Dundika szörnyen megbetegedett: lábra sem tudott állni

Fotó: Polyák Attila/Origo -
betegség Majoros Hajnalka Dundika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon nehéz volt az év vége Dundikáék számára, hiszen annyira megbetegedett, hogy lábra sem tudott állni. Nehezítette a dolgokat, hogy még a gyerekek is nagyon rosszul voltak, Majka volt az egyetlen, aki állta a sarat! 

Nagyon beteg volt az ünnepek alatt az ifjú feleség, Majoros Hajnalka. Bár már túl van a nehezén, mégsem gondol vissza szívesen arra az időszakra. A probléma nemcsak azzal volt, hogy a sztármami tüdőgyulladást kapott, hanem azzal is, hogy a gyerekek is rosszul voltak; az egyetlen, aki nem kapta el a betegséget, Majka volt, aki hősiesen állta is a sarat, és segítette családját.

Lábra sem tudott állni Dundika, de a gyerekek sem voltak jól Fotó: Polyák Attila/Origo

Lábra is alig tudott állni Dundika, elárulta, nagyon régóta nem volt ilyen beteg. "Körülbelül 16 éve nem voltam ilyen beteg, mint most. Elkaptam az influenzát, ami levert a lábamról. Emellett

Marcinak negyven és fél fokos láza volt, Olivér pedig úgy köhögött, hogy azonnal orvoshoz kellett vinnünk,

ahol kiderült, hogy tüdőgyulladása van. Borzalmas időszak volt" – számolt be a hot! Magazinnak Dundika a történtekről. Hozzátette, Majka remekül gondoskodott róluk. "Petinek legszívesebben szobrot állíttattam volna. Le a kalappal előtte, úgy gondoskodott rólunk.

Karácsony napján azt éreztem, itt a vég. Nem tudtam felállni, Peti bevitt az ügyeletre,

ahol kaptam három injekciót. Aztán folytatódott a horror. Összesen egy napot tudtam feküdni, mert a többin már igyekeztem gondoskodni a gyerekekről" – mondta Hajni. Szerencsére már jobban vannak, bár még nem lábaltak ki teljesen belőle, viszont a két szupercuki gyerekük nagyon jól viselte a betegséget!

Hasplasztikai műtét vár Tóth Verárahttp://www.life.hu/drlife/20170112-hasplasztikai-mutet-var-a-lefogyott-toth-verara.htmlFelszabadultabb, boldogabb megváltozott "új testében" Tóth Vera. Az énekesnő csak úgy ragyog. Dr. LifeOrigoHolnap reggel megműtik Lolát: Retteg az operációtólhttp://www.life.hu/drlife/20170111-lola-enekesno-raszanta-magat-a-szemmutetre.htmlCsütörtök reggel újjászületik Korsós Judit, azaz Lola, aki 28 évesen szánta rá magát a szemműtétre.Dr. LifeOrigoHullik, törik, gyengül? Öt krónikus betegség, amely hajvesztést okozhathttp://www.life.hu/drlife/20170109-5-betegseg-amely-hajhullast-okoz.htmlNem csupán a hajad szépségének, hanem egészségi állapotának megőrzése is nagyon fontos. A vele kapcsolatos problémák, mint a hajhullás vagy a töredezés ráadásul nemcsak esztétikai probléma, hanem a szervezeted figyelmeztetőjele is lehet, hogy valami nem működik jól. Íme öt olyan komoly megbetegedés, amelynek kísérő tünete lehet a fokozott hajvesztés. Dr. LifeThinkstockDöbbenet! Kylie Jennernek van egy harmadik mellbimbója a térdénhttp://www.life.hu/drlife/20170111-kylie-jenner-lehet-hogy-van-egy-harmadik-mellbimboja-a-terden.htmlA celeblány kedvese, Tyga posztolta ki Insagramjára azt a fotót, amely szerint Kylie-nak egy óriási szemölcs van a jobb térdén.Dr. LifeOrigoMegcsináltatta fenekét a Ken baba hasonmás - Így néz ki!http://www.life.hu/drlife/20170111-megcsinaltatta-feneket-a-plasztik-ferfi.htmlMostmár gyakorlatilag nincs is olyan testrésze a férfinak, ami természetes lenne. A műanyag pasinak már a feneke is tökéletesre lett szabva. Neked tetszik?Dr. Life--Dani Gyöngyi 16 éves korában leugrott a negyedik emeletről, és eltört a gerincehttp://www.life.hu/drlife/20170111-dani-gyongyi-tragikus-vallomasa-hogy-leugrott-a-negyedikrol.htmlDani Gyöngyi kerekesszékes vívó élete egyik napról a másikra változott meg. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.