a kórház nem közölt semmilyen személyes adatot, így azt sem, hogy a csecsemő kisfiú-e vagy kislány.

Spanyolországban eddig összesen 190 Zika-fertőzést regisztráltak az egészségügyi hatóságok, minden eset behurcolt, azaz mindannyian Dél-Amerikában kapták el a betegséget. Ebből 26 vírusfertőzött várandós, közülük eddig hatan hozták világra gyermeküket, öten egészséges kisbabának adtak életet. A többi állapotos nőnél a magzati vizsgálatok eddig nem mutattak fejlődési rendellenességet. A zikavírus a terhes nőkre jelent kockázatot, más esetekben a fertőzés nem vezet súlyos megbetegedéshez.

A tigrisszúnyog által terjesztett zikavírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.
Az oxfordi, a southamptoni és az amerikai Notre Dame egyetem kutatói által készített, a Nature Microbiology tudományos lapban épp hétfőn megjelent tanulmány szerint Közép- és Dél-Amerikában 1,6 millió termékeny korú nőt veszélyeztet ez a vírus. Ugyanakkor azt is elismerték: a számok pontos meghatározását nehezíti, hogy sok esetben a fertőzés nem okoz tüneteket és panaszokat.

Visszatér a képernyőre Jakupcsek Gabriella?http://www.life.hu/sztarok/20160725-arulkodo-fotot-osztott-meg-jakupcsek-gabriella-visszaterhet-a-kepernyore.htmlMichael Douglas legyőzte a rákot - Egyre jobb formában vanhttp://www.life.hu/drlife/20160725-michael-douglas-felvette-a-harcot-a-rakkal.htmlKozsó: "Nyitott vagyok egy kapcsolatra, mint az atom!"http://www.life.hu/news/20160725-kozso-dobta-a-gyogyszereket-es-orvosokat-mert-csajozik.htmlHihetetlen! Kukásautó hajtott át a napozó férfi fejénhttp://www.life.hu/drlife/20160725-kukasauto-ment-a-napozo-ferfi-fejen.htmlTragédia! Elhunyt Szegedy-Maszák Mihályhttp://www.life.hu/news/20160725-szegedy-maszak-mihaly-a-neves-kutato-73-eves-volt-magyar-irodalom.htmlByeAlex sokaknál kicsapta a biztosítékothttp://www.life.hu/sztarok/20160725-byealex-elegge-kicsapta-a-biztositekot-a-nezoknel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.