Rékasi Károlyt eltiltották a szerepléstől

Fotó: Marton Szilvia/Origo -
színház baleset Barátok közt visszatérés RTL Klub Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tervezte, hogy október elején visszatér a színpadra Rékasi Károly. Orvosa azonban megtiltotta.

Már a József Attila színház őszi füzetében is szerepel a neve, de úgy tűnik, hiába hirdették a visszatérést. Rékasi, aki még mindig mankóval közlekedik, nem túl boldog a helyzettől:

"Azt hittem, hogy indulhatok, de mégsem. Nem túl jó érzés, amikor végre embernek érezhetnéd magad, mert kiállhatsz oda, ahol a helyed, majd az orvosod közli, hogy nincs még itt az ideje. A szervezetem még nem áll készen, pedig miután kiengedtek a kórházból, mindent az orvosi utasításoknak megfelelően csináltam, de ingadozó az állapotom. Hogy mikor tűnnek el a káros baktériumok, azt nem tudom, és a baleseti sebészet szeptikus osztálya sem jósolgat, csak a tényeket fogadják el. Minden bizalmam bennük van, már nagyon sok ember talpra állítottak. Folyamatosan ellenőrzik a szervezetemet, ha változást tapasztalnak, jelzik. Úgy gondolom, a balesetemmel és az azt követő procedúrával az életem eddigi és ezután bekövetkező hibáiért is leróttam az adósságomat" - nyilatkozta Rékasi a Blikknek.

Rékasi Károly: "Értékén akarom kezelni azt a boldogságot, amire rátaláltam" Fotó: Marton Szilvia/Origo

A színész elképesztőnek tartja, ahogy a színháza és a Barátok közt stúdiója ebben a nehéz időszakban támogatja. Elmondása szerint hatalmas erőt ad neki, hogy tudja, visszaállhat dolgozni, amikor az egészségügyi állapota végre engedi. Szinkronizálni azonban végre elkezdhetett, Tom Cruis hangját adta.

Evés és karcsúsodás egyszerre? Ezekkel az ételekkel lehetségeshttp://www.life.hu/drlife/20160907-eves-es-karcsusodas-ezekkel-az-etelekkel-lehetseges.htmlTampon vagy betét? Az örök kérdés, és ami valójában mögötte vanhttp://www.life.hu/drlife/20160908-tampon-vagy-betet-a-jobb-menstruaciokor.htmlNeked van egészségterved?http://www.life.hu/drlife/20160908-neked-van-egeszsegterved-eletmod-es-egeszseg.htmlDétár Enikő szörnyű fájdalmakkal küzdötthttp://www.life.hu/drlife/20160909-elkepeszto-detar-eniko-szornyu-fajdalmakkal-kuzdott.htmlFriss hír Törőcsik Mariról: már jobban vanhttp://www.life.hu/drlife/20160909-torocsik-mari-korhazba-kerult-de-mar-jobban-van-elesett-ezert-a-surgossegi-osztalyra-szallitottak.htmlBetegségek a filmvásznon: a skizofréniahttp://www.life.hu/drlife/20160907-betegsegek-a-filmvasznon-a-skizofrenia.html



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.