Mészáros Árpád Zsolt színész baleset MÁZS
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
MÁZS most is indult a Kincsem Park szilveszteri fogathajtó sztárfutamán, hiszen imádja a lovas sportokat. Tapasztalata ellenére azonban csúnya balesetetet szenvedett.  Mészáros Árpád ZsoltForrás: RTLKLUBmiddleoff666444 "Később volt a verseny startja, mint azt tervezték, a lovam azonban már be volt pörögve. Szóltak, hogy fordítsam meg, de ez nem tetszett neki. Bevallom, nem álltam a helyzet magaslatán, hiszen minden egyes ló más, és én nem jól mértem fel a helyzetet. A forgolódás közepette a ló lerúgta magáról a kocsit, majd felágaskodott. Szerencsére észnél voltam, így mielőtt rám esett volna a közel hatszáz kilós paripa, elugrottam" - mesélte a Blikknek a színész. A mentősök azonnal Zsolt segítségére siettek, de nem találtak komolyabb sérülést. Egy órával később azonban már látszott a baj, a színész dereka iszonyúan elkezdett fájni, be is lilult. Nagy ütést kaphatott, amit akkor az adrenalin miatt nem érzett. "Tanultam az esetből, egy kobakon kívül nem volt rajtam semmi, de a gerincvédőt ezentúl mindig használni fogom" - mondta a színész, akinek a baleset után még színpadra kellett állnia, három koncertje is volt. A nap végére már pokoli fájdalmai voltak, így egy hétig most pihennie kell. Rendszeresen szanatóriumban kezelik Bódi Margót és Gusztithttp://www.life.hu/drlife/20170101-bodi-margo-es-guszti-rendszeresen-szanatoriumban-kezelik.htmlMivel Bódi Margó és Guszti is voltak már súlyos betegek, sokkal jobban odafigyelnek az egészségükre, mint korábban. Az énekesnő agyi infarktuson esett át, Gusztinak pedig a szívével voltak gondok.  Dr. LifeNyertes Zsuzsa: "Az alkoholt és a cigarettát vissza kellene fognom"http://www.life.hu/drlife/20170101-nyertes-zsuzsa-surgosen-le-kell-tennem-az-alkoholt-es-a-cigit.htmlKáros szenvedélyei, leginkább a dohányzás, nyomasztják az 58 éves Nyertes Zsuzsát.Dr. LifeII. Erzsébet beteg - Olyat tett, amit 30 éve sohahttp://www.life.hu/drlife/20170101-nem-volt-ott-ii-erzsebet-brit-uralkodo-a-kiralyi-csalad-ujevi-templomlatogatasan.htmlNem vett részt II. Erzsébet a királyi család újévi templomlátogatásán, ugyanis még karácsony előtt megfázott és azóta sincs jól.Dr. LifeMire a hármas ikrek meggyógyultak, az édesanyjuk meghalt http://www.life.hu/drlife/20161230-meghalt-a-koraszulott-ikrek-edesanyja.htmlA három csecsemő koraszülötten jött a világra, ám mire hazavihették volna a szülők, az édesanya tragikus módon életét vesztette.  Dr. LifeNem javul Szabó Zsófi állapotahttp://www.life.hu/drlife/20161229-szabo-zsofi-inzulinrezisztenciaval-kuzd.htmlSzabó Zsófi mostanában karcsúbb, mint valaha, ám a vékonyság hátterében bizony egy komoly egészségügyi probléma áll.  Dr. LifeGyermeke elvesztésébe halhatott bele Carrie Fisher édesanyja, Debbie Reynoldshttp://www.life.hu/drlife/20161230-debbie-reynolds-carrie-fisher-edesanyja-lanya-elvesztesebe-halhatott-bele.htmlCarrie Fisher 60 évesen hunyt el, miután szívinfarktust kapott. Édesanyja, Debbie Reynolds csupán egy nappal élte túl a lányát, ő is távozott az élők sorából. Egy orvosszakértő szerint a veszteség miatti mérhetetlen fájdalom miatt hunyt el. Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.