Operettszínház sérülés baleset Polyák Lilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TV2 Sztárban sztár ősszel induló új szériájába felkérte Polyák Lillát. A színésznő boldogan igent mondott, ám lehet, egy komoly sérülés keresztülhúzza számítását. 

"Nagyon örültem, amikor a műsor készítői megkerestek. Lelkes voltam, hiszen ebben a műsorban megvan minden, ami számomra kihívást jelent. Egyszerre kell más bőrébe bújnom és énekelni. Egyetlen percig sem gondolkodtam a válaszon, azonnal igent mondtam" – mesélte Lilla, aki a Budapesti Operettszínház Szépség és a Szörnyeteg című darabjával indult turnéra, ám előbb szerelmével, Gömöri András Mátéval kirándult, amikor is balesetet szenvedett.

Forrás: redlemon

"Motorral indultunk Duisburgba, ahol az előadás volt. Éppen romantikus városnézésen voltunk, ám ahogyan hátrafordultam, a vizes, macskaköves úton egy óvatlan pillanatban beakadt a csizmám a kövek közé és összeestem. Már akkor éreztem, hogy fáj a lábam, ám még 250 kilométer ált előttünk, így ennyit ültem még felhúzott lábbal a gépen. Este azonban már olyan fájdalmaim voltak, hogy kórházba vittek, ahol megállapították, térdszalag-szakadásom van" - mesélte el a Blikknek Lilla. "Még négy előadást játszottam nagy fájdalmak között. Máté takarásban várt, és ahogy kimentem a színről, levette rólam a jelmezt és felpolcoltuk a lábamat" - tette hozzá.


Lilla és a TV2 Sztárban sztár-csapata most izgulhat, felépül-e a színésznő időben. "Nagyon rosszkor jött ez a baleset, drukkolunk Lillának, hogy felépüljön a műsor indulására, és reméljük, hogy nem kell megműteni. Ugyanakkor vészmegoldáson is kell gondolkodnunk, hiszen ha a sérülés miatt nem tudja vállalni a műsort, akkor pótolnunk kell őt" – nyilatkozta Ökrös Gergely, a TV2 program- és kreatív igazgatója.

"A műtétnél jobban már csak egy dologtól félek, hogy a sérülés miatt ki kell hagynom a műsort. Naponta egyszer a hasamba kell szúrnom a vérhigítós injekciót és még egy vizsgálat vár rám, hogy eldőljön, kell-e operálni. Rettegek attól, hogy kés alá kell feküdnöm. Sajnos már mindkét bokámban szakadt el szalag, egyszer pedig műteni is kellett" - mondta el Polyák Lilla.

Vedd ki a füledből a fülhallgatót vagy halkítsd le a zenét! - Előzd meg a halláskárosodásthttp://www.life.hu/drlife/20160723-a-fiatalok-napi-tobb-oran-keresztul-fulhallgato-segitsegevel-hallgatnak-zenet-szivesen-jarnak-zajos.htmlEgyre több kamasz találkozik a fülzúgással, ami a hallásvesztés egy gyakori tünete is lehet. Az ok abban keresendő, hogy a fiatalok napi több órán keresztül, fülhallgató segítségével hallgatnak zenét, ráadásul szívesen járnak zajos klubokba, diszkókba, koncertekre is – derül ki egy friss brazil kutatásból. Dr. LifeThinkstockTehetsz érte, hogy ne gyötörjön korán a klimaxhttp://www.life.hu/drlife/20160723-ez-hatarozza-meg-ki-mikortol-erzekeli-a-menopauza-tuneteit.html40 éves elmúltál? Hőhullámok? Éjszakai izzadás? Ez bizony a menopauza lesz. Az azonban, hogy mikor jelennek meg ezek a tünetek és meddig tartanak, elég sok különböző tényezőtől függ. Egy friss kutatás szerint a nők négy csoportba sorolhatók ez alapján.Dr. Life--Elképesztően lefogyott Balázs Fecóhttp://www.life.hu/drlife/20160723-balazs-feco-zenesz-nagyon-lefogyott-somlo-tamas-temetesen-jelent-meg.htmlA zenész soványsága Somló Tamás temetésén tűnt fel az embereknek.Dr. LifeFotó: Hámori Zsófia/Life.huEzt az égést! Osvárt Andi megmutattahttp://www.life.hu/drlife/20160703-osvart-andrea-bore-csunyan-leegett.htmlNyaralásban amatőr címmel töltött fel leégett testéről fotót Osvárt Andrea. Dr. LifeOrigoSúlyos Damu Edina állapotahttp://www.life.hu/drlife/20160702-sulyos-damu-edina-allapota.htmlAhogy megírtuk, gyomorvérzés miatt rohammentő szállította kórházba Damu Roland feleségét a minap. Edina hiába lett édesanya, nem képes letenni a poharat. Dr. LifeOrigoSúlyos Damu Edina állapotahttp://www.life.hu/drlife/20160702-sulyos-damu-edina-allapota.htmlAhogy megírtuk, gyomorvérzés miatt rohammentő szállította kórházba Damu Roland feleségét a minap. Edina hiába lett édesanya, nem képes letenni a poharat. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.