Megszólalt Tahi Tóth László: így lett rosszul a színpadon

Fotó: Mudra László - Origo -
műtét baj Tahi Tóth László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színpadon lett rosszul Tahi Tóth László, de csak az előadás vége után szállították kórházba. Kiderült, hogy nagy a baj: agyérműtéten kell átesnie. A színész elárulta, ő már előadás közben is érezte, hogy komoly probléma van.

Mentővel szállították kórházba Tahi Tóth Lászlót, miután előadás közben rosszul lett. Hiába érezte azonban, hogy nincs minden rendben, nem hagyta félbe a darabot. Azóta kiderült, hogy tényleg komoly probléma áll a háttérben: egy ér nyomhatja a színész agyát, ami miatt műtétre lesz szükség. Tahi Tóth László elárulta, ő már a színpadon is érezte, hogy nagy a baj.

Tahi Tóth László érezte, hogy nagy a baj Fotó: Mudra László - Origo

"Az előadás alatt szédültem, fájt a fejem. Éreztem, hogy valami nagy baj van, de nem akartam cserbenhagyni a színházat és a közönséget. A súgó és a kollégák mindent megtettek értem, segítettek a szövegben, de így is tévesztettem az egyik dalnál, amit remélem, nem vettek észre a nézők.

Egy alkalommal kirohantam a színpadról az öltözőbe gyógyszerért, annyira fájt a fejem.

Köszönöm az aggódóknak a sok üzenetet, SMS-t, jókívánságot, igyekszem minél előbb színpadra állni" – mondta a színész a Story magazinnak. Felesége, Kárászy Szilvia bízik abban, hogy a színész gyorsan felépül. "Bízom benne, hogy mihamarabb hazaengedik, amit nagyon vár Laci is" – mondta a színművész felesége. Tahi Tóth László kollégája, Hegedűs D. Géza is visszavárja a színészt. "Nagy bravúr volt, amit a színpadon véghezvitt, mielőtt kórházba került volna. Szerettük volna megünnepelni a születésnapját az egyik próbán, tortával vártuk, remélem, hamarosan itt köszönthetjük" – árulta el a lapnak a kolléga.

Gwyneth Paltrow drága vaginatojásait támadja egy ismert nőgyógyászhttp://www.life.hu/drlife/20170127-gwyneth-paltrow-vaginatojasai-haszontalanok-es-dragak-egy-nogyogyasz-szerint.htmlHatalmas port kavart a szakmai berkekben Gwyneth Paltrow és az ő vaginatojásai. A színésznő a GOOP nevű életmód-tanácsadó magazinként is használható webshopján népszerűsíti és árulja ezeket a köveket, amelyek rendszeres használata jó hatást gyakorol a női szervezetre. Egy ismert nőgyógyász azonban nyílt levélben fogalmazta meg erről az ellenvéleményét. Dr. Life--Ritka allergiától szenved a nő: a szexbe is belehalhathttp://www.life.hu/drlife/20170201-a-szexbe-is-belehalhat-a-ritka-allergiaban-szenvedo-no.htmlRitka allergiától szenved a 34 éves Katy VanNostrand, ami azt jelenti, hogy fizikai megterhelés hatására életveszélyes állapotba kerül. A nőnek így nagyon kell vigyáznia, mert a heves szexuális együttlétbe is belehalhat. Dr. Life--Szabó Zsófi edzéssel küzd az inzulinrezisztencia ellen: Videó!http://www.life.hu/drlife/20170201-szabo-zsofi-kuzd-az-inzulinrezisztencia-ellen.htmlÉvek óta beteg Szabó Zsófi, de sokáig nem tudott róla. Az esküvője után derült ki, hogy inzulinrezisztenciája van. Az RTL Klub csinos sztárja azonban nem rémült meg: felvette a harcot a kórral. Dr. LifeOrigoElképesztő bőrbajban szenved a lány: 2 havonta vedlikhttp://www.life.hu/drlife/20170130-2-havonta-levalik-a-bor-a-lany-egesz-testerol.htmlHihetetlen ritka betegségben szenved a 16 éves tini. Nem gyógyítható, viszont teljesen tönkre teszi a lány és a családja életét is. Dr. LifeNorthfotoGenetikai betegség miatt törpe az egész család: Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170131-genetikai-betegseg-miatt-torpe-egy-csalad.htmlEgy furcsa genetika betegség miatt szinte a komplett család törpenövésű. Így néz ki Ram Raj Chauhan és a rokonai. Dr. Life--Tények és tévhitek: minden, amit a depresszióról tudnod érdemeshttp://www.life.hu/drlife/20170125-tevhitek-es-a-valosag-a-depresszioval-kapcsolatban.htmlEgyre több szó esik a depresszióról, miközben még mindig nagyon keveset tudunk erről a pszichés betegségről. Most tisztába tesszük, pontosan mit is jelent, milyen tévhitek keringenek vele kapcsolatban, és mindezekből mi igaz. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.