Gyurcsány Ferenc sérülés miniszter gipsz politikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori miniszterelnök komoly sérülést szenvedett, amelyről be is számolt hivatalos Facebook-oldalán. 

Gyurcsány Ferenc posztja szerint a bokája megsérült, és fekvőgipszet raktak rá. Azt még nem tudni, hogy történt a sérülés. "Nyár van. Némi bokasérüléssel súlyosbítva. Fekvőgipsz. Legalább nézek egy kis tévét is" - írta a kép mellé a politikus, akit követői persze azonnal elárasztottak jókívánságokkal.

Gyurcsány Ferenc 2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-éig volt Magyarország miniszterelnöke, 2006-tól országgyűlési képviselő.

Fotó: M. Schmidt János - Origo
A történelem legrettegettebb betegségei: a királyok öröksége, azaz a hemofíliahttp://www.life.hu/drlife/20160725-a-hemofilia-vagyis-a-verzekenyseg-oroklodese-a-brit-kiralyi-csaladban.htmlBár ma már nem nevezhető általános dolognak, hogy a családok a vérrokonok között oldják meg a házasulást, korábban hosszú évszázadokon át jellemző volt, hogy az uralkodó famíliák unokatestvéreiknek fogadtak örök hűséget, és vállaltak közös gyermekeket, ettől remélve hatalmuk és birodalmuk megerősítését. Ilyenkor azonban elég, ha egyetlenegy apró hiba csúszik a gépezetbe egy generációkon átívelő betegség formájában, amely az egész uralkodódinasztia életét és egészségét megkeserítheti – mint ahogy a vérzékenység is tette Viktória királynő és leszármazottai esetében. Dr. Life--Megható! Rákos beteg kisfiút igazolt le a portugál focicsapathttp://www.life.hu/drlife/20160727-rakos-beteg-kisfiut-igazolt-le-a-portugal-focicsapat.htmlA portugál Sportingnak köszönhetően valóra vált egy ötéves rákos kisfiú álma: a csapat szerződést ajánlott neki. Dr. LifeOrigoTragédia! Elhunyt Roger Moore lánya http://www.life.hu/drlife/20160726-roger-moore-hetfon-meghalt-47-eves-mostohalanya-christina-knudsent.htmlA színész még kedden jelentette be a Twitter-oldalán, hogy hétfőn meghalt 47 éves mostohalánya, Christina Knudsen. Dr. Life--Hihetetlen! Kukásautó hajtott át a napozó férfi fejénhttp://www.life.hu/drlife/20160725-kukasauto-ment-a-napozo-ferfi-fejen.htmlAz biztos, hogy történetünk főszereplőjének, egy londoni férfinak az őrangyala éber volt, amikor "gazdája" békésen szunyókált egy londoni parkban. A férfin ugyanis áthajtott egy kukásautó, de csodával határos módon mégis túlélte a balesetet. Dr. Life--Vedd ki a füledből a fülhallgatót vagy halkítsd le a zenét! - Előzd meg a halláskárosodásthttp://www.life.hu/drlife/20160723-a-fiatalok-napi-tobb-oran-keresztul-fulhallgato-segitsegevel-hallgatnak-zenet-szivesen-jarnak-zajos.htmlEgyre több kamasz találkozik a fülzúgással, ami a hallásvesztés egy gyakori tünete is lehet. Az ok abban keresendő, hogy a fiatalok napi több órán keresztül, fülhallgató segítségével hallgatnak zenét, ráadásul szívesen járnak zajos klubokba, diszkókba, koncertekre is – derül ki egy friss brazil kutatásból. Dr. LifeThinkstockPisipara: ezért nem kell szégyellned magad, ha felnőtt létedre bevizelszhttp://www.life.hu/drlife/20160722-az-emberek-harmada-vizelte-mar-ossze-magat-nevetteben.htmlEgy kutatás összesen 2 ezer felnőttet vizsgált, és kiderült 35 százalékuknak van valamilyen húgyhólyag problémája. Megkérdezettek fele azonban túlzottan is szégyelli a problémát ahhoz, hogy orvoshoz merjen fordulni vele, de még a szeretteinek sem számol be a gondról. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.